2013. április 8., hétfő

Eredményhirdetés - avagy a könyvcsomag nyertese...

Tegnap éjfélkor - ahogy az a meghirdetésben szerepelt - lezárult a szókeresős játék itt a Roni olvas blogon. 

El kell mondanom, hogy a játéknak nagyon nagy sikere lett - sokkal nagyobb, mint azt eredetileg vártam. Rengeteg helyes megfejtés érkezett - nevezetesen több száz!-, rengeteg kedves szót kaptam, rengeteg érdeklődést a legkülönbözőbb könyvek iránt, rengeteg biztatást és barátságos megjegyzést!

Ezúton szeretném Nektek megköszönni a részvételt, a közös játékot, a visszajelzéseket - hihetetlenül jólestek, teljesen meghatódtam tőlük és megerősítettek abban a hitemben, hogy talán mégis érdemes vezetni ezt a kis blogot, talán mégis van értelme időről időre leírni a könyvekkel kapcsolatos észrevételeimet... Köszönöm Nektek! :-)

A játék egyszerű volt - bár volt, akitől azt a visszajelzést kaptam, hogy túl könnyű, de olyan is volt, aki sokadszor is elhibázta és nem sikerült elküldenie a jó megoldást...Ezért aztán azt a következtetést vontam le, hogy a nehézsége éppen megfelelő :-)

Lássuk, mi volt a helyes megfejtés, és hogyan lehetett ezeket megtalálni:

       1. Gégény Gabriella: Ízek és más szenvedélyek - PONTOSAN

       2. Chris Howard? Rootless - Gyökértelen - EZ A

       3. Gayle Forman: Hová tűntél? - JÓ

       4. Dan Krokos: Hamis emlékek - MEGOLDÁS

A megoldás: PONTOSAN EZ A JÓ MEGOLDÁS.

És akkor lássuk, ki nyerte a 4 könyvből álló könyvcsomagot a sok-sok jó válaszadó közül.
A sorsolásban két segítségem is akadt - kicsi hostesslányaim :-), akik nagy lelkesedéssel és hatalmas izgalommal igyekeztek kihúzni a szerencsés nyertes nevét rejtő cédulát. A sorsolást dokumentáltam, íme:




A szerencsés nyertes tehát nem más, mint:

Schnörch Eszter

Szívből gratulálok a nyertesnek, e-mailen felveszem vele a kapcsolatot! 

A többiek ne csüggedjenek, ugyanis  a játék hatalmas sikerén felbuzdulva hamarosan újabb hasonlóan izgalmas nyereményjátékkal jelentkezem! Figyeljétek hát a blogot és a blog facebook oldalát!

További jó olvasást, csodálatos könyvélményeket kívánunk Nektek!

2013. április 4., csütörtök

Veronica Roth: A lázadó

Fülszöveg:
Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.


Vannak könyvek, amelyek úgy sodornak végig rajtunk, mint egy sebesen sikló hullámvasút valamelyik megállíthatatlan szerelvénye. Felszállsz, próbálsz kényelmesen elhelyezkedni, felkészülni az útra, de már a kezdetekkor a gyomrodban érzed a várakozást, a feszültség nyomását, az érzést, hogy hamarosan történik valami. Aztán bekövetkezik, szédült sebességgel végigrobogsz a pályán, majd lekászálódsz döbbenten, szédelegve a kocsiból, és rájössz, hogy már túl is vagy rajta, hogy vége, hogy már le is szálltál, és fogalmad sincs, hogy is történt, hogy már megérkeztél.

Nagyjából ilyen érzés volt olvasni Veronica Roth Divergent sorozatának második kötetét, A lázadót. Szédületes,  gyors tempójú, gyomorfacsaró, feszültséggel teli, döbbenetes.

Hogy miért is?

A könyv ugyanott kezdődik, ahol az első rész véget ért. Nincs átmenet, nincs megszakítás, belecsöppenünk egyből a közepébe, a nagy csata végébe. Tris társaival együtt a Barátságosak központjába tart, hogy menedéket és befogadást kérjen. Itt hallgatja ki véletlenül Marcus és a barátságosak vezetőjének, Johannának a párbeszédét, melyből megtudja, hogy az egész hatalmi harc egy nagy titok, egy súlyos információ megszerzése érdekében tört ki. A családját gyászoló és barátja megölése miatt bűntudattól gyötört Tris elhatározza, hogy kideríti az igazságot. 
Mindeközben Négyes a csoport nélküliekhez fordul, s az ő segítségüket kéri a Műveltekkel szemben - megkezdődik a felkészülés a háborúra, a nagy visszavágóra. Tris barátaival egyik központból a másikba vetődik, megismerkedik valamennyi csoport felépítésével és szokásaival, s közben kétségbeesetten igyekszik összeilleszteni saját maga, az élete és Tobiasszal való kapcsolata szétesett darabkáit, s közben megtalálni a titkos információt, mely több száz ember életénél is fontosabb....

Azt kell mondanom, hogy soha, egyetlen esetben sem találkoztam még olyan íróval, aki egyik kötetről a másikra ekkora fejlődésen ment volna keresztül - mind stílusában, mind cselekményvezetésében, mind logikájában. Az első kötetben fellelhető esetleges történetbeli bakik - szinte mind - eltűntek, a karakterek csodálatos fejlődésen mennek keresztül, fejezetről fejezetre nő a feszültség és a tempó, hogy aztán a végén egy hatalmas nagyot durranjon.


A könyv első lapjain egy sokkos, ledöbbent társasággal találjuk szembe magunkat, egy viszonylag békés, ugyanakkor cseppet sem nyugodt időszakban. Nem nyugodt, hiszen most, hogy a nagy csatának vége, háború dúl mindenki lelkében. Senki sem tudja, kiben lehet bízni, kiben nem, ki a barát és ki az ellenség. Nem tudni, miért tört ki a Műveltek felkelése, nem tudni, mi lesz a következő lépés, hogy mi a valódi cél - a levegő tele van a bizonytalanság és a várakozás feszült elektromosságával. 




Ugyanakkor Tris is teljesen darabjaira esett. A szülei halála felett érzett gyász és a Will lelövése miatt érzett bűntudat maga alá gyűri, betemeti, megmérgezi a kapcsolatát Tobiasszal és bizony önmagával szemben is. Nem könnyíti meg a dolgát az a tény sem, hogy többé nem tekinthet magára úgy, mint Bátorra, hiszen nem csak Bátor, hanem Önfeláldoző és Művelt is. Össze van zavarodva, nem tudja hogy is viselkedjen, mit várnak el tőle - és legfőképpen mit vár el ő, saját magától? Ki ő? Hol a helye? Mit kell tennie?
Ami eddig világos volt és egyértelmű, az most mind összekuszálódott, zavarodottá vált. Néha talán úgy érezzük, kicsit sok is ebből az önmarcangolásból, de azt hiszem, mindez elkerülhetetlen és feltétlenül szükséges - elsősorban azért, hogy Tris karaktere és a könyv alappillére reálissá és igazolttá váljon. Hiszen ki ő? Csak egy számos megpróbáltatáson átesett, zavarodott, 16 éves gyerek, akinek hirtelen kell éretté és önállóvá válnia, aki egyedül maradt egy darabjaira hullott világban.

A kezdeti lassabb tempó aztán fokozatosan felgyorsul, fejezetről fejezetre nő a tét, nő a feszültség, és bizony nő a kegyetlenségek száma is. Izgalmas, pergő akciójelenetek váltják egymást, gyomorszorító részek következnek. Veronica Roth nem kímél senkit és semmit, belemar a szereplőibe újra és újra, tovább mélyítve a fájdalmukat és a frusztrációt az olvasókban, tovább sötétítve a könyv tónusát. Ráadásul mindezt olyan nagyfokú vizuális intenzitással teszi, hogy már-már egy számítógépes játékba képzeljük magunkat: megelevenedik a jelenet, képet ölt, életre kel. 




És mégis, mindennek ellenére jóval több ez a könyv, mint egy akciójelenetekben bővelkedő  fantáziaregény. Azt láttatja: semmi sem egyértelmű. Nem létezik jó vagy rossz, fekete vagy fehér, jó vagy rossz döntés. Itt minden és mindenki szürke, homályos és ködös, mindennek két oldala van. Hogy ki melyiket választja, az mindegy is talán. Hiszen minden csak nézőpont kérdése...

Ráadásul minden ötletessége és fantáziatartalma ellenére ijesztő realitásokat tartalmaz. Hihetetlenül szépen, valósághűen van felvázolva Tris őrlődése és énkeresése, a szereplők egymáshoz való viszonya, egy alakuló kapcsolat hétköznapjai.

Mert bizony Tris és Tobias kapcsolatának alakulása nem mindig könnyű és nem is mindig szép. A rózsaszín felhő elszálltával jönnek a felhők, számos probléma árnyékolja be a páros életét, amellyel meg kell küzdeniük. Ráadásul ez most a legkevésbé fontos küzdelmük, hiszen körülöttük és saját bensőjükben is komoly háborúk dúlnak. Két megtört, zaklatott lélek igyekszik megtanulni azt, hogy hogyan szeressen, hogyan próbáljon megbízni a másikban, hogyan adja át önmagát a másiknak. Néha annyi köztük a bizalmatlanság és a titok, hogy azt gondolná az ember, nincs értelme folytatni, ennek itt és most vége. Mégis mindig, újra és újra megbirkóznak vele, áthidalják az akadályokat, nem adják fel. Hiszen ez az egyetlen kapaszkodójuk, az egyetlen menekülési útvonaluk a világ szörnyűségei ellen. Szükségük van rá és egymásra azért, hogy túléljék és közben magukra leljenek. 

Én azt gondolom, hogy félelmetesen reális és hiteles leírása ez egy kapcsolatnak. Valóságos, megrázó, ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - elképesztően gyönyörű. 



A könyv végén pedig ... a katarzis elkerülhetetlen. Veronica Roth ugyanis egyetlen mozdulattal kitágítja a könyv világképét, összezilálja az addig kialakult rendet, újjáteremti az elképzeléseket és a megalkotott nézőpontokat. Mindent új aspektusba helyez és lógva hagy a levegőben ezzel a félig kiradírozott, ám újra nem rajzolt világban. 
Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy nagyon hamar kézbe veszi ismét azt a ceruzát, és kitölti az űrt a képen...

Karakterek:
Azt hiszem, nemcsak a cselekményre mondhatjuk azt, hogy rendkívüli módon fordulatos és eseménydús, hanem a karakterek jellemfejlődésére is. Kevés olyan könyvet tudok mondani, ahol ennyi hatás éri a karaktereket és ezek hatására ilyen intenzív változáson esnek keresztül. Nemcsak a főszereplők, hanem valamennyien, szinte kivétel nélkül.

Tris önmarcangolása és vívódása - még ha néha talán kicsit túl sok is - szükségszerű és végül eredményhez vezet - rátalál önmagára:


"Ma este Őszinte leszek, Önzetlen és Bátor. Elfajzott."

Rájön arra, hogy az emberekre is alapvetően igaz, hogy nem jók vagy rosszak, nem tartoznak egyértelműen ide vagy oda. Minden ember összetett személyiség, számos tulajdonság elegye, akiket nem lehet az alapján megítélni, hogy milyen csoportba tartozik.

"Rájöttem, hogy az emberek többrétegű titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket. Megismerhetetlenek számunkra – egyszerűen csak néha úgy döntünk, hogy megbízunk bennük."

Ugyanakkor nemcsak Tris az, aki önmagát keresi. Tobias is vívódik, próbál egyensúlyt teremteni önmagában, helyre rakni az élete darabkáit, és igazodni a rendkívül erős erkölcsi meggyőződéséhez. Mindeközben Trist is próbálja a helyes út felé terelni, támogatni az önkeresésben. 

Sokan kifogásolták, hogy Négyes karaktere ebben a könyvben hirtelen Tobiasra váltott. Eleinte engem is zavart. Megszoktuk és megszerettük Négyest. Ám ha jobban belegondolunk, rájövünk: nem véletlenül van mindez. Csodálatos írói eszköz ez arra, hogy érzékelhessük: Négyes már nem Négyes többé Tris számára. Négyes az edzett, rideg, kemény Bátor, aki kiképezte az újoncokat. Tobias a érzékeny és szeretetreméltó Önfeláldozó, mely ugyan mindig ott lapult a háttérben, Négyes maszkja takarásában, Tris számára nyilvánvalóan most már ez az erősebb, ezt látja benne. A szerelmet, a gyengédséget, a társat. Vagyis Tobiast. Ki róhatná ezt fel neki?

A mellékszereplők szintén mind erős, összetett személyiséget kaptak, fejlődő, változó jellemvonásokkal. Peter továbbra is az egyik legmegdöbbentőbb és legmegosztóbb karakter számomra, akiről még tudni akarok a továbbiakban is, annyi meglepetést tartogat a személyisége. Pedig úgy hiszem, talán az egyik legkiismerhetőbb karaktere a könyvnek. Mégis érzem rajta a fejlődőképességet, a változás lehetőségét és remélem, V.R. élni fog majd ezzel.

Borító: 

A Ciceró Kiadó szinte teljesen megőrizte az eredeti borító arculatát, amely mind stílusában, mind színvilágában igazodik az első kötet borítójához. Ezúttal a Barátságosak - mint központi szereplőcsoport - jelképét láthatjuk rajta, háttérben a zord, lepusztult város képével.
Számomra sokat mondó, végtelenül kifejező ez a kép, szerintem telitalálat. A dombornyomás pedig még szembetűnőbbé teszi.






A könyvért köszönet illeti a Ciceró Könyvstúdiót! Valóban remek volt!

2013. március 26., kedd

Játsszatok velem és nyerjetek könyvcsomagot!

Mostanában több olyan könyvet is olvastam, amibe mindenféle rejtvények és kódok voltak belecsempészve. Vagy a kijutáshoz, vagy a megtaláláshoz, vagy a leleplezéshez volt szükség arra, hogy a szereplők megfejtsék azokat. 

Nos, innen jött az ötlet: ha már ilyen gyönyörű tavaszunk van, üssük el az időt és játsszunk mi is kitalálósat! Fejtsük meg a rejtvényeket, keressük meg és rakjuk össze a kódokat!
És ha megvan, nyerjük meg a kincset! Hogy jelen esetben mi is a kincs? Mivel dolgozni kell érte, legyen valami izgalmas! Mondjuk: egy több könyvből álló könyvcsomag!

Lássuk, mit kell tenned!

A blog bizonyos oldalain (különböző könyvbejegyzésekben) elrejtettem néhány szót ILYEN MÓDON. Ezeket kell - helyes sorrendben - megkeresned, mondattá fűznöd és az összerakott mondatot elküldened április 7-ig  a roniolvas@gmail.com e-mail címre. Az e-mail tárgya: JÁTÉK. 


Íme a segítség ahhoz, hogy hol találod meg a szavakat:


1. Április 1-jén jelenik meg az Atlantic Press Kiadó gondozásában ez a gasztroregény, mely a konvencionális magyar ízekről, szerelemről, szenvedélyről szól.

2. A Főnix Könyvműhely újdonságáról szól az a bejegyzés, amelyben ezt a két piciny szócskát elrejtettem. Főhőse azért indul útnak, hogy megtalálja elveszett apját és a reményt a jobb, a szebb jövőre egy sivár, növények és fák nélküli világban.

3. Az egyik legkedvesebb olvasmányomról szól a bejegyzés, amelyben a harmadik szót megtalálod. A könyvet a Ciceró Kiadó adta ki egy sorozat második részeként, mely két zenész fiatal, Adam és Mia újbóli találkozását hivatott elmesélni.

4. Nos, az utolsó szócska egy olyan könyv recenziójában rejtőzik, mely a tavalyi év talán egyik legnagyobb meglepetése - és pozitív csalódása  volt számomra. Főhőse Miranda, aki súlyos emlékezetkiesésben szenved, és néha-néha felvillanó emlékképeiből próbálja összerakni korábbi önmagát és életét. Ám lehet, hogy ezek az emlékek Hamis emlékek?? :)


Remélem, sokat segítettem! :) Ha megvan a mondat, akkor április 7-ig küldd el a fent megadott e-mail címre! A helyes megfejtést beküldők között egy 4 könyvből álló  KÖNYVCSOMAGOT sorsolok ki, melynek tagjai a következők:

- 




Játékra  és kincsvadászatra fel! Sok szerencsét!




Daniel Glattauer: Örökké tiéd

Fülszöveg:

„Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.” 
A harmincas éveinek közepén járó, egyedülálló Judith a szupermarketben ismerkedik meg Hannesszal, aki a tömegben a sarkára lép. Nem sokkal később a férfi felbukkan az elegáns kis lámpaüzletben, amelyet Judith a gyakornoklány, Bianca segítségével vezet. Hannes nőtlen építész, a legszebb férfikorban van – nem csupán minden anyós álma, de Judith barátait is teljesen lenyűgözi. Judithnak kezdetben nagyon jólesik, hogy a céltudatos férfi a tenyerén hordozza, lesi minden kívánságát. Ám Hannes szűnni nem akaró törődése idővel egyre nyomasztóbbá válik. Judith úgy érzi, a férfi fokozatosan kisajátítja, ellenőrzése alá vonja. Hiába próbál szakítani vele, Hannes még az álmaiba is beférkőzik. S amikor fölébred, a férfi máris készen áll, hogy valami jót tegyen vele… 
„Thrillerbe forduló szerelmi történet. Humoros, fordulatos, lélegzetelállító.” Die Presse

A könyvről:
Sokan úgy tartják - és osztom a véleményüket -, hogy a szerelem a legcsodálatosabb dolog, amivel egy ember az életében találkozhat. Varázslatos, felszabadító érzés, amely felvértez, erőt ad, az egekbe emel, jobbá tesz Téged, Őt és az egész világot...

Már amennyiben a szerelem abban a formájában talál ránk, ahogyan az elfogadott, normális és egészséges.


Csakhogy az ember önző módon szeret. Szereti birtokolni a másikat, azt, akire szeretete minden fénye rávetül. Ám ha ez a fény túl sok, az elvakít és felőröl. Az már nem felemel, hanem a mélybe taszít, terhes és elviselhetetlen lesz, és semmi másra nem vágysz, mint menekülni előle. Bárhová, jó messzire, ahová egyáltalán nem ér el a fénye...

Nos, Judith is menekülni próbált Hannes elől Daniel Glattauer Örökké tiéd címet viselő legújabb regényében...
Menekülni, pedig az elején minden csodálatosan indult: a harmincas évei végén járó, férfiakból kiábrándult Judith és a lehengerlő modorú, építész Hannes egy véletlen baleset következtében találkoznak először egy zsúfolt szupermarketben. Bár a találkozás nem mondható örömtelinek, kölcsönösen megtetszenek egymásnak, s a férfi hamarosan felbukkan Judith lámpaüzletében. A beszélgetéseket hamarosan találkozók követik, s Judith azon kapja magát, hogy nyakig benne van egy kapcsolatban egy férfival, aki nemcsak, hogy a tenyerén hordozza Őt, de minden más ismerősét is levesz a lábáról.


Ám ami egy ideig hízelgő és élvezetes, nemsokára kórossá és túlzottá válik. Hannes törődése és szerelme ugyanis nem ismer határokat: beférkőzik Judith egész életébe, magához édesgeti a barátait, a családját, rátelepszik a gondolataira, a személyiségére, teljes egészében birtokba veszi a nőt. Ő pedig csupán egyet akar: szabadulni. Megszabadulni minden nyomás alól. Ám ez nem is olyan egyszerű...Hamarosan nem tudni, ki a megszállott és ki az áldozat, mi a valós és mi a hazugság, ki beteges és ki nem...

Azt gondolom, mindig nehéz dolga van annak az írónak, aki korábbi írásainak köszönhetően már sikeresnek számít az Olvasók körében. Az újdonságaikat mindig nagy várakozás előzi meg, és minden Olvasó elvárásokat támaszt irányában. Ugyanazt az érzést, ugyanazt az élményt akarják, mint korábban.

Csakhogy egy idő után ez unalmas. Én - személy szerint - azt gondolom, attól lesz valaki jó író, ha képes megújulni, képes meglepetést okozni, képes mindig újat és újat mutatni. Képes arra, hogy azt érezd olvasás közben: ez nem is ugyanannak az írónak a műve és közben mégis ráismerj minden sajátos stílusjegyére és vonására.

Nos, azt kell mondjam, Daniel Glattauernek mindezt sikerült elérnie nálam és ezzel végérvényesen beírta magát legkedvesebb íróim közé...

Az Örökké tiéd sem témájában, sem hangulatában nem egyezik a Gyógyír északi széllel című kötetével, sokkal mélyebb, sokkal összetettebb annál. Egy destruktív szerelem története ez, kirándulás az emberi lélek mélységeibe, a beteg elme legsötétebb bugyraiba.
Nem romantikus szerelmi történet ez, hanem veszélyes játék, szlalomozás hazugság és igazság között, később ingázás álom és ébrenlét mezsgyéjén.

Glattauer - saját magához hűen - nem foglalkozik a részletek kidolgozásával, a történetet a párbeszédek, a gondolati monológok uralják, nincs belemagyarázás, nincs boncolgatás. Ő inkább az élő beszédet, a cselekedeteket hívja eszközül, s ez egyfajta könnyedséget, lazaságot kölcsönöz a könyv egészének, a szellemes, ironikus mondatok pedig emészthetővé teszik a mindenképpen komoly és feszültséggel teli témát.

A könyv középpontjában leginkább  Judith testi-lelki leépülése áll, vagyis az a jelenség, hogy milyen mechanizmusokat vált ki ez a folyamat egy emberből. A nő átalakulásának leírása figyelemre méltóan pontos és tudományos, s azzal, hogy Hannes személyét teljes mértékben kivonja ebből, a háttérben, a sötétben marad, mi magunk is kételkedni kezdünk Judith épelméjűségében és igazában.

Innentől kezdve soha nincs egy biztos pillanat sem, a feszültség - még emészthető módon kissé felgyülemlik, és a végén - talán túlságosan is gyorsan - lecsapódik. Ám ez a lecsapódás valamiként megnyugtató, felszabadító, eléri azt, hogy mégis jó érzéssel csukjuk be a könyvet.

Nem a klasszikus értelemben vett pszicho-thriller ez a könyv, - hiányoznak belőle ugyanis az igazán rettegésben tartó, feszült pillanatok -, sokkal inkább a műfajok frissítő keveréke, egy - nem is annyira ritka - probléma kisarkított leírása. Az üzenete és a mondanivalója talán nem tudatos, mégis megfontolandó és átgondolandó...
Szeretni nem egyenlő azzal, hogy birtokolni...

Karakterek:
Ha nem volna a téma maga is igen központi és jelentőségteljes, azt mondanám, hogy egy karakterközpontú könyvről van szó. Judith alakja ugyanis annyira összetetten ábrázolt, bonyolult karakterrajz, hogy megköveteli a teljes figyelmünket, tökéletesen relevánsá válik, a könyv egyik meghatározó momentumává. 

Teszi mindezt mindenféle leírás és körbeírás nélkül, pusztán a szereplő cselekedetein, dialógusain, gondolatain keresztül.

Ez valamennyi szereplőre érvényes a könyvben - a karakterizálás minden látszólagos elnagyoltsága ellenére is pontos és bonyolult, hétköznapi, eleven személyekké téve a kötetbeli karaktereket.

Ironikus, hogy a látszólag legalkalmatlanabb, legkisebb karakter bizonyul később az egyetlen józanul gondolkodó, segítőkész személynek, az egyetlen támasznak és mentsvárnak. Talán ez ismét egy burkolt üzenet arra, hogy nem mindig ildomos első benyomás alapján ítélkezni...

Borító:
Kár, hogy a fénykép és a kétdimenziós monitor nem adhatja vissza azt a képet, amit ez a csodálatosan szép kiadás nyújt. A könyv keményfedeles, védőborítós, az elején a kilincs, a kulcs a bilétával csodaszép fényes-sima offszet nyomtatással készült, tökéletesen igényes és esztétikus kiadás, mely méltán nyeri el a hónap kötete címet!


Érdekességek:
Daniel Glattauer 1960-ban született Bécsben. Diplomáját pedagógia és művészettörténet tárgyakból szerezte, majd a Die Presse napilapnál kezdett el dolgozni szerkesztői munkakörben. Később a Der Standard munkatársa lett, ma már főállású író.
Az igazi sikert a 2006-ban megjelent Gut gegen Nordwind hozta meg számára, melyet 30 országban, több mint egymillió példányban adtak ki. 

Olvasói nyomásra született meg a könyv folytatása, mely hasonló fogadtatásban részesült.
Darum című könyvéből 2008-ban filmet forgattak, a Gyógyír északi szélre című darabot pedig a mai napig nagy sikerrel játssza a Belvárosi Színház Őze Áron és Fullajtár Andrea szereplésével (volt szerencsém látni - felejthetetlen élményt nyújtott!).

2013. március 23., szombat

Chris Howard: Rootless - Gyökértelen

Fülszöveg:
A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.

A könyvről:
Elég sok disztópiát és poszt-apokaliptikus regényt elolvastam már ahhoz, hogy tudjam: a maga nemében mindegyik végtelenül megrázó és szívszorító. 

Félelmetesen nehéz ugyanis szembesülni azzal  a ténnyel, hogy mifelé halad a világ, mifelé tendálunk....
Mert mindez lehetséges. Miért ne volna az? Szinte bármelyik általuk megfestett jövőkép elképzelhető és realizálható. Szinte bármelyik a sok százból...Félelmetes, nem igaz?

Mégis, úgy hiszem:

"Semmitől nem tűnik olyan reménytelennek a világ, mint ha tudod, hogy üres."

És ezzel mélyen egyetértünk Chris Howarddal, a Főnix Könyvműhely legközelebb megjelenő könyvének, a Gyökértelennek a szerzőjével. Hiszen, mit csinálsz, ha elvesznek Tőled mindent? A boldogságot, a szépséget, az ízlelés örömét, az illatok sokaságát, a változatosságot és a jövőt? Mi marad neked? Egyetlen egy dolog: a hited. A hited abban, hogy nem ez jár, hogy nem itt van vége, hogy lehet még jobb, hogy van még élet! 


Nos, úgy hiszem, könyvünk főhősének, Banyannak is ez az egy dolog adatott az életben. Hiszen - miután apja titokzatos körülmények között eltűnik - teljesen egyedül marad egy sivár, kihalt, lecsupaszított világban, ahol nomádként, teljesen gyökértelenül tengődik egyik helyről a másikra és faépítésből igyekszik túlélni a napok sokaságát. A világ ugyanis nem más, mint felforrósodott homoktenger, mindenféle szín, szépség és élet nélkül. Miután a több évtizednyi Sötétség véget ért, a Hold ugyanis valamiként egészen közel került a Földhöz, megváltoztatva annak egész klímáját, az ár-apály struktúráját, kiölve az összes növény- és állatfajt, mindent. Egyedül a génmanipulált kukorica az, ami még ehető a Földön, de az is az egyetlen nagyvállalat, a Gentech kezében van. Önállóan termelni nem engedélyezett, más növény nem marad meg: felfalják az elszaporodott, kiéhezett sáskák, akik attól sem riadnak vissza, hogy ha nem találnak elég élelmet, az embert falják fel.

A helyzet valóban kilátástalannak látszik. Egy ideig. Egészen addig, amíg Banyan össze nem találkozik új munkaadójának nevelt lányával, Zee-vel, aki egy különös fotót mutat neki: nemcsak, hogy élő fák láthatók a fényképen, de nem más van a fákhoz kikötözve, mint Banyan elveszettnek hitt apja. Így aztán a fiúban feléled a remény: talán van még jövő mindenki számára: az emberiségnek a fák miatt, neki pedig az apja miatt. Talán mégsincs egyedül. Talán Zee anyja, a testére tetovált fával segítségükre lehet, és rátalálhatnak az emberiség jövőjére.. 

Itt kezdődik Banyan kalandos utazása és expedíciója, mely néha kissé szokatlan, néha kissé nyers, néha kissé gyomorforgató, de minden percében élvezetes, eseménydús, izgalmas és fordulatos!

Chris Howard egy rendkívül fantáziadús, összetett és eredeti könyvet hozott létre, melynek minden mozzanata izgalmakat, fordulatokat, meglepetéseket tartogat. Helyenként ugyan feltűnik egy-egy keményebb, naturisztikusabb jelenet, de azt kell mondanom: mindez kihagyhatatlan és szükséges ahhoz, hogy megértsük: a világ valóban megszűnt létezni. Csaknem az ember is - legalábbis mint önálló, gondolkodó individuum. Az irányítás egyetlen kis csoport kezében van, hiszen: akié az étel, az egyeduralom, azé a hatalom is, és a döntés, a jövő...Egy piciny gazdaságpolitikai kritika ez, mely  felvillantja a mai, jelenkori üzleti élet hibáit és problematikáját.

A világkidolgozás ezzel egyidejűleg tökéletes, egészen érzékletes és vizuális. Szinte érezni a por ízét a szánkban, a nap perzselő erejét, az emberek fásultságát, a csüggedtség állandó jelenlétét.  És amikor felbukkan a titokzatos fotó, felcsillantva a reményt, már minket is csak egyetlen dolog éltet: Banyannal és társaival együtt felfedezni és megtalálni a Fát. 


Hihetetlenül ötletes és frappáns dolog volt az Életfa motívum felhasználása a könyvben. Hiszen a FA azon kívül, hogy valóban testet ölt és tárgyiasult formájában is az életet hozó fát jelenti, ez jelképezi a megújulást, a folyamatos fejlődést és növekedést, a reményt, a hitet a szebb és jobb világban. A jövőt, az életet.

Az életet, amelyben talán még társ is akad - legalábbis Banyan számára. Hiszen amellett, hogy reményt ad az embereknek, saját maga is ráébred valami egészen fontos dologra. Arra, hogy gyökeret ereszteni nem feltétlenül azt jelenti, hogy földrajzilag megtalálni az otthonunkat. Hiszen az otthonunk ott van, ahol a családunk, a barátaink, a szeretteink. S mire erre ráébred, ő maga is lassan gyökeret ver, s válik magányos vándorból egy egész kis csapat vezető tagjává, s egy karakán "amazon" szerelmévé.


Hiszen a világ sivárságának és kietlenségének ellensúlyozásaként fellobban egy árnyalatnyi, édes, alig észrevehető kis romantika a könyvben, egy egészen csipetnyi kis szerelem, egy cseppnyi szín a sárgás-szürke világ romhalmazában. Egészen ösztönös és magától értetődő ez a szerelem, két rokon lélek, két hasonló ember egymásra találása.


Mindemellett a könyv egészét áthatja valami magától értetődő természetesség, valami elképesztő nyilvánvalóság. 


Mert Chris Howard mesél. Nem elemez, nem analizál, csak mesél.
A könyv egész hangvétele és nyelvezete Banyan életkorához és társadalmi helyzetéhez igazodik, szinte látom őt magam előtt, ahogy felhúzott térdekkel, maga elé meredve, vállvonogatva meséli a történetet...Ebből adódóan persze előfordul helyenként egy-egy trágárság, egy-egy nyersebb indulatszó, de annyira természetesnek és magától értetődőnek hat ez egy 17 éves kamasz szájából, hogy teljesen helytállónak érezzük azt.

A képszerűségnek, a hangnemnek, a történet lendületességének hatására egészen elmerülünk a történetben, részesei, szereplői leszünk mi magunk is, és a könyv befejezése után bizony kell egy kis idő, mire újra magunkhoz térünk...

Bizony: ez a könyv egy elképesztően sivár, elrettentően ijesztő jövőkép egy majdani életről, melyet Chris Howard olyan szívettépően hétköznapi, természetes hangnemben és írásmóddal tár elénk, hogy elhisszük: akár igaz is lehet. És közben csendben, magunkban fohászkodunk: ne így legyen! 

Karakterek:

A karakterek - annak ellenére, hogy egy sivár, kietlen világban, elnyomásban élnek - mind rendkívül erős, határozott jellemmel bíró egyéniségek. Mindegyikük sokat megélt, a kegyetlen világ által megedzett személyiségek, egyetlen közös van bennük: nem hajlandóak feladni, nem hajlandóak behódolni, nem hajlandóak megelégedni a nem létező életükkel. A hitük, a remény táplálja minden cselekedetüket, ez minden tettük mozgatórugója. 

S miközben ez a fáradt csapat, melynek tagjai eddig csupán önmagukra számíthattak, egyre halad Amerika kietlen tájain, szép lassan összekovácsolódnak, észrevétlenül átalakulnak, s olyan dolgokat adnak egymásnak, melyre talán soha nem is számítottak: szeretetet, barátságot, együvé tartozást.  

Borító:

A magyar borító ugyan nem kapott még végleges formát, az amerikai és spanyol borítóban addig is gyönyörködhetünk. Mindkettő annyira aprólékos és részletgazdag, hogy van mit értelmeznünk és tanulmányoznunk, rájönni az összefüggésekre és az ábrázolás mozgatórugóira. Nálam mindkettő borító biztos befutó...




Érdekességek:

Chris Howard Londonban született, Angliát 19 évesen hagyta ott, és kezdte el tanulmányait a coloradoi egyetemen. Jelenleg is ott él.
Dolgozott a Coloradoi Nemzeti Parkban, imádja a természetet és a természetjárást. 
Márciusban vette feleségül barátnőjét, Allisont, akit a legcsodálatosabb embernek tart a földön :) 
Kedvenc írója McCarthy, akinek a könyveit bármikor képes újra és újra elolvasni. 
Jelenleg a Rootless folytatásain dolgozik - mi pedig epekedve várjuk az újabb kalandokat!



A könyv előolvasási lehetőségét köszönöm a Főnix Könyvműhelynek, a közreműködést pedig Abstractelf-nek!

Chris Howard Rootless című könyve a Könyvfesztivál idejére jelenik meg!

Template by:
Free Blog Templates