Találkoztatok már olyan könyvvel, amit megláttatok egy könyvesboltban, és annyira csodaszép volt a borítója, vagy annyira figyelemfelkeltő, hogy muszáj volt kézbevennetek, megsimogatnotok, kinyitnotok a könyvet? Én sokszor... Azt is mondhatnám, hogy a könykötészet megszállottja vagyok :-) Legalábbis abban az értelemben, hogy képes vagyok megvenni csak azért egy könyvet, mert annyira lenyűgöző a borítója, hogy úgy érzem, ez muszáj, hogy a könyvespolcon díszelegjen. Nálam. Az enyémen. És ha még a történet is érdekes, akkor aztán főleg. /A könyvkiadás minősége egy másik téma, arra szintén érzékenyen reagálok, most ebben a bejegyzésben maradok kizárólag a borítóképnél.../ 

Szóval - jelen pillanatban - nagyon sok borító dobogtatja a szívemet... Ebből állítottam össze egy kis 'toplistát' (nem szeretem ezt a szót...), ez a 15 - ha úgy tetsztik: legszebb, leghívogatóbb, legcsábítóbb borító - számomra.

 

 

Fülszöveg:
„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”


LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.

Történet:

Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, elsősorban azért, mert olyan csodaszép borítója volt -külföldön. Aztán megjelent nálunk is - a borítóról majd később - és egy kedves molytársam megajándékozott Vele. :-) /Még egyszer köszönöm!!!!!!/

A könyv feléig más sem járt az eszemben, mint az, hogy ez a Matched testvére. Szinte ugyanaz a világ: összepárosítás, kiértékelés, egy titokzatos fiú a Vadonból, tökéletes társadalom. Talán annyi különbséggel, hogy a Matched sokkal sterilebb világ valahogy. Amikor annak a világára gondolok, mindig a fény, a fehér jut eszembe, valahogy úgy, mint egy orvosi szobában. A Delíriumban leírt világ sokkal közelibb, hihetőbb, olyanok az utcák, emberek, mindennapok, mint most, akár holnap is lehetne, vagy inkább holnapután.... 

Aztán a könyv felétől egyedivé, és élvezhetővé vált a könyv.

Felpörögtek az események, váratlan események történtek, szépen kibontakoztak a karakterek - persze itt is becseppent egy kis költészet - , izgalmassá vált. Tetszett. Határozottan tetszett.

Nem túl kiszámíthatatlan, persze, tudjuk, hogy Lena a kúra előtt szerelmes lesz, tudjuk, hogy menekülni próbál - már a fülszöveg sejteti...de mégis...akadnak nagyon szépen megírt, rózsaszínben játszó, gyomorremegtető szerelmes jelenetek, megidézett bölcsességek, tragikus sorsok, felsejlő múltbeli események.. Mindez kerekké és egésszé teszi a regényt.

és a vége...olyan fura, mert ugye függő vége van valamennyire, de ennél a könyvnél mégsem az járt a fejembe, hogy "hol a második rész?", hanem valami békés megnyugvás szállt meg, és azok a szavak jelentek meg lelki szemeim előtt mint  SZÉPSÉG, SZERETET, BOLDOGSÁG.... 

Karakterek:

Lena a főszereplő, nevét a Magdalenából kapta - nem kicsi jelentőséggel bírva :-) Alapvetően szimpatikus lány, kicsit mintha magamra emlékeztetne: én is többnyire jókislány voltam mindig és gyáva, de bizonyos helyzetekben hajlandó voltam ellenszegülni és a saját fejem után menni. Mint Lena. És szerelmesen pedig...hát igen, a rózsaszín ködben semmi más nem számít, igaz? Sokkal vakmerőbb és bátrabb az ember...:-)

Alex is egy igazán szerethető karakter: okos, érdekes, titokzatos, és - mint kiderül - igazi romantikus alkat. Minden stimmel vele, én egyedül a nevével nem vagyok kibékülve...Miért Alex? (vagy egy kutya, vagy a Perfect C.-s Alex jut róla eszembe - ő pedig nem lett a kedvencem)

Borító: Na igen, akkor essen néhány szó a borítókról....Ugye azt már mondtam, hogy a kék borító, a gyönyörű ezüst, cirádás betűkkel nagyon tetszik. És mégsem tartotta meg a Ciceró, hanem hoztak helyette egy félmeztelen-csajos másikat. És én azt kérdezem: ugyan miért? Miért kellett ez, ahelyett a gyönyörű helyett??? Egyébként is alapból nem tetszik az a borító, ahol lányok - vagy félmeztelen pasik- pózolnak! Többnyire... na ennél meg pláne!

Pedig nézzétek, mennyiféle sok szép borítója van:

Ez az eredeti könyvborító...nagyon sokatmondó - nekem ez is tetszik!

 Na, azt azért meg kell hagyni, hogy az alsó három még a Ciceroénál is rosszabb...:-)

 Érdekességek:


Könyvtrailer és egy dal a könyvhöz.

 A második rész a Pandemonium címet kapta....

Fülszöveg:
Miután Cammie Morgan, a Kaméleon, kénytelen volt lemondani elsoő barátjáról, Josh-ról, megfogadta, hogy soha többé nem sodorja veszélybe társait és az iskoláját; zavartalan félévre vágyik. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha az ember a CIA örököse és a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja… A tanárok titkolóznak, az öreg kastélyba titokzatos vendégek érkeznek, és a Csipkebokor fedőnévről sem tudni, mit takarhat… Megtarthatja-e a lány fogadalmát? Cammie és a barátai falakon másznak át, kémkednek, hogy kiderítsék az igazságot. Bár bíznak képességeikben, ez alkalommal a Cammie szívéért és szeretett iskolájáért folytatott harc keményebb, mint valaha…

Történet:
A Görbüljek meg, ha igazat mondok, a Gallagher lányok 2. kötete. Kár, hogy ez nem jelenik meg valahol a kötet borítóján, hiszen 1. több része is lesz/van még a sorozatnak, így könnyebb lenne sorrendbe tenni őket 2. A Gallagher lányok egy fogalom ! 


Szóval, azt tudjuk, hogy az első részben Cammie románca az édes és aranyos Josh-sal befejeződött - lelepleződtek, és Cammie édesanyja - az iskola igazgatója - módosította Josh emlékezetét. Itt ért véget az első könyv és folytatódik a második...
Cammie nem egy érzelgős fajta - hál' istennek, de érezzük, hogy nehezen viseli Josh elvesztését (elvégre ő volt az első szerelme). Nincs azonban ideje sokat tépelődni ezen, hiszen előtérbe kerül a titokzatos "csipkebokor hadművelet"...
Cammie és a lányok akcióba lépnek, ismét iszonyú vicces helyzetekbe keveredve próbálják kideríteni, mit is jelenthet a fedőnév, mit takar az akció. És mikor megtudják, leesik az álluk!
A lányoknak új helyzettel kell megküzdeniük - ami sokkal nehezebb számukra, mint bármilyen veszélyes kémes akció: kémfiúk érkeznek az iskolába amolyan cserediákként és velük kell együttműködniük. 
Cammie-nek éppen Zachkel, a jóképű és pimasz kémfiúval, aki rögtön az első bevetés alkalmával eltéríti és félrevezeti. De ki Zach? Mit keresnek az iskolában a fiúk? Mit jelent, hogy életbe lép a fekete kód? Ki hazudik és ki mond igazat? 
Cammie-ék ismét számos kérdéssel és rejtélyes helyzettel kerülnek szembe, nagyon szórakoztató és nagyon mókás olvasni.
A sok disztópia után igazán könnyű szívvel olvastam, megmosolyogtatott, felüdített.


Karakterek:
Cammie hozza a szokások formáját: átlagon felüli intelligenciájú, leleményes és erős lány, ugyanakkor magában hordozza az átlag kamaszlányok minden naivitását és határozatlanságát. Még ő, a magasan képzett kém sem érti mindig az élet és főként a fiúk viselkedését, ettől lesz igazán kedves és ifjúsági a könyv.
Új karakter Zach, aki egyszerűen imádnivaló: egyszerre pimasz és kedves, okos és erős, igazi "lányok álma" karakter. Nehéz neki ellenállni - Cammie-nek is - , még akkor is, ha ő kém is, így sosem tudja az ember, mikor mond igazat, és mikor nem...:.-)
Remélem, sok részben felbukkan még!
Ja, és igen: Josh - rajongók is örülhetnek, mert ő is megjelenik egyszer-kétszer..:-)


Borító: 
Az első részt követve az iskolai egyenruhás, csacska lányos ez is....nekem továbbra sem a kedvencem, talán azért mert nem vagyok már iskolás, vagy mert erről nekem automatikusan a pompomlányos-buta-libás jelző jut eszembe...
Harmadik rész várhatóan májusban jelenik meg a Kelly kiadó jóvoltából.


Pontozva 5 pontot kap.

Fülszöveg:

ROSSZ HOLD KELT FEL


Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni. 
MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál. 
A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt. 
Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. 
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen. 
Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? 
Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat? 
Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal? 
Mindig maradj a fényben!

Történet:

Nagyon sajnálom, hogy a Tündérkrónikák első három kötetét éppen akkor olvastam, mikor hanyagoltam a blogot, így nem kerültek bejegyzésre. Pedig igazán megérdemelték volna....Élvezetesek, izgalmasak, titokzatosak és tele vannak kiválónál kiválóbb karakterekkel. Mégis...igazán kedvencemmé - maga a történet és a karakterek is - ezután a kötet után váltak...:-)

Igyekszem úgy írni, hogy ne legyen nagyon spoileres, bár nagyon nehéz - tudván azt, hogy az előző rész milyen befejezést kapott....

Szóval Mac a három (vagy négy???) tündérherceg kezei közé került, és sem Barrons, sem V"lane segítségére nem számíthat. Mégis megmenekül egy váratlan segítségnek köszönhetően, de priyaként a biztos halál várna rá. Ebből a "helyzetből" ugyanis eddig még senki nem gyógyult meg. Barrons azonban - megelőzve V'lane-t - mégis megkísérli a lehetetlent és próbálja kigyógyítani MacKyla-t - elég sajátos módon :.-)
Ez eleinte nagyon fura volt és megijedtem, hogy mi lesz ebből, de aztán minden visszafordult a megfelelő irányba. Hiába, Moning nagyon tudja, hogy kell az érdeklődést és a figyelmet fenntartani!

Aztán ismét kezdetét veszi a kaland! Lesz jó sok harc, jó sok váratlan fordulat, és még több kérdés: ki Barrons? (a vége felé megtudjuk!), ki a titokzatos IYD Mac telefonjában?, ki maga Mac?, mi igaz a jóslatból?, mit akar a Sinsah Duh? stb....néhányra megtudjuk a választ ugyan, de ezzel csak még több kérdést kapunk...


Vannak lassabban csordogáló részek - és vannak nagyon pattogós, érdekfeszítő fejezetek is. Vannak újabb helyszínek - üde színfolt Dublin sötét utcái után, újabb fordulatok, újabb látószögek.
És a vége...a vége újabb fordulat... újabb felkiáltás: NE! Hol a következő rész? Nem lehet így vége...! 
Dehát ez már ismerős lehet...

Karakterek:

Ennek a sorozatnak azt hiszem, a legnagyobb erőssége - persze Barrons és V'lane szócsatáin túl - Mac jellemfejlődése. Bámulatos átalakuláson esik át, s azt hiszem, ez az a rész, ahol a rózsaszín, felszínes Macből igazi fekete Mac válik... Ugye van egy mondás, miszerint, ami nem öl meg minket, az erőssebbé tesz. Nahát, Mac szörnyen erős karakterré növi ki magát -szinte észrevétlenül, fokozatosan, lassan - mégis a sorozat első kötetéhez képes elképesztően. Határozott, bosszúszomjas, igazi harcos lesz - és ezzel - úgy tűnik - méltó párja Barrons-nak...

És igen, Barrons....mindig kedveltem, de itt...ebben a részben...hát, teljesen odavagyok érte! És nem, nem értem miért! Tényleg! Mindig, minden könyvben az érzékeny lelkű, romantikus, kedves fiúkat szeretem, a kis érzelgős lelkemnek az ilyen kell! És erre tessék! Barrons egy arrogáns, minden romantikát nélkülöző, igazi seggfej (bocsánat, de nincs rá jobb szó) és mégis...:-) Hát, mit eszek én rajta???

De vissza a karakterekhez...Dani...ebben a részben sokkal több szerepet kap Dani, mint bármikor. Ez egyrészt jó, mert érdekes az ő fejével gondolkodni, és látni az ő életét is...másrészt: nekem valamiért nem a szívem csücske ez a lány...talán túl fiús...talán túl nyers és vad...nem tudom...(éppen ezért nem várom annyira KMM új könyvsorozatát, mert az Daniről fog szólni...)


Nagy sajnálatomra ebben a részben V'lane kicsit mellőzve lett... kár érte...


És....a másik nagy meglepetés Christian újbóli felbukkanása - bár annak ellenére, hogy Mac szimpatizál vele, én gyanúsnak találom őt és felszínesnek..Gyanítom lesz még neki is szerepe...

Borító: 

Általában az a bajom a borítókkal, hogy nem kapcsolódnak a könyvhöz. Na, ez igen! Mac a bőrszerkójában állandó jelenség a könyvben, és úgy hiszem, így nézhet ki valahogy a megszállt, állandó háborúban álló Dublin is... mégis...nekem sokkal jobban bejön ez a másik, ahol Mac a csarnokban áll...annyira szép és mégis olyan ijesztő...valahogy tényleg így képzeltem! Ez az igazi:

Érdekességek:

Találtam az írónő honlapján egy könyvtrailert, ami úgy általában a Tündérkrónikákról szól. Érdekes...

És némi hangulatkeltés képekben:

A Burren - itt volt Maluce szálláshelye...

Dublini sikátor

Dublin éjjel...

Fülszöveg: 

Pressia hétéves volt a Robbanások idején, amikor az egész addigi világ megsemmisült. Már nem emlékszik sem a szüleire, sem születésnapi ajándékokra. A nagyapjával él egy romos üzlethelyiség hátsó raktárában, és csak a porig égett házakat, a kétségbeesetten túlélni próbáló embereket, a levegőben kavargó hamut és port, a mutánsokkal vívott harcot ismeri. Éjszakánként egy szekrényben elbújva arról ábrándozik, hogy egyszer talán visszatér a régi világ, vagy legalább valahogy bejuthat a Kupolába, ahol a szerencsés kevesek, a Tiszták élhetnek, akik sebhelyek nélkül vészelték át a világ pusztulását. Eközben a Kupolában Partridge, a Kupola egyik legbefolyásosabb vezetőjének fia úgy érzi, megfojtja a szigorú új rend, ráadásul hiányzik neki az édesanyja, aki sohasem jutott be a Kupolába. Így, amikor rájön, hogy az anyja esetleg még életben lehet, elhatározza, hogy az életét kockáztatva megszökik, hogy megtalálja. A romok között négy fiatal vívja élethalálharcát a szörnyetegek és egy gonosz, embertelen hatalom ellen. Miközben feltárul előttük a múltjuk, minden erejükre és bátorságukra szükségük van ahhoz, hogy életben maradjanak és megmaradjanak embernek.

A könyvről:

Valamelyik író egyszer azt mondta, hogy minél többet szenved egy szereplő a könyveiben, annál jobban szeretik őt az Olvasók... Azt kell mondanom, hogy ebben a könyvben talán egyetlen szereplő sem volt, akit ne szerettem volna. Sőt! Annyira a szívemhez nőtt Pressia, Lyda, Bradwell, Partrigde és El Capitan, hogy azóta is itt tanyáznak, és nem tudom kiüldözni őket innen!

A könyv alapjában véve egy posztapokaliptikus történet: valamikor a közelmúltban az emberek viszálykodása odáig fajult, hogy a nukleáris fegyvereket bevonva az emberek nagyrésze meghalt, aki életben maradt, az pedig borzasztó deformitásokon ment keresztül a sugárzásnak köszönhetően: egyszerűen összeolvadt tárgyakkal, élőlényekkel, akár emberekkel is. Akadt viszont egy kisebb társaság, akik tudtak arról, hogy mindez egyszer bekövetkezik és kupolát (atombiztos, védett kisvárost) építettek a kiválasztottaknak. 

Ebben a kupolában él Partrigde, aki magas rangot betöltő apja árnyékában él és hamarosan felfedezi, hogy anyja halála körül valami nagyon nincs rendben. Elszökik és nyomozni kezd.

A kinti világban találkozik a babájának fejével összeolvadt Pressiával, aki segítségére lesz utazása során és együtt - néhány segítő baráttal karöltve - megfejtik a kupola titkait.

Azt kell mondanom,  ez a könyv nagyon hátborzongató, nagyon sötét, nagyon morbid és nagyon meredek! Bevallom, az elején nehéz volt túljutnom...Annyira sok volt a világ leírása, a karakterek, a deformitások...nagyon nehéz megemészteni, elhinni és beletörődni...De muszáj végigolvasni! Muszáj, mert tudnunk kell, hogy mi is történhet, ha így élünk tovább! És muszáj, mert olyan élményt kapunk, amit még sohasem!

Én megemelem a kalapomat az írónő előtt, hiszen ennyire kidolgozott és tudatosan felépített könyvet ritkán olvas az ember. A legkisebb rovaroktól kezdve a bogyós növényekig megelevenedik ez a disztrópikus világ - annyira vizuális és élvezhető, teljesen beszippant, mintha Te magad is ott járnál! A történet maga pedig! Elrettentő és nagyon hihető és nagyon ....borzasztóan jó! szó szerint!!! :-)

És ha már kidolgozottság: annyira leleményes és ötletes dolgokat talált ki Baggott! Teljesen el vagyok hűlve: pl: a rejtjeles beszéd a zárkák között, vagy az anya rejtvényei! Nem semmi!

Szóval, ajánlom mindenkinek! Elgondolkodtató nagyon...és tényleg kell hozzá lelki erő, hogy elolvassuk! Mert fáj az igazság....

Karakterek:
Azt gondolom, nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy valaki olyan főszereplőket alkosson a regényéhez, aki ennyire nem tökéletes, aki valamilyen szinten fogyatékkal él, testi elváltozással. Személyes tapasztalatom alapján ugyanis, viszolyog az ember az ilyentől - szomorú, de valljuk be, így van. Mégis...egy idő után elfelejtettem teljesen, hogy Pressiának nincs keze. Vagy hogy El Capitain gyakorlatilag Helmud is...A belső kisugárzásuk, a tetteik, a jellemük teljesen elfeledteti velünk, megszeretjük őket, 


látjuk, értjük a gondolataikat. 
Én gyakorlatilag mindegyikőjüknek drukkoltam, vártam, vágytam, hogy valami jó történjen velük és sajnáltam őket, amikor nem . 
Nagyon szerettem Lydát az eszességéért és a kitartásáért, hogy akkor is ragaszkodik valakihez, akkor is kiáll valakiért, amikor semmi oka rá, amikor csak a szíve mondja mindezt.
Szerettem Partridge-t az állhatatosságáért és bátorságáért - én azt hiszem, hogy egy örökké háttérbe szoruló, elnyomott embernek nagyon nehéz lehet érvényesíteni az akaratát és véghezvinni a céljait. 
Bradwellt a bölcsességéért szerettem leginkább: olyan egyszerű és mégis lényeges dolgok hangzottak el tőle, olyan szép gondolatok...

"Még csak repülni sem tudnak. Ha felhúzod őket, akkor csapkodnak a szárnyukkal, de aztán ez minden. 

– Ennek talán az az oka, hogy nem volt hová elrepülniük."

El Capitain az iróniájával, szarkazmusával, nyersességével vívta ki a tiszteletemet :)


és persze sorolhatnám, hiszen ahogy az elején is mondtam: minden szereplőt szerettem benne...

Borító:
Alapjában véve egyetlen szavam sem lehet a borítóra: megtartották az eredeti borítót, ami szép, utal a könyvre, benne van minden fontos momentum....nekem mégis valamiért ...olyan kevésnek tűnik...valamiért hiányolom belőle a könyv kisugárzását, nem árad belőle annak hangulata...szóval, ha fülszöveg nélkül látnám a boltban, nem biztos, hogy ezt választanám...

Érdekességek:
A könyv második része 2013 februárjában jelenik meg Amerikában - és ha a mi jóságos Egmont Dark-unk követii a mostani trendet, akkor nálunk is ezzel egyidőben kijön...Jajj, de messze van! 


A film....Annyit tudunk, hogy még a könyv megjelenése előtt megvásárolta a Fox 2000 stúdió a megfilmesítés jogait...Hogy mikor lesz belőle film? Ki tudja....de én várom már...


És még egy érdekesség: a könyv hivatalos trailere remekül sikerült, ráadásul az Egmont Dark (ugye a kiadó...) magyarul feliratozta is nekünk...érdemes megnézni!

Mit is mondhatnék? Sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta, nem írogattam, nem vezettem az olvasmányaimat és igen - mea culpa - elhanyagoltam kedves kis blogomat.... (pedig annyira szeretem ezt a kis fáradt lánykámat a sarokban! Lehet, hogy miattam vág ilyen savanyú képet?) Nem mentegetőzöm, így történt. DE....
Most - több molyos sorstársam kedves kis nyomására (köszi, köszi, köszi!) ismét itt vagyok, és igyekszem pótolni a lemaradásaimat! Sok van, sok munka lesz vele, de próbálok mindent megtenni, hogy utolérjem önmagamat! :-)