2017. július 15., szombat

Hosszú szünet után, közben, előtt...

Bizony, hosszú szünet állt be itt, a blogon, és sajnos még el is tart egy darabig...Az hogy miért, nem is kérdés: választani kellett, nem ment minden egyszerre. Úgy, hogy elkezdtem egy másoddiplomás képzést az egyetemen, ráadásul munkát is váltottam, sajnos nem maradt időm arra, hogy olvassak is, blogoljak is, valamit muszáj volt feladnom... 
Hát egyelőre most így sikerül megoldanom az időm beosztását - több-kevesebb sikerrel. Ha minden igaz, szeptembertől már az utolsó évemet kezdem, és ha minden jól megy, jövő ilyenkor már egy plusz diplomával kezdem a nyarat... :)

Azért a nyári szünetekben nem tétlenkedem, és az egész éves kihagyás után úgy faltam/falom a könyveket, mint az éhező, aki napok óta nem evett. Egyiket a másik után olvasom ki, kétségbeesve vágyva a következőre, fél éjszakákat olvasással töltve. Szerencsére a sok éves rutinnak köszönhetően nagyon jó érzékkel tudom kiválasztani azokat a könyveket, amelyek egy kicsit is érdekelhetnek, és tudom őket olyan sorrendbe egymás után olvasni, ahogy azt az adott hangulatom és kedvem megköveteli. Így aztán meglehetősen sok jó könyvet olvastam ez alatt az idő alatt. Ezekből hoztam most egy-két aprócska véleményt...



Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

Elolvastam néhány értékelést. Darabokra szaggatott szívekről, kihullajtott könnycseppekről, fájdalmas érzésekről. 
Aztán arra gondoltam, hogy én egyáltalán nem érzem ezt. Nem érzem, hogy darabokra hullottam volna, hogy szétszaggatott volna, nem ejtettem egyetlen könnycseppet sem. 
Aztán rájöttem, hogy miért… Azért, mert őrjítően, végeláthatatlanul dühös vagyok! A szülőkre, a tanárokra, az iskolástársakra, a testvérekre…mindenkire, aki felelős lehet egy hasonló dologért! 
Azokra, akik vakon mászkálnak, akik nem látnak, vagy nem akarnak látni, akik hagyják, hogy egy önmagában is sérült és sebzett kislány vegye észre először a jeleket, és próbáljon meg erején felül tenni ellene.

Nem, nem az kell, hogy fájjon, hogy sajnáljuk, hogy könnyet ejtsünk. Az kell, hogy meglássuk, észrevegyük, hogy segítsünk!

Elmondhatatlanul dühös vagyok! Ránk, felnőttekre!

/A könyv egyébként csodaszépen megírt, tökéletes egész. Reális, és nagyon lírai. Pont a realitása miatt fájó…/


Cecelia Ahern: A Vétkes

Most, hogy befejeztem ezt a könyvet, egy sokat hallott szállóige jár folyton a fejemben, miszerint a döntéseink határozzák meg, hogy kik is vagyunk valójában. Hogy milyenek vagyunk. 
De minél többet gondolkodom rajta, annál inkább gondolom úgy, hogy nem feltétlenül van ez így…Mert hát nem mindig alakul úgy, hogy a helyesnek vélt döntés a jó döntés. És életünk során annyi, de annyi rossz döntést hozunk! Többnyire félelemből,.. mert felünk a következményektől, attól, hogy más mit gondol rólunk, mit szólnak hozzá az emberek, hogyan ítélnek meg általa. És sutba dobjuk azt a tényt, hogy inkább az lenne a fontos, hogy mi hogyan ítéljük meg saját magunkat e döntés által! 
Mégis… úgy hiszem, a sok rossz döntés, mind azért van, hogy végül, ha valami igazán fontos dologban kell döntenünk, megmutassa számunkra, hogy mi a helyes… Leckék, amelyekből csak tanulhatunk…

Nos, valami ilyesmiről szól ez a könyv. És még sok-sok másról: hatalomról, pénzről, erkölcsről, tökéletességről és tökéletlenségről, bajtársiasságról, szerelemről…Számos elgondolkodtató dologról, ami teljesen észrevétlenül furakszik be a gondolataink közé, miközben egy hihetetlenül izgalmas, lebilincselő és eseménydús történetet lapozunk végig. Mit lapozunk! Falunk, habzsolunk, bekebelezünk! 
Letehetetlen, élvezetes, magával ragadó és roppant tanulságos! 
Olvassátok!!!


Jodi Picoult - Samantha van Leer: Sorok között

Jaj, annyira jó volt kézbe venni ezt a könyvet! Úgy lapozgattam, mint valami mímes, törékeny díszt, csodáltam a fényes, vastag lapjait, a leheletfinom, könnyed illusztrációit, a kacskaringós, finom iniciálékat, a sejtelmes árnyképeket, a narrációnként más és más betuszínt… És ez a varázsos, mesebeli hangulat megmaradt akkor is, amikor olvasni kezdtem, amikor átrepített meseországba és vissza, amikor a sorok között megelevenedett a mese és a fantázia eggyé vált a valósággal… 
Hihetetlenul eredeti, varázsos, mesebeli könyv ez, olyan, amit egészen biztosan nem ajándékozol tovább, amit óvsz, őrzöl, amit tartogatsz, hogy majd egyszer megoszthasd a lányoddal… aztán az ő lányával…olyan könyv, ami generációkat és világokat ível át…. 
Varázslatos…nem tudok rá jobb szót mondani…


M.R. Carey: Kiéhezettek

Ismeritek az érzést, amikor január végén kinéztek az autóból a tájra, és nem láttok mást, csak élettelen dolgokat mindenutt? Kopár, szurke tájat, csupasz földeket, sivárrá aszott fákat. És a legutolsó dolog, amit kívántok az az, hogy ki kelljen szállni a jó meleg, biztonságot adó autóból.és akár egy lépést is megtenni odakint…a szurkeségben… 
Pontosan ez az érzés kerített hatalmába, amikor a Kiéhezetteket olvastam. Totálisan az a könyv, ami kiránt a komfortzónából, megborzongat és olyan kérdéseket tesz fel, amire nem is igazán lehet válaszolni, pedig mégis muszáj. 
Nem tudom, hogy elégedett vagyok-e a végével… De talán pont ez a lényeg… Ebben a világban már nincs olyan, hogy jó megoldás… csak rossz van és még rosszabb…

2015. július 21., kedd

Sarah Cohen-Scali: Max

Oldalak száma: 480 oldal
Borító: füles, kartonált
Súly370 gr
ISBN9786155234880
Kiadás éve2015
FordítóTótfalusi Ágnes

Fülszöveg:
1936. április 19. 
Hamarosan éjfél.
Azt akarom ez eljövendő életem legelső vágya , hogy április 20-án lássam meg a napvilágot. Mert ez a Führer születésnapja. Ha április 20-án születek, megáldanak a germán istenek, és mindenki a felsőbbrendű faj elsőszülöttjeként tekint majd rám. Első egyede leszek az árja fajnak, amely eztán uralni fogja a világot. Én vagyok a jövő gyermeke. A gyermek, aki szerelem nélkül fogant. Aki Isten nélkül fogant. Aki törvény nélkül fogant. Aki puszta erőből és haragból fogant. Heil Hitler!

Max, aki a történet során a szemünk előtt cseperedik fel, a Heinrich Himmler által kigondolt Lebensborn program tökéletes prototípusa. A politikai elképzelések szerint ideális édesanyját génjei és fizikai adottságai alapján választották ki a náci tudósok, csakúgy, mint az édesapját. Max azonban semmilyen kapcsolatot nem ápolhat szüleivel (anyjától is elválasztják abban a pillanatban, ahogy ez lehetséges), hiszen feladatuk mindössze annyi, hogy életet adjanak Németország új, felsőbbrendű gyermekének.
Közel 20 000 gyermek fogant és született meg e program során.
Sokkoló, mélyen elgondolkodtató történet, mely nevetésre készteti az olvasót a megrázó sorok között. Élvezetes és megdöbbentő írás, hátborzongató történelmi tények alapján. Igazi Magasfeszültség!
Sarah Cohen-Scali 1958-ban született. Több tucat regény és novella szerzője, őt tartják az egyik legnépszerűbb francia ifjúsági írónak. A Maxot elsősorban fiatal felnőtteknek szánta, ezért megragadó, mégis könnyen érthető stílussal teszi fogyaszthatóbbá azt a nehéz témát, mely a korosztály számára elsősorban tankönyvekből ismerhető: a gyűlölet lehetséges forrásait, a politikai ideológiák veszélyeit és közös, európai történelmünk egyik legsötétebb időszakát.

A könyvről:
Vannak olyan könyvek, amelyek esetén talán nem is a történet az, ami a legfontosabb. Amelyek esetén szinte másodlagos, hogy az reális-e vagy fikció, hogy ténylegesen megesett -e vagy csupán a képzelet szüleménye... Mert ezek a könyvek tanítanak. Tanítanak látni, gondolkodni, érezni, felfogni...
Nem szimplán úgy, hogy kinyitjuk a szemünket, és megnézzük, ami előttünk van. Ezek a könyvek megtanítanak mások szemén keresztül is látni, betekinteni a dolgok háta mögé, meglátni a tényeket minden oldalukról, elfogulatlanul, reálisan, sokoldalúan. Ezek a könyvek megtanítanak elfogulatlannak lenni, empatikusnak lenni és mérlegelni, mielőtt ítélkezünk...

Ezek közé a könyvek közé tartozik a Max...

Max, aki valójában Konrad, Hitler születésnapján született egy Lebensborn otthonban, s itt töltötte gyermekkorát a második világháborút megelőző években. Ezek a Lebensborn otthonok a tökéletes árja gyermekek felnevelését tűzték ki célul, és Konrad közöttük is a legelitebb, legjobb német gyermeknek számított. 
Konrád, ahogy cseperedik, egyre inkább magáénak érzi Németország sorsát, és úgy dönt, mindent megtesz annak felvirágoztatásáért. Rész vesz a lengyelországi Lebensborn-vadászatokban is, amelynek során lengyel gyermekeket rabnltak el a családjaiktól, s viszik őket "átnevelő táborokba", hogy belőlük is kiváló német katonát és polgárt neveljenek. Így ismerkedik meg Lukassszal, a zsidó lengyel fiúval, aki édesanyja segítségével bejuthat egy ilyen táborba, Napolába.
Lukasszal való barátsága során aztán Konrád szép lassan ráébred, hogy Hitler politikája és intézkedései talán mégsem olyan nagyszerűek és követendőek...

Sarah Cohen-Scali regénye intelligens, felkavaró, sajátos hangvételű könyv, amely nem nélkülöz némi maró humort és gyermeki ártatlanságot, és persze nem kevés történelmi tényt annak alátámasztására, hogy az ember néha bizony valóban „a legkegyetlenebb állat” e világon.

A történet leginkább történelmi tényeken alapul, valós időpontokkal, helyszínekkel, és sok-sok valós személy felvonultatásával, ám fiktív szálak hozzátételével. Ezek kibogozásában nagy segítségünkre van a könyv végi utószó, mely helyre teszi számunkra ezek mibenlétét és tisztázza, hogy mi az, ami valóban megtörtént és úgy, ahogy a könyvben szerepel, s mi az, ami csupán eszköz az írónő, Sarah Cohen-Scali kezében a kellő hatás eléréséért. 

Hangja Konrad hangja: gyermeki, naiv, ártatlan, mégis telítve a belénevelt felsőbbrendűséggel és magabiztossággal. Ez elsőre talán kicsit szokatlan, talán durván és erőteljesen hat, de a cselekmény kibontakozásával ez egyre fokozottabb mértékben enyhül. 
Konrad, aki eleinte a gyűlölt ellenség szerepét tölti be, akit elítélünk és mélyen megvetünk tetteiért - hiszen gonosz, elárulja a barátait, hazudik, fölényeskedik -, ellenfélből áldozattá válik, a kor, a hazug eszme, Hitler áldozatává, felmentést és feloldozást nyer az Olvasó által minden gondolatáért és tettéért.

Első ízben Merle Mesterségem a halál című könyve esetén éreztem hasonlót, szinte lelkiismeret-furdalást azért, amiért már-már sajnálok valakit, aki gyakorlatilag rémtetteket hajtott végre. Ám nem véletlenül van ez így ... mert az a könyv, cskúgy, mint a Max, rávilágít arra a fontos tényre, hogy mindennek két oldala van. Mindennek és mindenkinek van motivációja, kiindulópontja, mozgatórugója, talán nem is az a fő gonosz, aki a tetteket végrehajtja, sokkal inkább az, aki vagy ami mögötte áll... az eszmények, a nevelés, a környezet... 

Számomra ez a könyv legnagyobb és legfontosabb mondanivalója: sose ítélj elsőre! Ne formálj elhamarkodott  véleményt! Nézz a dolgok mögé, vizsgáld meg minden oldalukról őket! 

A könyv stílusa rendkívül egyedi. A gyermek szemén keresztül látjuk az eseményeket, ártatlanul, naivan, maró, szarkasztikus humorral átszőve. Ám ez a humor leginkább fájdalmas, hiszen tudjuk, hogy csupán eszköz annak érdekében, hogy elviseljük a kegyetlenségeket és borzalmakat, hogy valamennyire ellensúlyozza azokat.

Karakterei rendkívül erős személyiségek, akár Konradot, akár Lukast nézzük. Jellemfejlődésük, személyiségük, gondolkodásuk lassú átalakulásának ábrázolása csodálatos és példás. Az írónő valószínűleg nemcsak a történelmi eseményeket tanulmányozta és kutatta az írás előtt, de néhány pszichiátriai szakkönyvet is átnézhetett, mert valóban rendkívül hiteles ezeknek a lelki folyamatoknak a leírása, tökéletesen hihető, hogy mindez megesett ezekkel a gyermekekkel.

Összességében véve azt mondanám, hogy a Max nemcsak érdekes, elrettentő és felkavaró olvasmány a történelem egyik legkegyetlenebb korszakáról, de nagyszerű tanulmány is arra vonatkozóan, hogy meglássuk a dolgok mögöttes oldalát. 
Fiatal felnőtt kortól ajánlott, felnőtt korúaknak pedig szinte kötelező olvasmány!

Köszönöm a könyvet és az olvasás nyújtotta élményt a Kolibri Kiadónak!

2015. július 15., szerda

Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők

11722022_667610353340007_2138532476_n.jpg

A Tilos az Á könyvek jóvoltából nemrégiben megjelent Mán-Várhegyi Réka első ifjúsági kötete, A szupermenők, amely egy tizenéves gimnazista lány, Marci középiskolás naplóját tartalmazza: történeteket a barátságról, az útkeresésről és persze az elmaradhatatlan szerelemről.

Július 13 - 17. között a Blogturné Klub két bloggerével együttműködve egy közös kis miniturnét indítunk, amelynek során megosztjuk veletek véleményünket a könyvről, hozunk nektek néhány, a történethez kapcsolódó extrát, sőt, ha jól válaszoltok a kérdéseinkre, akkor nyerhettek 1-1 példányt a könyvből!

Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők

Kiadó: Tilos az Á Könyvek,
11209598_433637550148429_3170150584023840752_n.png
Oldalszám: 392 oldal
ISBN: 9789634100355
Megjelenés éve: 2015

Fülszöveg:
Főhősünk neve egyszerű és hétköznapi: Szabó Marci. Egyébként lány, és most tölti a tizenhatot. Hogy miért Marci? Mert a Marcellinánál (ami az eredeti neve) még egy fiúnév is jobb, legalábbis szerinte. Történetünk elején Marci élete kész katasztrófa: szülei elváltak, emiatt az anyjával és magába forduló nővérével a napfényes belvárosi lakásból egy panelbe költöznek. Az új otthonnal új suli is jár, ami nem más, mint a helyi középiskola, a Spuderka. Tagozat nincs, szakkörök is alig, a tanárok és a diákok nagy része első látásra elmebeteg. A kezdeti rémálom után Marci mégis barátokra talál, ők a beszédes nevű Nihil (szüleinek: Laura), a stíluskirálynő Hajni és az eminens Panni. Hogy mi bennük a közös? Természetesen az, hogy ők nem menők. És nem is akarnak azok lenni. Vagy talán mégis?

A könyvről:
Az ifjúsági könyveknek nagyjából két típusa létezik. 
Vannak azok, amelyek a fiatal olvasót messzire repítik a való világ gondjaitól, elkalauzolja őket egy fantasztikus, minden képzeletet felülmúló világba, a természetfeletti és a hétköznapitól eltérő közé, kalandok és nagy összeütközések közé. Kiragadja őket a hétköznapokból, hogy néhány óra erejéig elfelejthessék a problémáikat.
A másik típusba tartozó könyvek azonban közvetlenül ezeknek a problémáknak a meglátásában és megoldásában próbál segíteni. Hozzáidomulnak a fiatalok életéhez, a megszokott környezetben játszódnak, a már jól ismert emberekkel veszik körbe az olvasót, és az őket leginkább érintő témákat veszik sorra: barátságot, szerelmet, iskolai és szülői konfliktusokat. Ezekben a könyvekben a fiatal olvasó nem beleképzeli magát a főszereplő életébe, ő maga lesz a főhős, a történet a saját élete, és a helyes srác (vagy lány), pontosan az a fiú a suliból, aki már régóta tetszett.

Legalábbis a jól megírt ifjúsági realista könyvek esetében...

Mint Mán-Várhegyi Réka könyve esetén...

A Szupermenők főnőse Szabó Marci, egy hétköznapi gimnazista lány, aki szülei válása után édesanyjával és nővérével új lakótelepre költözik. Persze a költözés új sulit is jelent, a furán hangzó Spuderka Gimit. Marcinak itt kell új barátokat találnia, ami talán nem is annyira nehéz, mint azt elsőre gondolta. Annál bonyolultabb azonban kiigazodni a fiúkon, és megtalálni azt az utat, amelyen elindulva megtalálja az ember azt, aki igazán lenni akar...

Első hangzásra, és a tartalmat olvasva azt mondhatnánk: megint egy tiniregény... És igazunk is van, lényegében valóban az. Egy tipikus, iskolai környezetben játszódó gimis regény. Ám minden tipikusság ellenére azt mondom: a szupermenők hihetetlenül szórakoztató, lebilincselő olvasmány, nemcsak annak a korosztálynak, akinek szól, de még így, jóval az iskolás koron túl is elvarázsol!


Amikor keresgéltem magamban az okokat, hogy vajon miért is tetszett ennyire, csak arra jutottam, hogy azért, mert teljesen, tökéletesen életszagú. Mindegy, hogy hány éves vagy, egyszer te is voltál fiatal, átélted a barátságok törékenységét és hihetetlen erejét, az iskolai klikkesedéseket, a népszerűség-népszerűtlenség örök dilemmáját, az első szerelem görcsbe rántó szépségeit... A szupermenők azokat a témákat öleli körbe, ami minden fiatalt foglalkoztat, ami minden gimnazista számára mindennapi és az élet velejárója.

Ráadásul teljesen mai, modern környezetbe ágyazva, ahol a technika vívmányai teljesen beleépültek a hétköznapokba, legyen az Facebook, okostelefon vagy a chat... (Azt hozzáteszem: az én fiatalkorom diákjainak lövésük sem volt mindezekről, ami egyrészt előny, másrészt hátrány. Mi másként oldottuk meg a kommunikációt, másként éltük meg a beszélgetéseket. Mi nem néztük folyton a facebookot, hogy jött-e üzenetünk, maximum nem tágítottunk a vezetékes telefon mellől és bíztunk benne, hogy egyszer majdcsak megszólal, vagy megdobja valaki kővel az ablakunkat...)

Ezt leszámítva azt gondolom, a fiatalság azért csak fiatalság: ugyanazokkal a gondokkal, problémákkal és érzésekkel. Így aztán tökéletes volt az átélés élménye!

Marci útkeresése a könyvben nagyon finoman összetett és árnyalt, az út pedig, amit megtesznek addig a lányokkal, míg rájönnek arra, hogy fontos-e menőnek lenni vagy sem, sőt, egyáltalán ki számít annak és ki nem, kalandos, érdekes és nagyon tanulságos. Egyfajta kísérlet, aminek az eredménye - így, túl az iskoláskoron - majdhogynem egyértelmű számomra, mégis nagyon okosan, átgondoltan és fokozatosan felépített.

A szerelmi szálak megjelenítése annyira ártatlanul kedves, annyira tipikusan hétköznapi, hogy nem lehet nem szeretni. Külön jópont, hogy egyáltalán nem tökéletesre festett ez a szerelem, vannak botlások, eltévelyedések, határozatlanságok - mint bármelyik első szerelem esetében. Éppen ezért olyan hihető és mindennapi, ettől válik valóságossá és aranyossá.


És a könyv minden jó tulajdonsága mellett számomra talán az egyik legnagyobb: a zene állandó jelenléte a történet során. Marci kivételes helyzetben van, hiszen édesapja zenész, másoknál jobban, részletesebben, mélyebben ismeri a dalokat és előadókat, mondhatni benne él a zenében. Általa azonban mi is közel kerülünk hozzá, olyan dalokat "hallunk" megszólalni a regény lapjain, amit korábban talán még említeni sem hallottunk, olyan előadókat és zenei stílusokat ismerünk meg, akikről vajmi keveset tudtunk eddig.
És ez nagyon jó dolog. A zene gyógyír a lélekre - szokták mondani, és milyen igazuk van! Ráadásul minél többféle zenét ismerünk meg, minél szélesebb a látókörünk ezen a téren, meggyőződésem, hogy mi magunk is annál nyitottabbá válunk a világra. A világra és az emberek felé...

Karakterek:
Azt hiszem, a könyvben fellelhető karakterek mindegyikét ismerjük. A menő csajokat, az okostojást, a jó kislányt, és a helyes srácot az A osztályból. És ez így van jól.
Így, tipizálva, valóságosan, hétköznapin.

Marci alakja is gyakorlatilag mi magunk vagyunk, olvasók. Lányok, fiatalok, iskolások. A gondolatai ismerősek, az érzései a sajátjaink, hibái a mieink is.

Nagyon szerettem őket!

Összességében is csak ennyit mondhatok: nagyon jó volt olvasni Mán-Várhegyi Réka könyvét, nagyon szerettem a történetet. Visszarepített a középiskolás éveimbe, fiatallá varázsolt és gondtalanná, ismét szerelmessé tett és elvarázsolt a zenéivel. Minden lánynak ajánlom - akár nyári olvasmányként is! Szórakozzatok rajta jól!

Marci szerint a zene itt kezdődik...

Szabó Marcinak elég széleskörű zenei ízlése van - köszönhetően zenész édesapjának, aki főleg alternatív zenéket játszik. Így aztán nem csoda, ha Marci szerint is itt kezdődik a zene.. 
szerinte főként ezek a számok jelentik a jó zenei ízlést... Nekem ez néha kicsit sok. Ti mit gondoltok?


Nyereményjáték

Szabó Marci a könyvben az iskolarádió egyik szerkesztője. Nap mint nap egy bizonyos témában állítja össze a beszélgetéseket és a zeneszámokat, ezzel tematizálva az adott műsort.
Ezen felbuzdulva most blogjaink is rádiós DJ-vé változnak egy játék erejéig, és a turné ideje alatt mindhárman egy meghatározott témában "nyomatjuk" a műsort.
A feladatotok az, hogy kitaláljátok melyik blog milyen zenei stílust képvisel és írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe!

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

És akkor induljon a nap!Íme Dj. Roni mai tracklistája:



Vajon milyen zenei stílust tűztem ma napirendre?

a Rafflecopter giveaway

Zenélnek még...

07.13. Kelly & Lupi Olvas
07.15. Roni Olvas
07.17. Zakkant Olvas

2015. július 9., csütörtök

Scott Westerfeld: Túlvilágok

Oldalak száma: 544 oldal
Borító: KARTONÁLT
Súly: 510 gr
ISBN: 9789635399413
Fordító: Kleinheincz Csilla

Fülszöveg:
Darcy Patel a főiskolát és minden egyebet félretett, hogy ifjúsági regénye, a Túlvilágok megjelenhessen. Amikor lefoglalt lakás és barátok nélkül New Yorkba érkezik, még nem tudja, helyesen döntött-e, de aztán magával ragadja a tapasztalt és újonc írók társasága, akik a szárnyaik alá veszik.
A váltakozó fejezetekben pedig Darcy regényét olvashatjuk, egy izgalmas thrillert Lizzie-ről, aki a túlvilágra menekül egy terroristatámadás elől. Ahogy Lizzie a mi világunk és a holtaké között sodródik, számos megoldatlan és ijesztő történettel szembesül, amelyeket valakinek el kell simítania. Amikor azonban egy új fenyegetés üti fel fejét a túlvilágon, Lizzie rádöbben, hogy talán különleges képességei sem lesznek elegendőek, hogy megvédje a szeretteit.

A könyvről:
Néha az ember élete egy pillanat alatt kisiklik a megszokott pályájáról, tótágast áll attól függetlenül, hogy akarta-e a változást vagy sem. Az ember meg csak áll, megtorpanva, ledöbbenve, és hagyja, hogy sodorják magukkal az események. Talán időben észbe kap, és elkezd evezni saját maga is az árban, és nem kezd el veszettül teperni visszafelé, a régi, megszokott életéhez, hiszen az már úgysem lenne ugyanaz...
Meg aztán az is lehet, hogy igazából nem is az volt a számára kijelölt út, amit korábban járt, és a sors egy hirtelen rántással helyrebillentette és a jó útra terelte. Lehet, hogy pontosan most van jó helyen...

Talán Darcy, a kezdő író is most ért révbe. Talán az a sorsa, hogy író legyen. Ám addig, amíg azzá válik, rögös és hosszú utat kell még bejárnia. Csakúgy, mint könyve főszereplőjének Lizzie-nek. Róluk, kettőjükről szól Scott Westerfeld igen eredeti, két történetszálon futó ifjúsági regénye.

A könyv főszereplője alapvetően Darcy, az a fiatal, indiai származású lány, aki néhány hét alatt megírta élete első regényét, s amelyet rögtön meg is vett a Paradox könyvkiadó hatalmas summáért. Így aztán Darcy - főiskolai terveit sutba vágva - New Yorkba költözik, és belecsöppen a fiatal YA írók kicsit ijesztő, kicsit groteszk, de nagyon is trendi világába. S míg próbálja megtaláni a helyét az írók között s a szerelem terén, lassan megszületik regényének teljes, kiforrott, megszerkesztett átirata.

Darcy regénye paranormális románc - a mai kor trendjének megfelelve. Főhősnője Lizzie, aki egy reptéri terrortámadás következtében rájön: paranormális képességekkel rendelkezik, és át tud járni a túlvilágba. Itt egy indiai fiú, Yamaradzs segíti őt az eligazodásban, s meglelni azt a feladatot, ami neki rendeltetett. Ám ez sokkal nehezebb, mint ahogy azt Lizzie képzelte. Szörnyű titkokra bukkan édesanyjában múltjából, s megfogadja: bosszút áll a gonoszon, annak dacára, hogy a bosszú számos veszélyt rejt...

Nos, Scott Westerfeldet régóta remek írónak tartom, ám azt hiszem, ez az a könyve, ami után azt vallom, az egyik legnagyszerűbb ifjúsági író napjainkban! 
Még csak nem is azért mondom ezt, mert azt gondolom, a Túlvilágok története nagyon érdekes, izgalmas és eredeti. Mert az ugyan, de nem miatta vagyok leginkább elvarázsolva és lenyűgözve. 
Sokkal inkább amiatt a hihetetlen tudatosság, intelligencia és fegyelmezettség miatt, amivel az író ezt a két történetet egymást kiegészítve és alátámasztva megírta, összehangolta és egymáshoz rendelte. És amiatt a bátor pimaszság miatt, amivel mindezt megtette.

A könyv két, látszólag teljesen különböző műfajú és stílusú részből áll, melyek fejezetenként váltják egymást. 

Egyik Darcynak, a nagyon fiatal, tizenéves friss írónak a története, amely a valóságban és napjainkban játszódik, és leginkább realista történetnek tekinthető. Egy kezdő író boldogulását meséli el a kiadói és írói társadalomban, bemutatva annak minden buktatóját és jellegzetességét. Méghozzá nem is akárhogyan! 
Westerfeld ugyanis nemcsak azt próbálja az olvasókkal megláttatni, hogy miként is megy ez a való életben, de nagyon bátran és élesen rá is mutat a hibáira, arra a tényre, hogy az íróvá válás nem minden esetben az, aminek első látásra tűnik, és nem is annyira álomszerű, mint sokan hiszik. A könyvkiadás elsősorban üzlet és pénz kérdése.

Azért, hogy mindezt megláttassa velünk, a történet egészét átalakította egyféle szatírává, pimaszul és szemtelenül. Az, ami talán kicsit hihetetlennek tűnik számunkra elsőre, éppen azért hat nagy erővel ránk, mert mégis sok esetben igaz (például az a hatalmas összeg, amit Darcynak a kiadó felajánl az első kéziratért, vagy a gyors és elképesztő lakáshoz jutás, stb.), Westerfeldnél pedig ezt kihasználva leginkább a szatíra elemeiként használja fel őket. (Tekintsünk csak a nevekre: pl. Paradox Kiadó).


Ugyanakkor nagyon érdekes bennfentesként látni az írás folyamatát elejétől a végéig, a környezet és a szerző észrevételeit és hatását a történet alakulására. Darcy gyakorlatilag a kézirat átírásával válik felnőtté, amint az ő jelleme alakul, érik, úgy változik meg regényének kimenetele és cselekménye is.

Darcy regénye műfaját tekintve a manapság nagyon divatos paranormális románc kategóriájába tartozik
Véleményem szerint nem véletlenül választotta az író éppen ezt a műfajt, hiszen az aktuális trendek követésének ábrázolása is a szatíra részét képezi.

Főhőse Lizzie (bizony, a névválasztás sem véletlen, hiszen ezáltal is láthatjuk: a szerzők gyakorlatilag - öntudatlanul - saját magukat viszik bele a történetbe, saját bensőjüket vetik papírra), aki különös képességekre tesz szert, s utazgatni kezd a Túlvilágon. Kísérője Jamaradzs, akit Darcy egy indiai istenség képéből formált át fiúvá, s ez a vallási vonal, illetve ennek eszközzé tétele komoly dilemmát okoz a lánynál (Lehet-e, szabad-e felhasználni a vallást önös érdekekre? )

A történet érdekes, izgalmas, hátborzongató, egyfajta misztikus, ködös hangulatba burkolva. Lizzie Darcyhoz hasonlóan a cselekmény során érik felnőtté, s tanulja meg, hogy tetteiért felelősséget kell vállalnia. Ám Lizzie nagykorúvá érése voltaképpen Darcy jellemének fejlődését jelzi, mondhatnánk azt is, hogy Darcy kézirata a ő felnőtté válásának a metaforája.

A történet során megjelenő szerelmi szál ártatlan és kedves, kicsit gyorsnak és instantnak tűnik - lehet, hogy ez sem véletlen? 
Komolyabb kérdéseket vet fel a valóságban lezajló szerelmi kapcsolat, ami Darcy és írótársnője, Imogen között zajlik. Bizalom, nemi hovatartozás, a karrier kihatása a magánéletre - súlyos és fontos kérdések, amelyekre nem feltétlenül kapunk egyértelmű választ, de így van ez jól. Ezeket a dolgokat mindenkinek saját magában kell megválaszolni és helyre rakni.


Összességében véve azt kell mondanom, hogy a Túlvilágok egy zseniális, jól átgondolt és monumentális remekmű, amelyben minden apró részlet jelentőséggel bír, olvasása közben tanácsos a szavak mélyére látni, és nem csak a felszíni hangjukat meghallani. Ajánlom minden írópalántának, bloggernek, és mindazoknak, akiket érdekelt valaha is, hogy hogyan születik meg egy könyv.

Karakterek:
Mondhatnánk, hogy két főhősünk van, Darcy és Lizzie, én gyakorlatilag úgy gondolom, a két lány majdhogynem ugyanaz. Talán Lizzie kicsit megfontoltabbnak, érettebbnek tűnik, de alap tulajdonságaikban nem különböznek egymástól: ambíciózusak, bátrak, de kissé még bizonytalanok saját magukban, még csak most próbálgatják a szárnyaikat.

Őket segítik vagy hátráltatják a kiegészítő karakterek, akik egytől egyig igazi egyéniségek, finoman árnyaltak, kicsit háttérbe kerülve a két főhősnő mellett.
Nagyon szerettem a nagykabátos, zsebes embert, aki igazi hátborzongató, félelmetes gonosz karakter, igazából a Mumus jut róla eszembe. A legkevésbé a kislány szellemét tudtam megkedvelni, talán az önzősége, gyerekessége miatt.

Borítók:





Érdekességek:
Scott Westerfeld nem tervezett a Túlvilágoknak folytatást. Bár a könyv során Darcy készül a Túlvilágok folytatásának megírására - egyelőre még címtelenül -, az író nem látja ennek szükségességét. Célját elérte, a mondanivalót nem lehet ennél jobban fokozni és még jobban az olvasók szájába rágni, így aztán indokolatlannal látszik. 
Mi azért szívesen elolvasnánk, mi történik Lizzie-vel és Jamaradzs-zsal.
A könyvhöz remek trailer készült, íme:





2015. június 18., csütörtök

Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Oldalak száma: 444 oldal
Borító:PUHATÁBLÁS
Súly: 460 gr
ISBN: 9789632454771
Kiadás éve: 2015
FordítóKomáromy Zsófia

Fülszöveg:
Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már nem is lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet. Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem. Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még még szerelmes. Nagyon téved.

A könyvről:
Az ifjúsági könyvek gyakorta nyúlnak olyan témákhoz vagy tragikus eseményekhez, amelyek feldolgozásában egy még tapasztalatlan, bizonytalan fiatal iránymutatásra, támogatásra, megértésre szorul. Úgy nyújtanak segítséget, hogy közben a célközönség életébe a lehető leghitelesebb módon beilleszkedjenek, környezetük, hangulatuk ismerős legyen, ugyanakkor a lehető legérdekfeszítőbb módon szórakoztassák az olvasót. 
Legalábbis ezt tűzik ki célul... 
Némelyiküknek sikerül, némelyiküknek kevésbé...

Úgy vélem, Michelle Hodkin is ezt a célt tűzte ki magának Mara Dyer eszmélése című paranormális románcának megírásakor, s hogy elérte-e ezt a célt vagy sem? Nos, nézzük!

Mara Dyer középiskolás. Nem ez az igazi neve, de mindegy is talán, hogy minek nevezzük. Marát szörnyű sokk érte: legjobb barátaival egy kihalt épületben tartózkodott, amikor az teljesen összeomlott, és a gyerekeket maga alá temette. Mara - bár életben marad -, amnéziás lesz, és meg kell küzdenie a szörnyű sokkal: a barátai közül senki sem élte túl a tragédiát.

Azért, hogy könnyebb legyen feldolgozni a történteket, Mara családjával elköltözik és új helyen kezdi újra az életét. Új suli, új barátok, új szerelem...és közben a folyton kísértő múlt, a barátok kísértetei, és a szörnyű balsejtelem a tudata mélyén: talán mindez miatta történt...

Nos, a visszajelzések alapján úgy tűnik, Mara Dyer története igen szélsőséges érzelmeket váltott ki az olvasók körében: vagy nagyon szereti valaki, rajong érte és azonnal a kedvencei közé sorolja, vagy teljesen elutasítja, és "klisés tiniregénynek" titulálja. Én nem tudom megtenni ezek közül egyiket sem. 

Valóban voltak benne ugyanis jól fellelhető sztereotípiák és tipizált karakterek/jelenetek/hangulatok, mégis: imádtam olvasni! Teljesen kikapcsolt, szerettem a karaktereit, érdekesnek találtam az alapötletet. 
Így aztán nehéz dűlőre jutni ezzel a könyvvel. Számos hibáját fel lehetne sorolni, de legalább ugyanennyi pozitívumát is. Lássuk!

Ami nem tetszett:


- bár a könyv paranormális ifjúsági regényként lett besorolva, a szerelmi szál olyan erőteljes és nyomatékos a történet során, hogy teljesen elnyomja ezt a szálat és háttérbe szorítja azt. Így aztán elveszti a paranormálisra jellemző titokzatosságot és misztikumot, jobban figyel az olvasó Mara és Noah konfliktusaira és botladozásaira, mint arra a momentumra, hogy lényegében itt valami megfoghatatlan és rejtélyes dolog történt, vagy van készülőben.

- Ebből fakadóan azt a rengeteg potenciált, amelyet az alapötlet nyújtana, nem tudja kellőképpen kihasználni az írónő, és sok minden ellaposodik, vagy egyszerűen feledésbe merül.  Hiába várunk a sok-sok rettegésre és borzongásra, elindul ugyan egyfajta feszült várakozás bennünk, ez a folyamat nem fokozódik, hanem újra és újra visszakanyarodik a kiinduló nyugalmi állapotba, és az olvasó nem jut el a csúcspontra, a  lúdbőrös borzongás állapotába, ha úgy vesszük: elégedetlenül fejezi be az olvasást.

- Az elégedetlenséget még egy dolog fokozza, amelyre többnyire - úgy veszem észre - a legtöbb olvasó panaszkodik, mégpedig a sok helyen észrevehető sablonosság és sztereotípia.
Az a sok tinikönyvben fellelhető momentum, miszerint a lelkileg sérült lány új iskolába kerül, megtetszik a zűrös, jóképű srácnak, és persze egymásba szeretnek, hiszen a srác nem is olyan zűrös, és a hétköznapi lány pedig nem is olyan hétköznapi, mint azt ő magáról gondolja, stb. Engem ennél jobban zavart a felvonultatott karakterek tipizálása, mint a fekete meleg jóbarát, az utálatos, ám népszerű menő csaj az iskolából, a mindenben tökéletes bátyj szerepe, és a kíváncsi, szerethető kisöccs.
Nem értettem ennek a karakterformálásnak a jelentőségét, azt, hogy miért volt erre szükség, miért nem lehettek a szereplők egyediek, szokatlanok, kevésbé általánosak, hiszen a történet nem követelte meg a szokványos karaktereket, a klasszikus iskolai alakok felfestését.


Ám mindezek ellenére a könyv számos pozitívumot is tartalmaz, amelyek nagyrészt ellensúlyozzák a hibákat és igazán szerethető, könnyed, szórakoztató könyvvé teszik Mara Dyer történetét. Letehetetlenné és olvasmányossá. Olyan könyvvé, amit másodszor is le fogunk venni a polcról és elolvassuk újra. 

- Először is a történet kezdő fejezete(i) zseniálisak! Borzongatók, misztikusak, érdekfeszítők, pontosan olyanok, amelyek egy paranormális regény kezdő momentumának lennie kell! Odacsalogatják, odakötik az olvasót a könyv mellé, és azonnal tudni akarja, mi történt itt, mi lesz még itt... kár, hogy a lehetőségek tárháza később kissé megcsappant...

- A cselekmény lendületes, sodró, talán csak a szerelmi szál kialakulása során lassulnak be egy kicsit az események, de nem akkora mértékben, hogy kiessünk a történet ritmusából. 
Egyes jelenetei igazán izgalmasak és erőteljesek (lásd: mocsár-jelenet), körömrágásig feszültek.


- Az erőteljes szerelmi szál - bár valóban elnyomja a történet többi részét - mindennek ellenére igen kedves, bájos, szívet melengető, nagyon jóleső olvasni róla. Mara és Noah amennyire nem passzolnak megismerkedésük elején, csodaszépen egymáshoz csiszolódnak és kiegészítik egymást a könyv végére, már-már tündérmesébe illően. A konfliktusok pedig csak még inkább összekovácsolják őket.

- A Marában zajló lelki folyamatok, a trauma után átélt zavarodottsága, bűntudata nagyon okosan ábrázolt, átgondolt és képszerű. 

- Dialógusai, monológjai viccesek, humorosak, stílusa fiatalos, könnyen olvasható.

- Karakterei bár tipizáltak, mégis nagyon szerethetők. Főként Noah karaktere válik igazán a szívünk csücskévé, ahogyan egy merő gúnyból és felsőbbrendűségtől terhes személyiségből hirtelenjében egy sebzett, jólelkű, törődő fiatalemberré változik át a szemünk előtt.

- Borítója csodaszép, beszédes és elegáns, az a fajta, amelyikbe rögtön beleszeret az ember.

- A végkifejlet, a nagy csavar pedig egyszerűen zseniális, megköveteli, hogy sajgó kíváncsisággal várjuk a következő részt!

Így aztán, összességében azt mondanám, bár a Mara Dyer eszmélése korántsem hibátlan könyv, mégis kiváló olvasmány lehet a nyári szünidőre annak, aki egy kicsit izgalmas, kicsit paranormális, kicsit fájó szerelmi történetre vágyik.





Template by:
Free Blog Templates