2014. február 13., csütörtök

Together Thor'sday: Anna és a francia csók - kedvenc helyek

Akárhogy is nézzük, az olvasás szubjektív, magányos tevékenység. Amit olvasunk, az a miénk, a saját emlékünk, a saját tapasztalatunk, a saját világunk. Amit olvasunk, azt a saját magunk képére formálva teremtjük meg a saját képzeletünkben, a saját zárt elménkben. S nem is kérdés, hogy ez más nekem, mint Neked vagy bárki másnak.


De mennyire más? Mit gondol más másként, mint én? Ha én így látom, vajon más hogyan? Ha nekem ez a legkedvesebb, vajon másnak miért más az?


Ezekre a kérdésekre alapozva született meg a Together Thor'sday rovat ötlete, amelynek keretein belül, megosztjuk egymással az aktuális, friss olvasási élményeinket, és összevetjük, hogy kinek mi a könyvben a kedvenc jelenete/idézete/szereplője, mi rázta meg leginkább, mit szeret benne a legkevésbé stb.

Together - vagyis együtt: Greylupus-szal és MFKatával, akiknek a véleményét saját oldalaikon olvashatjátok el!


A 2. Together Thor'sday olvasmányunk Stephanie Parkins regénye, az Anna és a francia csók. S mivel a regény amellett, hogy egy bűbájos, édes szerelmi történet, mondhatni egyúttal egy igen szemléletes és képszerű útleírás is - pontosabban Párizs városának csodás bemutatása - varázslatos, hangulatos helyszínekkel, érdekes leírásokkal. És bizony ezt olvasva, Párizs utcáin, legnagyobb nevezetességei előtt járva ki ne érezné úgy, hogy "bár ott lennénk, bár odalátogathatnánk!"

Így aztán odalátogattunk... Hárman három helyszínen jártunk, ki ezért, ki azért. Látogassatok el velünk Ti is a könyv legcsodálatosabb helyeire, s tudjátok meg, miért is választottuk ezeket!

Luxemburg-park (Jardin du Luxembourg)
 - Párizs (Paris)

Elhelyezkedése: Párizs Latin negyedében, a Pantheonhoz és a Magyar Intézethez közel terül el. Párisz legnagyobb elkerített, parkosított kertje.

Belépés: ingyenes

Nyitvatartás: szezononként változik

Látnivalók: 
Természetesen a park leginkább pihenni, kikapcsolódni vágyók legnépszerűbb színtere. Jó idő esetén megtelik piknikező, napozó, beszélgető látogatóval, a gyerekek a Luxemburg-kastély előtt lévő tóban úszó kacsákat etetik, bérelhető miniatűr vitorlás hajókat úsztatnak.  

A kulturálódni vágyókat szabadtéri koncertszínpad, gyakori hangversenyek szolgálják, de itt látható a new york-i Szabadság-szobor mása, egy csodás Medici-szökőkút, és számos más látnivaló. 

Az aktív kikapcsolódást teniszpályák szolgálják, a gyerekeknek pedig lehetőségük van pónin és szamáron is lovagolni, sőt, a gyerekek nagy örömére egy szép nagy játszóteret is találhatunk a parkban

Könyvek, amelyekben szerepel:
- Victor Hugo: Nyomorultak - itt találkozik először Cosette és Marius
- Faulkner: Szentély - a teljes utolsó fejezet itt zajlik

A Luxemburg-kert az Anna és a francia csókban

"Furcsa, hogy először vagyok itt, mert ez a park a Latin Negyed mellett van. Nem is tudtam, mit veszítek. Étienne eddig mutatott nekem méhészetet, virágoskertet, bábszínházat, körhintát és egy olyan udvart, ahol úriemberek játszottak "boules-t", azaz gyeplapdát. Azt mondja, Párizs legjobb parkjában vagyunk, de szerintem ez a világ legjobb parkja."

A Luxemburg-kert az Anna és a francia csók egyik legmeghatározóbb és legfontosabb helyszíne, ahol igen fontos és jelentős események történnek.
A tavasz egyértelműen a szerelem hónapja, és ha a tavasz egy gyönyörű, napsütéses parkban talál azzal a személlyel, aki iránt egyébként is gyengéd érzelmeket táplálsz...nos, abból mi más is sülhetne ki, mint valami fontos és jelentős? Valami olyasmi, ami meghatározza az egész életed?

Az egyik kedvenc részem ez a regényben, az Anna és Étienne közötti érzelmek csúcspontja. A kettejük közötti felfokozott hangulatot olvasva mi magunk is nyakig eltelünk a tavasz bizsergető melegségével, a madarak csicsergésével, a víz lágy csobogásának hangjával. 
Üde, fiatalos és nyugodalmas - mint ahogy magát a parkot is képzelem. Jó lenne néha betérni és néhány órára leszámolni a rohanással és kapkodással, piknikezni, megpihenni, beleolvadni a természetbe. 

Luxemburg-park képekben:








2014. február 10., hétfő

Happy Monday - Okosokról, nagyokosokról, balszerencséről

Vannak emberek, akiket -mondhatni - üldöz a balszerencse. Ám Jesse Honey karakterét megismerve Helprin Téli meséjéből, úgy vélem, akadnak olyan emberek is, akik saját maguk üldözik a balszerencsét és bizony folyton folyvást utol is érik! 
Jesse ugyanis - bár természetesen mindent mindenkinél sokkal jobban tud - ballépést ballépésre halmoz, egyik bajból a másikba keveredik - minden figyelmeztetés ellenére, mégis tökéletesen biztos önmagában, megmagyarázza minden tettét, mindenre talál mentségetés magyarázatot, mindent képes a jó végéről megközelíteni. Hát nem példaértékű pozitív személetmód?

"– Hogy hívják magát?
– Jesse Honey.
– Micsoda?
– Jesse… Honey. Honey a vezetéknevem, most micsináljak. Nem tehetek róla. Rosszabb is lehetne. Ha például lánynak szülétek és Bunnynak vagy Beának neveznek el. Hát maga, magát hogy hívják?"

"Jesse ki sem nyitotta a száját mindaddig, amíg az állvány, amelyre nedves ruháit aggatta a tűz mellett, össze nem omlott, és szép lila térdnadrágja el nem égett. Attól kezdve úgy gyalogolt tovább, hogy derékon alul mindössze egy új-guineai stílusú hímvesszőtokot viselt, amelyet egy elhajított konzervdobozból fabrikált, s egy darab lavinazsinórral kötött a derekára. Nem kellett sok idő, és máris úgy dicsérte ezt az öltözéket, mint egy divatdiktátor a Hetedik sugárútról. – Igen kényelmes – jelentette ki. – Tégy vele te is egy próbát."

"– Nevezetesen, katapultot építek.
– És azzal löveted át magad?
– És azzal.
– De hisz negyed mérföld széles!
– Na és?
– Tegyük föl, sikerül olyan katapultot szerkesztenünk, amelyik el tud dobni ilyen messzire. Tegyük föl, mondom. Elszállunk, és utána mi történik? Nem tudom, milyen röppályát terveztél, de úgy gondolom, igen magasból fogunk lezúgni. Szörnyethalunk azon nyomban.
– Egy fenét.
...
A kijelölt órában fölkapaszkodtak a kilövőállványra, felöltötték a védőruházatot, és bekötözték magukat. Jesse a markában egy zsinórt szorongatott, mellyel majd kirántja a kilövő mechanizmus biztosító csapszegét. – Látod-e ott túl azt a zöld ligetet? – mutatott egy valóban puhának tetsző fenyőcsoportra. – Na. Ott fogunk landolni. A hálók és a lepények aerodinamikai vonalvezetésének hála, elég lassú lesz a röptünk. A háló majd beleakaszkodik a fákba, a lepények pedig fölfogják a frontális ütközés lendületét. Nem beszélve ezekről a vánkosruhákról, amelyek önmagukban is tökéletes védettséget nyújtanak.
...
Jesse kirántotta a csapszeget, és a két utast irgalmatlan erő lódította el, de nem fölfelé, hanem egyenest bele a folyóba, vagy ötven méterre a parttól.
Mint a tüzérségi lövedék, úgy csapódtak a vízbe, harmincméteres gejzírtölcsért loccsantva az égnek, ők meg lepényestül-hálóstul jól megmerültek a jeges vízben. "

(Mark Helprin: Téli mese)



2014. február 6., csütörtök

Together Thorsday - Richelle Mead: Dermesztő ölelés - Mason

Akárhogy is nézzük, az olvasás szubjektív, magányos tevékenység. Amit olvasunk, az a miénk, a saját emlékünk, a saját tapasztalatunk, a saját világunk. Amit olvasunk, azt a saját magunk képére formálva teremtjük meg a saját képzeletünkben, a saját zárt elménkben. S nem is kérdés, hogy ez más nekem, mint Neked vagy bárki másnak.



De mennyire más? Mit gondol más másként, mint én? Ha én így látom, vajon más hogyan? Ha nekem ez a legkedvesebb, vajon másnak miért más az?





Ezekre a kérdésekre alapozva született meg a Together Thor'sday rovat ötlete, amelynek keretein belül, megosztjuk egymással az aktuális, friss olvasási élményeinket, és összevetjük, hogy kinek mi a könyvben a kedvenc jelenete/idézete/szereplője, mi rázta meg leginkább, mit szeret benne a legkevésbé stb.



Together - vagyis együtt: Greylupus-szal és MFKatával, akiknek a véleményét saját oldalaikon olvashatjátok el!


Az első közös olvasmányunk Richelle Mead: Dermesztő ölelés c. kötete a Vámpírakadémia sorozatból, s azt vetjük össze, kire melyik szereplő tette a legnagyobb benyomást.



Könnyű lenne valamelyik főszereplőt választani, de azt gondolom, ez a kötet nem biztos, hogy csak az ő kötetük. Ebben a részben ugyanis a legnagyobb érzelmi ráhatás egy olyan ember felől érkezett számomra, akitől nem is vártam volna még az első rész olvasása közben. Itt azonban az egyik legkedvesebbé vált számomra, és forró könnyeket hullattam érte több ízben is. 

Masonről van szó.

MASON ASHFORD


Teljes név: Mason Ashford
Becenév: Mase
Kor: kb. 17-18 év
Faj: dampyr
Foglalkozás: Testőr tanuló
Nem: Férfi
Hajszín: Vörös
Szemszín: Kék


Mason Ashford a Vámpírakadémia főszereplőjének, Rose Hathaway-nek az egyik legjobb barátja, kezdő testőr. Sokat segít Rose-nak a sorozat folyamán -fizikai és lelki értelemben egyaránt. 

Mason vonzódása és hűsége a lányhoz egyértelmű, ám érzelmei nem pusztán baráti jellegűek. S bár Rose végül beadja a derekát,  Dmitrijhez fűződő szerelme miatt a szíves sosem lesz az övé. Ennek ellenére Mason a végsőkig kitart mellette.

Fizikai megjelenés:
Mason a történet leírásai alapján jóképű, vörös hajú és kék szemű, izmos, magas - igazi testőr alkat. Rendkívül attraktívnek tartják, Rose és Mia is egyaránt sármos, aranyos srácnak gondolják. És én is :)

Miért szeretjük? Személyiségjegyek:

Mason tipikusan az a karakter, akire azt mondják: jó ember. Nemcsak bátor, védelmező és erőteljes, de végtelenül önzetlen és megértő is. Olyan tántoríthatatlanul védelmezi és támogatja Rose minden megnyilvánulását, ami egyértelmű szimpátiát vált ki bárkiből. Megérti és elfogadja a lány minden döntését, és minden körülmények között megmarad annak, aki: segítő, figyelmes barátnak.

Az már csak hab a tortán, hogy emellett remek humorérzékkel áldotta meg a sors (vagy éppen Richelle Mead) és hajlandó minden viccelődésre és csipkelődésre. 
Ki ne szeretne egy ilyen jóbarátot? Vagy akár társat?
Dehát tudjuk...a lányok mindig inkább a rosszfiúkat választják. Sajnos...

Mason a filmben:

A hamarosan debütáló Vámpírakadémia c. filmben Mason szerepét Cameron Monagham játssza majd, akit eddig leginkább sorozatokban láthattunk felbukkanni. 

Cameron állandó szereplője a Szégyentelenek (Shameless) című sorozatnak, Ian Gallaghert, Frank Gallagher (William H. Macy) fiát, Fiona Gallagher (Emmy Rossum) testvérét alakítja. Jelenleg a 4. évadot forgatják. 
Nemrég fejezte be a „The Giver” forgatását, amelyben Jeff Bridges és Meryl Streep partnere lehetett, a rendező Phillip Noyce volt. 

A színész alig 20 éves, és nagyon kíváncsian várom, hogyan teljesít majd.

Az hírlik, hogy az írónő, Richelle Mead ragaszkodott Cameron személyéhez, s miután megismerte őt, úgy vélte, ha korábban is találkozik a színésszel, talán a történetet is másképp alakítja. Ez elég sokat ígérő megnyilvánulás....

A film
A Big Bang Media Kft jóvoltából március 6-tól a magyar mozikban is vetítik a Vámpírakadémia filmváltozatát - méghozzá szinkonizálva! A napokban napvilágra került a film előzetese is, immár nemcsak feliratos változatban, hanem a valós szinkronhangokkal! Íme:


Néhány szó a filmről - a film készítői által

RICHELLE MEAD (író):

Papírról filmvászonra:
„Filmvásznon látni a könyvemet semmihez sem fogható érzés, olyan mintha életre kelne minden, amit megálmodtam, csak még nagyszabásúbb, még látványosabb, mint amit el tudtam képzelni. A könyvírás és a filmkészítés egészen más műfaj. Én az íráshoz értek, azt élvezem, viszont az írást filmre vinni, na az egészen más dolog. Leesett állal figyeltem Mark Waters és a stáb munkáját. Elképesztő, hogy milyen tehetségesek ezek az emberek.”

MARK WATERS (rendező):



A két női főszereplőről:
„Nagyon kevés olyan film van, amiben két egyenrangú női főszereplő van, akik ráadásul nem egymás ellenségei, hanem szóba állnak egymással. A legizgalmasabb része a filmünknek, hogy hogyan alakul, gazdagodik, mélyül Rose és Lissa kapcsolata.”

DEEPAK NAYAR (producer)

„A kézenfekvő lehetőségekkel szemben úgy döntöttünk, hogy három ismeretlen színészt választunk a főszerepekre. Azt szerettük volna, hogy a nézők tudjanak azonosulni velük. A mellékszerepekre viszont tapasztalt színészeket választottunk, hogy az epizódfiguráknak is súlya legyen.”

A Vámpírakadémiáról (Vampire Academy):
„Mark Waters azt mondta, hogy szerinte ez inkább egy középiskolai film, nem pedig vámpírfilm. És ez a mondata mindent helyre tett. A sztori történetesen egy furcsa világban játszódik, de valójában olyan problémákról szól, amelyekkel a hétköznapi emberek is találkoznak. A Vámpírakadémia szereplői nem azért bújnak elő a szobájukból éjjel, hogy egy sötét sikátorban az áldozatukra várjanak, hanem hogy tanórára induljanak.”

SUSAN MONTFORD (producer)

A Vámpírakadémiáról (Vampire Academy):
„A két lány között nagyon szoros a kötelék. Azt hiszem, ezt minden kamasz át tudja érezni, és az is, aki már volt kamasz. Amikor tizenéves korodban először van igazán jó, közeli, bizalmas barátod, akkor ő lesz a legfontosabb az életedben, akár fiú vagy, akár lány.”

DON MURPHY (producer)

A forgatókönyvíróról és a rendezőről:
„Amikor ismerkedtünk a könyvvel és készültünk a forgatásra, azt tartottuk szem előtt, hogy ez egy gimis történet, csak éppen vámpírok a szereplők. Minden idők egyik legjobb gimis filmje a „Heathers”, amit Daniel Waters írt, és szerencsénkre minden idők másik legjobb filmje pedig a Bajos csajok (Mean Girls), amelyet Mark Waters rendezett.”

MIKE PREGER (producer)

A regénysorozat rajongóiról: 
„A könyveknek hatalmas nemzetközi rajongótábora van. A teljes kreatív csapatnak fontos volt, hogy megőrizzék a regények eredeti világát és a szereplőket úgy jelenítsék meg a vásznon, ahogy a könyvekből megismerték őket. Azt hiszem, ez tökéletesen sikerült, és a rajongók nagyon, nagyon elégedettek lesznek.”

DANIEL WATERS (forgatókönyvíró)

A vámpírfilmek műfajáról:
„Lássuk be, mindannyian láttunk már vámpírfilmeket. Már túl vagyunk azon, hogy bárkit izgalomba hozna, hogy hosszabbak lesznek a metszőfogak, senki nem fog felkiáltani, hogy jé, hát ezek vért isznak, őrület! Számomra éppen az a hozzáállás tetszett a könyvben, hogy oké, ezek vámpírok, de nekik is kell iskolába járniuk. Olyan problémákkal találkozhatunk, mint a valódi világban, például az iskolai kegyetlen gúnyolódásokkal. Igazi érzelmekkel és indulatokkal találkozhatunk, de mielőtt elfelejtenénk, hogy kik is a főszereplőink, azért mindig előkerül egy-két metszőfog!”

FRANK WALSH (díszlettervező)

A látványvilágról:
„Az összes díszletben ellenpontozásra törekedtem, a régi és az új keverésére. Különböző korokra utalnak a különböző tárgyak. Például a zárkák fura, gótikus, földalatti kamrák, amelyekben hi-tech biztonsági felszerelések vannak. Az is nagyon izgalmas volt, hogy a vámpír életmódnak köszönhetően rengeteg éjszakai jelenetünk volt, külsők és belsők is, ehhez hasonló feladatom még sohasem volt. A világítás is a díszlet része lett, és ez nagyon izgalmas volt számomra.”

JAMES O’DONNELL (vezető kaszkadőr)

A harci jelenetekről:
„Mark Waters azt kérte tőlem, hogy fejlesszünk ki egy olyan harcművészeti stílust, amelyről el tudjuk képzelni, hogy egy vámpíriskolában tanítják. Valami újat, frisset akartunk, ami persze mindig nehéz. Először csak ültem és gondolkodtam, hogy milyen is lehet egy vámpírok közötti harc? Különösen a strigák, a legfőbb ellenségek ellen? Leginkább az aikidót tanulmányoztam, aztán a ju-jitsut, a krav magát és néhány kardforgatási technikát. Egy strigával küzdeni olyan, mintha egy elefánt ellen harcolnál, hiába ütöd meg, észre sem veszi, mert olyan erős. Rád ront, és alig van ellene eszközöd. Azt a kevés eszközt, amit mégis be lehet ellenük vetni, nagyon alaposan kidolgoztuk.”


A forgatási helyszínekről

A Szent Vlagyimir Akadémia az amerikai Montana erdőinek mélyén rejtőzik. Ez a valódi világon belül egy másik világ, amelyben a vámpírok a mindennapi életüket éjszaka élik, nappal viszont alszanak, hogy óvják magukat a napfénytől.
A Vámpírakadémiát (Vampire Academy) Angliában forgatták 2013 májusától 8 héten keresztül, egészen július közepéig. A felvételek nagy része eredeti helyszíneken készült, ebből 5 héten keresztül kizárólag éjszaka forgattak, így a stáb életritmusa is igazodott a vámpírokéhoz.
Az angliai tájak és történelmi épületek tökéletes alapot biztosítottak a Vámpírakadémia (Vampire Academy) világának megteremtéséhez. 


Ha most már Ti is rettentő kíváncsiak lettetek a filmre, gyertek velünk moziba március 6-tól! Én ott leszek!!!







Rachel Ward: Az örökkévaló - Számok 3.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalak száma: 
Fordította: Bajkán László
Goodreads: 3,87
Besorolás: YA, disztópia, fantasy

Fülszöveg:
A Káosz után, 2029-ben 
Adam, Sarah és a kis Mia közös élete nem könnyű. Együtt kell megküzdeniük a hírnév árnyoldalaival. 
Pedig Adam csak egyetlen egyszer szerepelt a tévében, de valószínűleg ez volt az utolsó adás, amit a legtöbb ember látott. Ma már nincs se TV, se számítógép, se telefon. A hálózatok és az átjátszó állomások a földrengés után, a Káosz kezdetén megszűntek működni, és azóta sem indultak újra. Adam, mint valami utolsó hírnök, megragadt az emberek emlékezetében. A sebhelyes arcú fiú, aki belebámult a kamerába, és a világ végét hirdette. Az egyetlen ember, aki ismeri a számok titkát… 
Mert mindenkinek van a szemében egy szám – egy dátum. Életünk utolsó napjának dátuma. És aki ismeri ezeket a számokat, arra előbb-utóbb vadászni kezdenek. 
Ám a Káosz idején valami más is történt. Mia képesnek bizonyult megváltoztatni a szemében levő dátumot. Olyan számra tett szert, amivel sokkal tovább élhet. 
Hirtelen hatalmas és riasztó lehetőségként bukkan fel ez az új képesség. Mert aki erre képes, az az öröklét képességét hordozza magában. Az válik csak igazán célponttá. A kislány rémisztő veszélybe kerül. 
Hiszen mindenki örökké akar élni…


A könyvről:
Nos, befejeztem. Kicsit sajnálom, hogy vége lett, mert mindig, a legelső kötettől kezdve úgy gondoltam, hogy Rachel Ward Számok trilógiája - és maga az írónő is természetesen - valami egészen különlegeset, egészen mélyet nyújt az olvasó felé, valami olyan nagyszerű dolgot, amit soha előtte még senki.

S miután szomorkás szívvel becsuktam a könyvet - és nyugodt lélekkel hátradőlve elmerengtem azon a lezáráson, ahogy Rachel befejezte a mondanivalóját, egy idézet fészkelte be magát a gondolataim közé. Pontosabban egy idézet füstje, amire nem teljesen emlékeztem már, így kénytelen voltam kutakodni utána kicsit. Így hangzik pontosan:


"Családi körben az emberek mindig megalkusznak a szerencsétlenséggel: megszokják, s a reménység elviselhetővé teszi a kegyetlenséget."

(Honoré de Balzac)

Milyen igaz, mennyi erőt, összetartást és szeretetet sugároz ez az egy mondat! Talán éppen annyit, mint a Számok utolsó kötete, Az örökkévaló.


Két év telt el a Londont sújtó káosz óta. Sarah, Adam, a kis Mia és a lány öccsei az országot járják, rejtőzködnek, igyekeznek meghúzni magukat különböző táborokban, hogy senki ne találjon rájuk. Adam továbbra is küzd a képességével, nehezen viseli a rajta lévő nyomást, ráadásul 18 évesen három gyermekről és egy születendőről kell gondoskodnia. 
Ám a kormány elől úgy tűnik, lehetetlen elbújni! Hamarosan rájuk találnak és elhurcolják őket - s az ok rá egészen elképesztő. Megindul Sarah és Adam harca a túlélésért, a gyermekeikért, a szabadságért. S hogy sikerül-e nekik megmenekülni és megküzdeni az őket sújtó balsorssal? Nos, a könyvből minden kiderül.

Sokszor elmondtam már, hogy mennyire különlegesnek tartom ezt a könyvet, ezt a sorozatot, Rachel Wardot mint írót. Ám most fogalmazódott és formálódott meg bennem igazából az, hogy miért is: azért, mert Ward elsősorban nem egy fantasyt, nem csak disztópiát írt. Ward a könyveiben a való világot festi meg, a kényes és érzékeny témákat helyezi középpontba, ám mindezeket olyan csodálatosan és érthetően rejti el egy komor és érdekfeszítő természetfeletti téma mögé, egy katasztrófákkal sújtotta világba, hogy ezek erős és fájó éle eltompul és megszelídül a borzalmak mögé bújva. Így aztán nyíltabban, bátrabban taglalhatja őket, s tökéletes észrevétlenséggel, mindenféle rátukmálás és érezhető kioktatás nélkül közvetítheti azokat az üzeneteket, melyet célul tűzött ki magának. 

Azt hiszem, ez az utolsó, záró kötet ezeknek a céloknak mintegy az összefoglalója. Kevésbé jelentős és drámai, mint az első két rész, viszont lendületében, feszített tempójában messze megelőzi az előző kötetek ráérősebb, kifejtősebb tempóját. Esemény eseményt követ, hihetetlen sebességgel váltják egymást az történések, a nézőpontok, már-már azt éreztem néha, hogy túlságosan is gyorsan és nincs is idő felfogni az okokat, a motivációkat. 

Talán éppen ezért a kötet egész hangulata is rémisztőbb, sötétebb, naturisztikusabb, már-már thrillerbe hajló kísértetiességgel. 

A felbukkanó új problémák, a megjelenő új "gonosz" ismét egy újabb témát, egy újabb kérdést vet fel, amelyre aztán természetesen meg is kapjuk a választ. Tudniillik a könyv maga, Adam - és korábban Jem - képessége nem a halálról szól, nem arról, hogy egyszer minden és mindenki elmúlik. Ez természetes és nyilvánvaló. A könyv sokkal inkább arról szól, hogy hogyan lehet együtt élni ennek tudatával, függetlenül attól, hogy tudjuk vagy sem pontosan a dátumot. Éljünk úgy, hogy bármelyik nap lehet az utolsó. Ne számítsunk arra, hogy van még időnk, mert nem biztos, hogy így van...

Ragyogó írói fogás és az olvasó szempontjából is szívmelengető az a megoldás, amellyel az írónő visszakanyarodik az első kötet eseményeihez - mintegy keretbe foglalva az egész sorozatot. Nemcsak Jem alakjának újbóli felidézésével, hanem Bath-nak mint helyszínnek a visszatérésével, régi hangulatok megújításával. Olyan jelenség ez, amellyel még soha, egyetlen sorozat esetében sem találkoztam, pedig nagyszerű és kiváló lezárása egy könyvfolyamnak.

S bár maradnak megválaszolatlan, nyitott kérdések - pl. Saul kiléte, csoportjának hovatartozása, a kormány szerepe stb. -, azt hiszem, el kell fogadnunk, hogy néhány kérdés örökké homályba vész és megválaszolatlan marad.

Mindezzel együtt továbbra is fenntartom, hogy a Számok sorozata az egyik legmélyebb, legtöbb mondanivalót és üzenetet közvetítő ifjúsági regényfolyam, amellyel valaha is találkoztam, s minden őt ért kritika és ellenvetés ellenére a fiatalságot érintő problémákat és  kérdéseket az egyik legvalóságosabban és legnyíltabban taglaló történetsorozat. 
Saját magam részéről megemelem a kalapom Rachel Ward pszichológiai és pedagógiai tudása előtt és kívánom, hogy sok hasonló történettel próbálja ráterelni az ifjúságot a helyes útra.

Karakterek:
Úgy gondolom, a Káoszban lezajlott események és megpróbáltatások olyan hatalmas erővel bírtak, hogy végzetesen nagy hiba lett volna a karaktereket a korábbi személyiségükben meghagyni. Szerencsére Rachel Ward nem esett ebbe a hibába és alakjait átformálta, érettebbé, erősebbé, keményebbé tette.
S bár természetesen nem váltak ezáltal tökéletessé és hibátlanná, de hogyan is kívánhatnánk ezt két tizenéves gyermektől, akik igen rövid idő leforgása alatt kellett, hogy felnőjenek, családot alapítsanak és gondoskodjanak másokról? 

Sarah ebben a részben vált kislányból nővé és anyává, annak minden felelősségtudatával, komolyságával. Az általa megjelenített érzések, a gondoskodás, a küzdés minden erőből, a lehetetlennel is felvéve a harcot a gyermekeiért olyan nagyfokú empátiát és érzelmeket váltott ki belőlem, hogy néha nekem, magamnak is összeszorult a gyomrom, elakadt a szavam, alig kaptam levegőt. 


Adam kitartása, ráébredése arra, hogy mit is kapott a sorstól szintén példaértékű. A könyv végén kialakuló tettvágya, ha úgy tetszik "megtérése" nyugalmat, békét teremt bennünk, olvasókban is a kötet felfokozott érzelmi hullámai után. Azzal, hogy ő megbékél a sorsával, minket is felment a további nyugtalanság alól és kiutat nyújt a reménytelenségből.

Mia és a baba alakjának megjelenése tovább fokozza ezt az érzést és csakugyan ragyognak, csillognak, ártatlan, gyermeki fényükkel irtják ki a könyv rémisztő sötét hangulatát és borzalmait. Az új kezdet, a jövő, a remény megtestesítői ők.

Mégis talán a legintenzívebb érzéseket Saul alakja váltotta ki belőlem, akinek gonoszsága, az általa megfestett emberi hitványság és hatalomvágy kifejeződése iszonyú dühvel és indulattal töltött el. S bár karaktere nem egyedi és nem teljesen újszerű, mégis az egyik legjobban felépített negatív alak, aki emberként megjelenhet egy könyvben.

Borító:
A borító természetesen követi a sorozat eddigi konstrukcióját, és ugyanaz a kép ismétlődik egy más színvilágba - ezúttal zöldbe - beágyazva. A betűtípus maradt a régi: gépies, karakteres, tetszetős. 
A külföldi borítók nagy részén Mia arca kapja a hangsúlyt - nem véletlenül, és többnyire leleményesen és kreatív módon megoldva! Figyelemfelhívó és csalogató! Ügyes!




Köszönöm a könyvet a Főnix Könyvstúdiónak!!!


2014. február 3., hétfő

Happy Monday - Minden nézőpont kérdése

Kinek a pap, kinek a papné - tartja a mondás. Lehet, hogy az, ami engem iszonytató boldogsággal töltene el, másoknak kínszenvedés...Tartom ezt fent akkor is, mikor Richelle Mead Vámpírakadémiáját olvasva a következő sorokra találok, és miközben Adriannal együtt mosolygok a benne megfogalmazódó bölcsességen, irigyen tekintek Rose-ra. Mert ugyan, ki ne akarna Christian Ozera testőre lenni???


– Ha meg akarsz tőlem szabadulni, áruld el, mi bajod!
Egyszerűen kikerülhetetlen volt. De egyébként is hamar megtudná. Mindenki meg fogja tudni.
– Christian mellé osztottak be a terepgyakorlatra.
Erre csend lett, majd Adrianből kitört a nevetés.
– Hű. Most már értem. Ennek tudatában viszont már rendkívül nyugodtnak tűnsz.

(Richelle Mead: A halál csókja - 34. oldal)






Template by:
Free Blog Templates