2013. február 15., péntek

Marie Lu: Legenda

Fülszöveg:

A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.


A könyvről:
Ismét egy disztópia. És én nagyon szeretem a disztópiákat. Annak ellenére, hogy minden könyv olvasásának alkalmával megrendít és a porba taszít az a felismerés, hogy: igen, akár ez is történhet, akár ilyenek is lehetünk - mégis szeretem. Talán azért, mert - bár lehetünk akár ilyenek is- még így is harcolhatunk. Harcolhatunk a szebbért, a jóért, az igazságért, a jövőnkért. Akármennyire is negatívnak, borzalmasnak írja le egyik másik könyv az eljövendő időket, mindegyikben ott van a küzdelem, a harc, a tenni akarás, a remény a szebb életre. És ez jó. Kell ez a remény. Kell, hogy higgyünk benne!

Marie Lu Legenda című könyve is meglehetősen borús képet fest le arról az időről, ami ezután vár ránk, de azt hiszem, egyúttal ez az a disztópia is, amelyben a legnagyobb elszántságot, a legnagyobb küzdelmet látom az emberekben arra, hogy változtassanak, és jobbá legyenek.

A történet alapvetően két szemszögből mutatja be nekünk az új világot: June-én, aki a Köztársaság üdvöskéje, legnagyobb reménysége: kitűnő katona, erős, gyors, bátor, tettrekész, az esze pedig úgy vág, mint a borotva; és Day-én, aki a legszegényebb negyedből származó szökevény, a legkeresettebb bűnöző, törvényszegő.
A sorsuk, az életük teljesen más, útjaik azonban hamarosan keresztezik egymást. June bátyját ugyanis Day egy balhéja alatt megölik és a gyanú - természetesen - a fiúra terelődik. Innentől kezdve June egyetlen célt lát maga előtt: megtalálni Dayt és megbosszulni bátyja halálát.
June terve akár sikerülhetne is, ha közben nem jönne rá néhány igazán érdekes és  megdöbbentő dologra bátyja halálával, a Köztársasággal és Dayjel kapcsolatban..A történet bonyolódni kezd....

A történet láthatjuk: csavaros, izgalmas, érdekes, rendkívül sok az akciójelenet, a támadás, az izgalom, végig az egekben az adrenalinszintünk.
Marie Lu nő létére igencsak ért a küzdelmek részletgazdag leírásához, hitelesnek tűnik minden apró momentumában ez a sok erőszak és megmozdulás. 


A világfelépítése ijesztő: a nagy városok nagy része víz alatt és a vízszint folyamatosan emelkedik (érdekes, hogy rövid időn belül ez a második disztópiám, amiben a vízszint emelkedése formálja át a világot...talán lehet benne valami, nem gondoljátok?), a Köztársaság valójában diktatúra, a szegények teljes nyomorban és elnyomásban tengődnek, járvány pusztít, ráadásul az ország két nagyhatalomra szakadt, mely állandó háborúban áll egymással...Nem túl rózsás jövő...És ezt nem csak mi, olvasók látjuk így, hanem sokan mások is, akik fellázadnak a Köztársaság ellen. Például Day....


Akárcsak egy modernkori Robin Hood. Egy családjáért aggódó, kétségbeesett Jean Valjean... Bármit megtenne értük: lop, küzd, rabol, foggal körömmel harcol...És itt jön képbe a régóta vitatott kérdés: lehet-e? Feljogosítja-e minderre az, hogy másért teszi? Megszegheti-e a törvényt azért, hogy másokon segítsen? Mi számít bűnnek, mi jócselekedetnek? Mitől válik jóvá vagy rosszá valaki? 

Bizony ezek súlyos és nehéz kérdések, amire régóta keresik már a könyvek a választ. Én személy szerint azt hiszem, jó válasz nincsen. Mindenki szubjektíven ítéli meg ezt a kérdést, aszerint, hogy látja a dolgokat....Én picit érzelmesebb, elfogultságra, meghatódásra hajlamos személyiség vagyok, még jó, hogy Robin Hood pártján állok :) 

És ha már Robin Hood, természetesen van Marion és szerelem is, de olyan pillekönnyűen, olyan árnyaltan és háttérbe húzódóan, mint egy halk filmzene egy pörgős és érdekfeszítő jelenet közben... Egy-két csók elcsattan ugyan, de nincs ígéret, nincs nagy vallomás, nincs semmi rózsaszín maszlag. Éppen kellő arányban egy ilyen kemény könyv részeként.

A kötet nyelvezete mai, modern, de igényes és érthető, a hangulata valahol a Tiszták és az Éhezők viadala között mozog. Imádtam a börtönös jeleneteket, a párbeszédek humorát és szarkazmusát. 
A nézőpontok közötti betűtípusváltás egészen új módszer a könyvek szerkesztése során, de ötletes és dicsérendő! Tetszik - bár őszintén szólva eleinte fel sem tűnt, annyira a történetre magára koncentráltam :)

Jó könyv! Több mint jó! Érdekes, izgalmas, jól kidolgozott, karakterközpontú, megdöbbentő... Azért az, mert néha a mostani önmagunkra ismerek benne...És szeretném, ha ez nem így lenne...

Karakterek:
Általában nem szeretem a női szereplőket. Egészen egyszerűen nem bírom őket a szívembe zárni, többségükben találok valami kifogásolnivalót... Nem June-ban...
bár ő a keményebb, erőteljesebb jellemű női karakterekhez tartozik - akiket végképp nem szeretek, mégsem irritálóan fiús, vagy kőkemény. Valamiért süt belőle, hogy ő ízig-vérig nő: tud erős lenni, ha kell, tud talpon maradni, tud magabiztos lenni, de egymagában sír, gyászol, kételkedik, megkérdőjelez és utánajár. Szerettem az eszét, a leleményességét, a tökéletes logikáját. 



Day a maga pimaszságával, merészségével, humorával a tökéletes bűnöző képét adja, mégis elérzékenyülök a gyenge pontjait tekintve: a családjának a szeretete minden mást elmos körülötte és csak ő marad: egy érzékeny, szeretetre, békére, nyugalomra vágyó, szeretetéhes kisgyerek....Ki ne szeretné őt?

A mellékszereplők közül Day bátyja volt egyértelműen a legnagyobb "hős" a szememben: olyan semmilyen, meglapuló, meghúzódó, jól viselkedő csendes karakter, aki a könyv végére óriássá és különlegessé válik, a belőle áradó szeretet láttán potyognak az ember könnyei a meghatottságtól, az érzelmek mélységétől...Ha Day Robin Hood, a bátyja Baradlay Jenő...Kivételes...

Borító:
A Könyvmolyképző Kiadó szerencsére megőrizte az eredeti borító egyszerűségével kitűnő, ragyogó borítóját - mind képében, mind színében, mind betűtípusában. És nem is kell ennél több! A Köztársaság logója nagyszerűre sikeredett, gratulálok annak, aki tervezte! Az ezüst - arany párosítás pedig egyszerűen fenomenális...Ki gondolta volna, nem igaz? Nagyon tetszik... Bár...a koreai borítót minél többet nézem, annál inkább elgondolkodom rajta...de azért mégiscsak az elegánsan egyszerű ezüst a legszebb...:)





Érdekességek:
Marie Lu Pekingből érkezett az Egyesült Államokba 1989-ben. Itt végezte el az egyetemet a California egyetemen, most Pasadenában él a barátjával és a kutyáival.


Mivel a videojátékok nagy szerelmese, korábbi munkája is azokhoz kötötte. Ma már "csak" ír, és ír és ír...:)



A Legendának külföldön már megjelent a második kötete, ami a Prodigy (Csoda) címet viseli - és nekem igen fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mi rejtőzhet benne ?:)



Ma már elég természetes,hogy a könyvekhez az írók Playlistet készítenek - íme hát, itt is. Meglehetősen kemény és rockos, de illik hozzá. Hallgassátok!

A könyv bemutató trailere elég rövidke, de nekem tetszik. Lényegretörő és figyelemfelkeltő. És a könyvből persze film is készül! :)














2013. február 12., kedd

Gayle Forman: Ha maradnék

Fülszöveg:

És te hogyan döntenél?
Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?


A könyvről:
Meggyőződésem, hogy mindannyiunk éltében vannak olyan időszakok, amikor muszáj olyan könyveket olvasnunk, vagy olyan filmeket néznünk, amelyek segítségével megszabadulhatunk a bennünk felgyülemlett érzelmektől és könnyektől. Legyen az akár a szomorúságtól, vagy a boldogságtól, haragtól, idegességtől, meghatottságtól, büszkeségtől ...bármitől. Egy idő után ezek felhalmozódnak bennünk, feldagadnak, megtöltenek és feszítenek  belülről...És ha nem adjuk ki magunkból ezeket csendesen, magányosan, egy könyv lapjai vagy egy film képkockái mögé bújva, akkor dühösebben, erőszakosabban, ingerültebben törnek ki belőlünk, kiabálva, tombolva, stresszelve, maguknak követelve az irányítást.
Én nem szoktam ezt megvárni. Én olvasok. Olvasok és kisírom az összes könnyemet.  Kisírom magamból az összes feszültséget, az összes frusztrációt, az összes nyugtalanító érzelmet.
Azt hiszem, ez alkalommal nagyon sokáig kitart majd a nyugalmi állapot, mert a létezőnél is elképzelhetetlenül több könnyet ejtettem, amikor nekikezdtem Gayle Forman könyvének...

Hogy miről is szól a könyv? Ha bőven szeretnék róla nyilatkozni, akkor azt mondanám, Mia, egy 17 éves lány életre szóló döntéséről. Balesetet szenved a családjával, kómába esik és mintegy kívülről látja önmagát. Neki, egymagának kell eldöntenie, mihez kezd az elkövetkezendő életével: folytatja-e tovább - tudva azt, hogy onnantól kezdve semmi sem lesz már ugyanolyan, mint régen -, vagy feladja, lemond róla és befejezi.
Mia vívódik, megelevenedik a múltja, a számára oly sok szeretett és fontos személy az életéből, emlékek egész tárháza, és végül meghozza a döntést...
Hogy jól választott-e? Döntsétek el Ti!

Nagyon, nagyon sokat gondolkodom ezen a könyvön. Gyönyörűszép, fájdalmas, megindító - d e, tudjátok, közben rájöttem, hogy nem azért annyira szép és katartikus, mert szörnyű tragédia történt benne, mert ártatlanok veszítik el az életüket, mert gyász van benne és veszteség. Azért annyira megindító, mert mindez egyetlen tőből fakad: abból a mérhetetlen szeretetből, ami körülveszi ezt a családot, ami beburkolja őket és eltölti, és ami belőlük árad. 
Ez a fájdalom erős, nagyon erős, de nem azon a letaglózó, mélyre taszító módon, ami az elkeseredésbe és letargiába sodor, sokkal inkább felemelően, megerősítően, hitet adva arra, hogy milyen gyönyörű érzésekre is képes az ember.
Ez a mélységesen mély és szívszorító tartalom már önmagában is elég lenne, hogy a szívembe zárjam ezt a könyvet. De van még más is, ami miatt rettenetesen tetszik.

Méghozzá ez a valami Gayle Forman.

Annyira természetesen, őszintén, magától értetődően ír, annyira könnyedén, erőltetés nélkül pattannak ki a tollából a szavak, semmi megjátszás, semmi spekuláció nélkül. Egyszerűen érzem, hogy csak leírta őket, hogy nem gondolkodott rajta és húzott ki egymás után százszor is egy mondatot. Csak írt. És ezért tetszik annyira.
Ráadásul úgy ír, azt írja, amit én is írnék - vagy inkább akarnék írni, ha írnék. Nagyon, nagyon közel érzem a gondolatait, a stílusát magamhoz. 
A szerkesztése érdekes, idősíkokat ugrunk át, hol a jelenben, hol a múltban járunk, ahogy felelevenednek az emlékek. Nem követünk semmiféle kronológiát, mégis tökéletesen érthető és nyomon követhető. 

Végső soron azt hiszem, ez a könyv nem más, mint egy terápia. Terápia azok számára, akik  egyedül, magányosan, elveszetten érzik magukat. Hiszen ez a könyv rámutat arra, hogy akármekkora veszteség is ért, akármennyire is úgy érzed, csak egy porszem vagy a világmindenségben, sokan, sokkal többen vannak körülötted, akik melletted állnak és szeretnek, mint hiszed. Jobbnál jobb emberek, akiknek a szeretete körülvesz, burokba zár és védelmez. Hogy sosem vagy annyira egyedül és sosem vagy annyira elveszett, mint hiszed... 

Karakterek:
Egyszerűen én voltam Mia. Végig én. Annyira bennem élt, vagy én éltem benne, eggyé váltunk, ugyanazt gondoltuk, ugyanazt akartuk, ugyanúgy sírtunk és ugyanúgy éreztünk. Kicsit olyan volt, mintha akkor, mikor kilépett a testéből, új testet keresett volna, és bennem találta volna azt meg. Pontosabban nem is bennem: a szívemben. Eggyé vált vele, amíg olvastam, amíg vele együtt vívódtam, és abban  a pillanatban, hogy döntött, visszatért önmagához, én pedig felszabadultam és megszállt valami megerősítő nyugalom, valami csodálatos békesség.

Tökéletesen kidolgozott, valódi, élő karaktereket alkotott meg Gayle Forman, mindannyian rettentő erős egyéniségek, stílusosak, jellemesek, öröm volt megismerni őket - mert valóban megismertük őket, kívül-belül, mintha mindig is ismertük volna mindannyiukat. 

Egyvalakivel szemben maradt némi hiányérzetem. Adamet akartam! Még többet belőle, még többet róla. Rá csupán egy pillantást vethettünk, felvillantotta a nagyon is összetett és bonyolult személyiségét, megmutatta, mennyire érdekes és értékes ember is ő, és máris eltűnt előlünk. Remélem, a következő kötetben róla is hallunk még ...

Borító:: 
A könyv immár több kiadást is megélt: három különböző magyar borítóval is kiadta a Ciceró Kiadó. Én a kék mellett teszem le a voksomat, egyszerűségében is gyönyörű, különleges és sokatmondó... Hát még ha keményborítós változatban is kapható lenne! 

A külföldi országokban is meglehetősen különbözőek a borítók, vannak szépek, kevésbé szépek...
Én most az eredeti borítóról ejtenék néhány szót... csupán azért, mert olyan az a borító, pontosabban a képen szereplő lánynak a tekintete, hogy egyszerűen nem lehet, képtelenség elszakadni tőle...teljesen magára vonzza a tekintetet, akaratlanul is elkezdünk olvasni benne, keresni a kérdéseit és a válaszait, lessük a reakcióit...Mindig is utáltam, ha a borítón megjelentetik a szereplőket...különösen a női arcokat... íme az ellenpélda! Ha már arc, legyen ilyen! Ejtsen rabul, meséljen, árulkodjon, fejezzen ki, érje el, hogy tudni akarjam a titkait! Hogy kinyissam azt a könyvet ésr olvassam!
Számomra tökéletes...





Érdekességek:
Gayle Forman újságíróként kezdte a pályafutását - főként női magazinoknak írt cikkeket. 2002-ben világ körüli utazásra indult a férjével, Nickkel, rengeteg országban megfordult és tapasztalatokat szerzett. Utazásairól készített is egy élménybeszámoló könyvet.
Az utazásokat követő évben megszületett a kisbabájuk, Willa és Gayle elkezdett könyveket írni. 2007-ben jelent meg első kötete, a Sisters in sanity, majd 2009-ben ezt követte az If I Stay (Ha maradnék), végül 2011 áprilisában a When she went (Hová tűntél?). 

A Ha maradnék 30 országban jelent meg mindeddig, bámulatos sikereket elérve. Nem véletlenül...

A könyvből a Summit Entertainment készít filmet, amelyben Mia szerepét Chloé Grace Moretz játssza majd, a rendezője pedig nem más, mint a Twilight-ot rendező Catherine Hardwicke. 
A könyvben szereplő dalokból Gayle készített egy összeállítást, amit itt megnézhettek és meghallgathattok.

Természetesen trailer is készült a könyvhöz, íme:

2013. február 7., csütörtök

Filmes hírek - Lauren Oliver: Delírium

Jó hír azoknak, aki olvasták és szerették Lauren Oliver Delírium című könyvét, illetve annak folytatását, a Káoszt. Megvan ugyanis, hogy ki játssza a főszerepet a könyv filmváltozatában, mely az azonos címet viseli majd, és nem egyestét mozifilm, hanem filmsorozat lesz, sőt a Fox már meg is rendelte hozzá a pilot-ot.

Lena szerepébe nem más bújik majd, mint Emma Roberts, Julia Robert unokahúga.
Emma egyelőre nem túl ismert színésznő, nem sok mindenben láthattuk, de ezúttal bebizonyíthatja, hogy van-e tehetsége és mire képes! Mi kíváncsian várjuk!









Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Fülszöveg:
Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a New York-i repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még sohasem találkozott. Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.

A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőzi az olvasót arról, hogy az igaz szerelem akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé számítunk rá.



A könyvről:
Ez számomra tipikusan az a könyv, aminek a lehető legrosszabb címet adták. Mert a cím megtévesztő. Egy könnyed, bohóskás, bugyuta, egyszer olvasós történetecskét ígér, fiatal, naiv szereplőkkel, rózsaszín sztorival, könnyen jött, langyos szerelemmel. 

Pedig ennél sokkal, de sokkal többről van szó. Mert ugyan mindez megvan, de ez egyfajta burok, egy borítás, amely arra hivatott, hogy elrejtse, körbevegye a sokkal mélyebb, fájóbb és komolyabb mögöttes tartalmat, a mondanivalót, és talán a tanulságot is...Mert ez a könyv nem feltétlenül a szerelemről szól. Sokkal inkább szól az apákról. Apák és a gyermekeik kapcsolatáról,  szeretetről, megbocsátásról, elfogadásról, változásokról, továbblépésről...az életről...

A sztori - egy egyszerű tinikönyvhöz hasonlóan - egy fiatal lányról, Hadleyről szól, aki az édesapja esküvőjére készül Londonba - és az első találkozásra mostohaanyjával. Hadley gyűlöli őt látatlanban is, nem képes megbocsátani az apjának, hogy elhagyta a családját, tele van dühvel, fájdalommal, és a szeretett és bálványozott apa iránti hiánnyal és csalódással. Mégis elmegy, mert kötelességtudó kislány és a lelke mélyén most is imádja az apját...
A reptéren találkozik a szintén Londonba tartó egyetemista Oliverrel, aki Hadleyhez hasonlóan egy családi eseményre repül haza. Hadley - ki tudja miért - neki önti ki a szívét, elsírja minden bánatát, és a fiú - csodák csodájára - megérti, meghallgatja és erővel tölti el őt.
A fél napos út során közelebb kerülnek egymáshoz, mint eddig bárkihez... aztán a gép leszáll, és mindenki megy a saját útjára, a saját családjához....
És milyen különös az élet! Hadley az esküvőn érti meg, mit is jelent mindaz, amit Oliver mondott, hogy mindennek jelentősége van, az ő szavai és története döbbenti rá mindarra, amire már régen rá kellett volna jönnie: a család, az összetartozás, a szeretet erejére, a megbocsátás szükségességére, a továbblépésre...

A könyv alapvetően valóban könnyed, humoros, fiatalos, a stílusa és a nyelvezete imádnivalóan bájos. Hadley és Oliver kapcsolata megmosolyogtató, aranyos - igazi első szerelem. Ugyanakkor nagyon fájó is, hiszen mindkettejük életében nehéz időszak ez, amikor szükségük van valakire és valamire, akire támaszkodhatnak, és ezt egymásban vélik felfedezni. És ezzel lesznek nemcsak társai, de támaszai és sorstársai is egymásnak. Láthatatlan, a felszín alatt meglapuló kötelék láncolja és vonzza egymáshoz őket, és amit egyedül iszonyú nehéz, majdnem lehetetlen volt feldolgozni, együtt könnyebbé, megvalósíthatóvá válik. Talán ezért is ragaszkodnak annyira egymáshoz, érzik a másikban a mentőkötelet, a fogódzó lehetőségét.  

A két fiatal különböző, mégis rendkívül hasonló cipőben jár: mindketten elvesztették az édesapjukat: ki így, ki úgy. A könyv arra keresi a választ - és szerintem ez az igazi tartalma, az igazi mondanivalója és tanulsága -, hogy miként lehet mindezt feldolgozni, miként lehet megbocsájtani egy apának, aki így vagy úgy vétkezett ellenünk, hogyan lehet feldolgozni a haragot, ami ezért felgyűlt bennünk annak a hatalmas szeretetnek az erejével, ami bennünk lakozik, és ami felénk áramlik Tőlük. Igen, ez a könyv egyértelműen az Apákról szól...

És a szavak mögött gyönyörű és fájdalmas mélységeket érint, megráz, meghat, könnyeket fakaszt. 
Egyszerre sírtam és nevettem, szórakoztam és megrendültem...

És ma felhívom apukámat, és elmondom neki, mennyire hiányzik…


Karakterek:
Hadley az az igazi, 17 éves naiv, forrongó, kiforratlan tinédzser, akik szerintem mindannyian voltunk. Nem mindig dönt jól, nincs mindig igaza, többnyire rosszul gondolkodik a dolgokról - mégis ezért szerettem annyira. Megrázott a megbántottsága, a benne tomboló harc a szeretet és a sértettség között. Legszívesebben megöleltem volna, annyira tipikusan gyerek módjára viselkedett, hogy aztán 24 óra múlva okosan és egy lépéssel érettebben tudjon újra gondolkodni.
Oliver már más tészta...őt másért szerettem. Inkább a bölcsessége, a csendes fájdalma miatt, a bűntudata miatt... 
Mindketten rendkívül szeretnivaló és mindennapi karakterek, olyanok, akikkel legtöbben már találkoztunk az életünk folyamán.

Számomra a legmegrázóbb Hadley apjának vívódását volt látni...Megértettem, sajnáltam és annyira együtt éreztem vele, hogy az már fájt. Az ő szájából hangzott el a legszebb szülői vallomás, amit mostanában hallottam egy apától:

"- Tudod, hogy mondják - szólt Apa. - Ha szeretsz valakit, útjára engeded.
- Mi lesz, ha nem jön vissza?
- Van, ami visszajön, van, ami nem - mondta, és megcsípte a kislány orrát. - Én mindenesetre mindig vissza fogok jönni hozzád.
 - Te nem ragyogsz - mutatott rá Hadley, de Apa csak mosolygott.
- De igen, ha veled vagyok."

Borító:
A Maxim Kiadó megőrizte az eredeti borító képét, ami lényegében tetszik és jó is, alkalmazkodik a címhez, a történet vonalához - nagyjából. A mögöttes plusz valamiképpen történő megjelenítését azonban továbbra is hiányolom..Ami egyébként valamennyi külföldi borító esetén is hiányzik...Úgy tűnik, mindenki a címet vette inkább alapul...kár...



Érdekességek:
Jennifer E. Smith kreatív írásból szerzett diplomát Skóciában, jelenleg New Yorkban él és munkálkodik. Eddig négy fiatal felnőtteknek szóló regénye jelent meg, a következő kötetét 2013-ban adják majd ki. 

A Vajon létezik szerelem első látásra természetesen filmen is megjelenik majd, és ha igazak a híresztelések, nem kisebb forgatókönyvírója lesz az adaptációnak, mint Dustin Lance Black, aki a Milk című filmmel elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvírónak járó Oscar díjat még 2008-ban. 

A könyvhöz dupla trailer készült. Az egyik Hadley, a másik Oliver szemszögéből. Nézzétek, aranyos:







2013. február 6., szerda

Januári beszerzések

Mivel a december a böjt jegyében telt - mármint könyvvásárlás tekintetében -, a januárt egy hatalmas bevásárlással kezdtem - elköltve a karácsonyra és névnapra kapott utalványokat és könyvekre szánt összegeket. Így aztán a január a gyarapodás hónapja volt számomra, és a bőség zavarától igazán azt sem tudom, hová kapjak! 
Viszont a január még egy fontos dolgot hozott számomra: összeszámoltam, hogy mennyi olyan olvasatlan könyv lapul a könyvespolcomon, amit megvettem, mert odáig voltam érte, és azóta sem kezdtem neki... 100 fele tendál ezek száma! Szerintem ez borzasztó! Ijesztő, hogy ennyi pénzt kiadtam ennyi könyvre, és még csak bele sem lapoztam egyikbe sem és máris újak után kajtatok! Így aztán megérett bennem az elhatározás: addig nem vásárolok új könyveket, amíg ez a szám szép lassan apadni nem kezd...1-2 kivétel persze előfordul, mert van olyan kötet, amire már majd egy éve várok, de ezen kívül semmi.... 

De most, nézzétek csak mennyi új szépség!

Saját vásárlás:



Molyos csere és vaterás ügyletek:



 Ezeket pedig ajándékba kaptam :):






Template by:
Free Blog Templates