2013. január 6., vasárnap

Kate Van Dyke: Vérzivatar - Tűzmadár I.

Fülszöveg:

Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc tulajdonos családjának életét siker, luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos színfalak mögött azonban családi viszályok, irigység, rejtélyes halálesetek és titkos viszonyok bújnak meg. James ikerfiai Ron és Dean mindenben különböznek. Dean, a világtól elvonult művész, Ron pedig apja nyomdokaiban járva a Sinclair Star szállodalánc alelnöke. 
Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel akarja irányítani gyermekei életét. 
Ron, feleségét és kisfiát egy repülőgép szerencsétlenségben veszti el, ikertestvérét tisztázatlan körülmények között meggyilkolják. A szálak Ronhoz vezetnek, de valóban képes lenne megölni saját fivérét? 
A férfi önpusztító életbe menekül. Viszonya lesz egy tinédzserkorú szobalánnyal. Egy éjszakás kalandjuk közös sorssá alakul, amit mintha valaki a háttérből irányítana…
Halál, sex, erőszak és titkok jellemzik Kate Van Dyke, a Csontgolyó (Alexandra, 2006) és A latin démon (Ad Librum, 2009) szerzőjének páratlanul izgalmas, kétkötetes krimijét.

 

A könyvről:
Alapvetően azt kell mondanom: szeretem a krimit. Illetve: szeretem a jó krimit. Azt, amikor felbukkan egy nyom, és egyből van egy sejtésed, hogy vajon ki lehet a tettes. Aztán jön a következő árulkodó jel, a gyanúd szertefoszlik, de keletkezik helyette egy másik. És ez így megy sokáig, sokáig, míg a végén leesik az állad, hogy: "jé, erre nem is gondoltál!". 
Igen, azt hiszem, egy jó krimi valahogy ilyesformán épül fel, valami ilyesmi kell, hogy legyen a célja: dolgoztassa meg az olvasó agytekervényeit, lásson át a felszínes dolgokon, nézzen a dolgok háta mögé, keressen ott is összefüggéseket, ahol normál esetben semmit sem találna. A krimi meg kell, hogy tanítson látni és nemcsak nézni. Gondolkodni és nemcsak felfalni a betűket és mondatokat.

Ezért aztán örültem, amikor az Álomgyár Kiadó jóvoltából a kezembe vehettem Kate Van Dyke Vérzivatar c. regényét - jobban mondva kétrészes regénysorozatának első részét. Vágytam már egy igazán izgalmas és pergő nyomozásra...

Félig-meddig megkaptam, amit szerettem volna.
Egyrészt azért csak félig, mert a fülszöveg picit többet "fecseg" a történtekről, mint kellene. Túl sokat árul el, és ezzel lelövi a nagy meglepetések és fordulatok jórészét...Öreg hiba, de sajnos mostanában elég sokszor futok bele ebbe a hibába...Itt is követni kellene az elvet, miszerint:  a kevesebb néha több :)

A történet központjában Ron Sinclair áll, a Sinlair Stars szállodaláncolat örököse. Ő az, akit apja a hálózat alelnökének jelöl ki, hiszen ikerfiai közül egyedül őt tekinti valódi, teljes embernek, kisebbik fiát, Deant egy szigetre száműzi, rejtve az emberek kíváncsi tekintete elől. Dean ugyanis törpenövésű, apja szemében gnóm. És mint ilyen, nem ronthatja egy jólmenő, tekintélyes üzletember jóhírét és image-ét. 
Ám az évek során kiderült: Deannek istenáldotta tehetsége van a festészethez. Kiállításokat rendeznek neki, ám a megnyitókon Ron játsza el Dean szerepét. Az ikrek 30. szülinapján aztán Ron és a festő jóbarátja, Sam ráveszik a zárkózott művészt, hogy fedje fel magát. A leleplezés remekül sikerül: bár apjuk őrjöng, a sajtó remekül fogadja a bejelentést, a fiúknak joggal van okuk ünnepelni és kirúgni a hámból. Ám reggel a rendőrség szörnyű hírrel fogadja őket: Kittyt, Ron szeretőjét brutális kegyetlenséggel meggyilkolták az éjjel. A tettes videóra vette a gyilkosságot, az áldozatot ismerte, de ezen kívül nincs további nyom...
Közben Ron gyámságot vállal Kitty 18 éves kishúga felett, aki régóta szerelmes a férfiba...Ron tagadja, de lassan ő is a lány rabjává válik... a nyomozást pedig újabb gyilkosságok nehezítik...

Bevallom, a legnagyobb problémám az volt a könyvvel, hogy nem tudtam eldönteni: ez most vajon krimi, amiben túl sok lett a családi dráma, vagy családregény, amiben túl sok lett a véres gyilkosság... Kriminek ugyan - úgy érzem - jobb volt, de ahhoz felesleges volt ennyire túldramatizálni a szerelmi szállal, az ármánykodással és a gyűlölködéssel. 

De krimiként megvolt benne minden, aminek lennie kell: látszólag megoldhatatlan bűnügy, ismeretlen gyilkos, gyanús jelek, eltitkolt bizonyítékok, újabb gyilkosságok... Szerettem a rendőrnyomozók ötleteléseit és okfejtéseit, bár néha annyira analfabétának látszottak, hogy legszívesebben rájuk ordítottam volna, hogy "ne legyél már hülye!", de szerencsére ezt mindig megtette helyettem valaki más a regényből, aki volt annyira éleslátó, mint mgag az Olvasó :) Merem feltételezni azt, hogy ez egy remek írói fogás volt Kate részéről, amivel igazi humort csempészett a sorok közé... :)

A gyilkos személye számomra még most is ismeretlen, annak ellenére, hogy minden jel természetesen Ronra mutat: ez annyira átlátszóan elterelés, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy valóban ő lenne a gyilkos... Valódi kirakós ez, igyekszem összerakni a falatnyi információmorzsákat és meglátni a fától az erdőt, ám természetesen nem olyan egyszerű ez...Van sejtésem, de korántsem vagyok biztos benne, hogy a feltevésem helyesnek bizonyul majd a továbbiakban ...:) És ettől válik jó krimivé egy krimi...Tényleg megmozgatja az Olvasó fantáziáját, építi a logikus gondolkodását, próbálja rávezetni, hogy meglássa az információhalom között az igazán lényegest...

A könyv másik részével azonban nem igazán tudok mit kezdeni...Ron és Peggy szerelme a fentiek ismeretében lényegtelennek és felnagyítottnak tűnik - annak ellenére, hogy jelentősebb részben képviselteti magát a könyvben, mint a nyomozós szál... Számomra indokolatlanul és irrelevánsan. A történet szempontjából talán bele kellett szőni, de nekem elég lett volna megemlítés szinten, mindenféle közbeeső bonyodalom nélkül... A szerelmük és a viselkedésük egyaránt kissé túlzó és irracionális, az egymáshoz való viszonyuk, helyzeteik kimenetele sok esetben elképzelhetetlen.

Mindennek ellenére a könyv pergő és lendületes, könnyen és folyamatosan lehet olvasni, a nyelvezete hétköznapi, könnyed. Néhol indokolatlanul és feleslegesen sok a káromkodás - én például az intelligens és illedelmes Ron szájába szinte egyáltalán nem adtam volna trágárságokat, elvégre nem nagyon mozog olyan közegben, ahol ez elfogadott és megengedett. 

Összességében véve azonban mégis azt kell mondanom: olvasmányos és kikapcsoló olvasmány Kate sorozatának első része, és nagyon kíváncsian várom, hogy a folytatás vajon milyen meglepetéseket tartogat még számunkra...:)

Karakterek:
A könyv karaktereivel szemben többször éreztem azt, hogy egy kissé kiforratlanok. 
Peggy ugyan mutat némi karakterfejődést a történet során, és a könyv végére egészen hihető, felelősségteljes személyiséggé válik, mégis néha úgy érzem, hogy a döntései mögött nincsenek igazi észérvek és indokok, kissé labilis és ambivalens személyiségnek tűnik..

Ron karaktere számomra emberibb és reálisabb - bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy szimpatikussá is válna... Én rettentő dühös voltam rá, amiért ennyire oktondi és naiv.Hogy az, aki tudja, hogy az apja mennyire gonosz és alattomos, hogy hihet el neki mégis első szóra mindent?? Arról nem beszélve, hogy az az ember, aki igazán szerelmes, csakis a saját feje után megy, nem hallgat senki másra, csak magára. Ha hall is valamit, addig megy, addig nem hiszi el, amíg saját szemével nem látja, a saját fülével nem hallja. Nem törődik bele első szóra, hogy úgy van, ahogy más mondja.  Az ó beletörődése számomra teljességgel hihetetlen...

Érdekességek:
Kate Van Dyke 7 éves kora óta írogat - több kevesebb kihagyással és szünettel. A Vérzivatar a harmadik megjelenő kötete, az első regényének kiadását Göncz Árpád is támogatta. 

A krimit mint műfajt Kate azért választotta, mert hivatásszerűen is bűnügyi újságíróként dolgozik, így mondhatni meglehetősen nagy rálátása van a kriminológiára és bűncselekményekre. 

A vele készült interjút az Álomgyár Kiadó weboldalán teljes terjedelmében elolvashatjátok!

Köszönet a könyvért az Álomgyár Kiadónak!

2013. január 5., szombat

Angyalok ajándéka

El kell mondanom, hogy hosszú évek óta nem kaptam már könyvet karácsonyra. Nem mintha nem tudnák mások - a barátok vagy a család -, hogy mennyire szeretem a könyveket, de rájöttek már arra, hogy inkább rám hagyják a könyvvásárlást, én jobban ki tudom választani, mi az, amit olvasni szeretnék...Tették ezt jónéhány mellélövés után...:)
Idén azonban más volt a helyzet! 

Rengeteg könyvet kaptam! Elsősorban Tőletek, és mind nagyon jó, sőt, jobbnál jobb! 
Azt hiszem, látszik a képen minden könyvnek a címe, illetve van még egy, ami nem szerepel a képen. Ez a Velencei szerződés, Szilvamag kedves ajándéka, amit anyukám már karácsony napján észrevett nálunk és - Szilvi szavaival élve - elcapcarázta és lecsapott rá. Éppen most olvassa :D
Azt hiszem, most el vagyok így látva olvasmánnyal egy darabig...:) Köszönöm Mindenkinek!


2013. január 3., csütörtök

Közkívánatra - Kreatív ajándék zsugorkából

Idén elég sok minden történt velem, az egyik talán legfontosabb az, hogy március végén az korábban abbahagyott blogot friss lendülettel és nagyon-nagy lelkesedéssel újraindítottam és felfrissítettem. Most, így visszatekintve azt kell mondanom: az év egyik legjobb döntése volt! Rengeteg új ismeretséget kötöttem általa, olyan embereket ismerhettem meg, akik nagyon sokat jelentenek számomra, akiknek a barátságát és támogatását sohasem fogom tudni  eléggé megköszönni. Annyi biztatást, annyi segítséget kaptam Tőletek, amire soha az életben nem számítottam. Visszaadtátok a hitem az emberi jóságba és ennél nagyobb ajándékot sosem kaphattam volna Tőletek! Nagyon hálás vagyok!

Ezt próbáltam megköszönni néhány embernek - korántsem elegendőnek!!! - karácsony előtt azzal, hogy adok nekik valamit belőlem, a blogomból, Roniból.... Nem igazán tartom magam sablonos embernek és nem is nagyon szeretem a mindennapos dolgokat, így próbáltam valami igazán egyedit és sajátosat ajándékozni, amiből mindig tudja majd mindenki, hogy tőlem kapta. ..
S mivel elsősorban anyuka vagyok és így naprakész mindenfajta kreatív tevékenységből,  egyből jött az ötlet: olyan képeslapot készítek Nektek, aminek minden részletét én készítettem, és ráadásként még a blogomat is képviseltetem rajta...

Így született meg a blog legfőbb motívumait viselő gombok mint karácsonyfadíszek ötlete... 
S mivel igen sokan voltatok, akik kérték: meséljem már el, hogy ez hogy készült, úgy gondoltam, megosztom Veletek születésük történetét: )

Első körben a gombokat ötlöttem ki: úgy gondoltam, hogy zsugorfóliából fogom elkészíteni őket, mert azt már korábban is kipróbáltuk és nagyon tetszett a "működése" ...Ez egy átlátszó fólia, aminek az egyik oldala előre meg van csiszolva. Nos, erre a felére lehet rajzolni, írni, színezni. Aztán a mintát kivágva az előmelegített sütőbe betenni és megsütni. Bizony, megsütni. A fólia ugyanis a meleg hatására kb. ötödére zsugorodik és egy kemény, merev, műanyagszerű anyag válik belőle: akár gomb is, ha előre kilyukasztjuk. 
Tehát megálmodtam a gombok mintáit, megrajzoltam, kiszíneztem és megsütöttem. Íme a folyamat:


1. lépés - megrajzoltam, kiszíneztem, majd kivágtam a fóliából a mintát - aztán két kis lyukat fabrikáltam rá, mint egy gombon, ügyelve arra, hogy a sütés közben a főlia - és a lyuk is- összemegy


2. lépés  - a sütés. Nem kell megijedni, a hő hatására a fólia először teljesen összegömbölyödik, bakunkorodik, de a művelet végeztével újra kisimul. Mikor ez megtörtént - úgy 3 perc után - akkor kivehetjük a sütőből. A fólia melegen még kiegyengethető...


Íme a végeredmény - apró, kis kézzel rajzolt gombok a blog motívumaival.

Ez így tetszett is, jó is volt, viszont iszonyú sok ideig tartott ezt a 3 db kis gombocskát megcsinálni, amit mindössze egy laphoz használhattam fel. Ezért mást kellett kitalálnom: a képeket nyomtatni kell! Igen ám, de a zsugorfóliára nem lehet nyomtatni, a tinta szétfolyik ugyanis a lapon (kipróbáltam!). Ekkor ugrottam be a kreatív hobbiboltba újat venni az elpazarolt helyett. és láttam meg a tintasugaras nyomtatókhoz ajánlott hőre keményedő papírt! Az elv ugyanaz, mint a zsugorka esetén, annyi különbséggel, hogy ez nem átlátszó, hanem egyszínű fehér, de a végeredmény szempontjából nekem ez most mindegy volt... Hazavittem hát, és indult a második forduló:


1. lépés - szerkesztés és nyomtatás - nagyon szép, nem igaz? :)


2. lépés - a sütés - íme, ez a papír is teljesen összepöndörödött a hő hatására! Ijesztő...


És íme a végeredmény - a kész kis gombok és biléták - majdnem végső stádiumukban


és hadrendben :)

Miután a gombok mind elkészültek, a képeslapok legyártása következett. Ehhez mindenféle színes és mintás kartonra, ollóra, vonalzóra és ragasztópisztolyra volt szükségem. Ez utóbbi teljesen új volt, amivel gyermekeim kedves édesapja lepett meg, és olyannyira szuperszónikus, hogy első ránézésre azt sem tudtam megmondani, hogy hol kell bedugni :) Szóval eltartott vagy fél óráig, amíg ezt összeraktam és beüzemeltem, de aztán úgy ment vele a munka, mint a karikacsapás! 

1 lépés - a kellékek beszerzése és előkészítése, sablonok legyártása...



2. lépés - a képeslapok elkészítése - mivel nem szeretem ugyanazt a dolgot mindig ugyanúgy csinálni, minden egyes képeslap más és más lett, éppen olyan, ami éppen eszembe jutott...Kimértem, kivágtam, ragasztottam, aztán szépen, egyesével felvarrogattam a gombokat, hogy a későbbiekben le lehessen esetleg vágni és további felhasználásra kerülhessen .)

És amikor készen lettem...



Indulhatott a csomagolás, borítékolás, postázgatás....:)

Bár a képeslapjaimmal elsősorban boldog karácsonyt szándékoztam kívánni mindenkinek, ezzel a bejegyzéssel viszont engedjétek meg, hogy 

Minden Kedves Olvasómnak Sikerekben, Jó Könyvekben Gazdag Boldog Új Évet kívánjak! Legyen szép a 2013-as évetek is!












Rupáner-Gallé Margó: Malom a tóparton

Fülszöveg:
Az éjszaka kellős közepén hangosan dörömbölnek a Márai kastély kapuján. 
A csendháborítót Vikor Annának hívják. A középső Márai lánynak, Izadórának a legjobb barátnője volt, mielőtt az élet elválasztotta volna egymástól a kastélyban élő elkényeztetett kisasszonyt és három évvel fiatalabb rajongóját. A család elköltözése után Anna a kilátástalan nyomorból menekült egy rossz házasságba, melynek most drámai körülmények között véget kellett vetnie. 
A szép Izadórát emlékek sokasága rohanja meg, s közülük van egy, melynek akár örülhetne is, ha merne: annak idején egy családi katasztrófa nemcsak Annát száműzte a Kristályhegyről a távoli Velencei-tó partjára, hanem Vikor Dávidot, a lány lobogó hajú és lobogó lelkű szőke fivérét is, az egyetlen fiút Izadóra életében, aki iránt sosem tudott olyan közömbös lenni, mint ahogy annak idején mutatta…



A könyvről:
Bizony, a Malom a tóparton Rupáner-Gallé Margó immár harmadik kisregénye, és ezzel immár  mindhárom Márai lány történetét megismerhettük...Igaz, ott van még Betti, a barátnő, akinek még nem sikerült párra találnia, és remélem, hogy a regénysorozat folytatódik majd az ő történetével, mert nagyon szerettem ezeket a könnyű, szórakoztató, a végtelenségig nőies kis könyvecskéket. Nemcsak azért, mert női sorsokról szólnak, nemcsak azért, mert hihetetlen báj és kecsesség lengi át a köteteket, hanem azért is, mert olyan hihetetlenül szép és szeretnivaló tájakon játszódnak, amit  olvasás után muszáj felkeresnünk és megnéznünk...

Ez a harmadik kötet pedig különösen közel áll a szívemhez, hisz a helyszín nem más, mint a fejér megyei Velence, gyermekkori fürdőzéseink kedvelt helyszíne szülővárosom  szomszédságában...

A történet középpontjában ezúttal Izadóra, a legidősebb Márai lány áll, akit mindenki gőgösnek, hidegnek, távolságtartónak ismer, pedig a szíve mélyén ő is szeretetre, szerelemre vágyik. Szépsége és társadalmi helyzete miatt meglehetősen kevés elutasításban volt része az életben, éppen ezért, amikor mégis megtörtént, örökre az emlékezetébe vésődött és a szívéig hatolt. És ez a valaki nem más volt, mint gyermekkori barátnőjének, Annának a bátyja, Dávid. Éppen a 18. szülinapján kosarazta ki - minden barátja és barátnője előtt. Izadóra azóta sem tudja kiverni a fejéből a jelenetet és persze a fiút sem...
Aztán egy éjszaka kétségbeesett dörömbölés veri fel a lányokat legszebb álmukból: Anna bajban van és segítséget kér. Természetesen a nővérek most is összefognak és együttes erővel igyekeznek kihúzni a csávából Annát, akinek hamarosan megjelenik a bátyja is...Izadóra legnagyobb riadalmára...Hogy ezután mi történik? Nos, erről szól a történet...
A történet éppen azt adja, amit a fülszöveg alapján ígér: kedves, vívódó, bonyodalmakkal átszőtt szerelmi sztorit, könnyű kikapcsolódást a fáradt, nehéz napok után. 
Ám ezúttal a könnyed, nőies témák mellett igen kényes dolgokat is érint, többek között a családon belüli erőszakot, ami sajnos egyre több nőt érint napjainkban is. Szóba kerül az afrikai éhezők helyzete is, és az örök kérdés: mivel, hogyan tudnánk segíteni rajtunk.


Kemény és szívszorító témák ezek, amiről olvasnunk is fáj, mégis szükségesek és fontosak, amiről néha muszáj szót ejtenünk...még ha úgy is tesszük, mint ebben a könyvben: érintőlegesen, finoman, felhívva rá a figyelmet, mégis megtartva mellette a könyv eredeti könnyedségét és bájos hangulatát...

Mert igen, a könyvet ezúttal is körbeveszi az a nőies báj és kecsesség, amit Margótól már megszokhattunk,  és amit én nagyon szeretek, mert igen közel áll hozzám. A szereplők közötti párbeszédek ezúttal is élvezetesek, finoman csipkelődők, bájosan humorosak, megmosolyogtatóak.

A tájleírások részletgazdagok és pontosak, olyan finom romantikával és természetközeliséggel fűszerezve, amire csak az képes, aki szerelmese a magyar vidék szépségébe, egyedülálló  természetességébe. Árad belőle a szeretet és a büszkeség - és valóban, ez a könyv is megmutatja ismét: méltán lehetünk büszkék rá!

Ha összegezni kellene, azt mondanám, olyan ez a könyv, mint egy oázis: pihenő a megfáradt léleknek, remény a reményvesztetteknek, erő a gyengéknek, hit a hitetleneknek. Árad belőle - ahogy az előző kötetekből is - az optimizmus, a pozitív szemlélet. Rámutat, hogy akármennyi rossz és szenvedés van is a világban, néha muszáj a valóságtól elszakadni, néha muszáj álmodozni és az álmokból erőt meríteni. Akarni kell, küzdeni és tenni, és ha nem veszítjük el a hitünket, előbb -utóbb megtérül a fáradozásunk és elnyerjük a jutalmunkat: legyen az egy rég várt szerelem, vagy egy újonnan érkező gyermek, vagy egyszerűen csak egy malom a tóparton...

Karakterek:
A regény szereplői ezúttal is a már megszokott jól kidolgozott karakter kategóriába tartoznak. 

Izadóra a maga fensőbbséges tartásával és kifogástalanságával igazi úrilányos karakter - legalábbis én ilyennek képzelem a kisasszonyokat :) Egy picit a párom nagymamájára emlékeztet, aki igazi békebeli polgári családból tartozik, még ma is kesztyűben jár és elvárja, hogy őt szolgálják ki elsőként - de ezt ne áruljátok el senkinek!  Azért én szeretem :)

Dávid kicsit emlékeztet Gáborra: ugyanaz a szarkasztikus humor és éleslátás jellemzi, de azt kell mondjam, Gábor továbbra is a kedvencem marad a morgómedve stílusa ellenére - vagy pont azért. Dávidot picit merevebbnek, komolyabbnak látom.

De ők is, még így  is szeretnivaló figurák.

Borító: 
És igen, a már sokat emlegetett zöld borító - Izadóra regénye. Továbbra is vesszőparipám ez a zöld-kék párosítás és az örök kérdés: miért ez a zöld Izadóra színe, és miért a kék Dáliáé? 

És ahogy gondolkodtam és ötleteltem, eszembe jutott valami, ami Titeket is érint! Játsszunk!

Aki ezt logikusan és elfogadható érvekkel meg tudja indokolni, azt valamiképpen megjutalmazom! Hogy mivel, még nem tudom, de kitalálok valamit! 

A kérdés tehát:
- szerintetek miért a zöld borító tartozik a fekete hajú, kissé gőgös Izadórához, akinek a története Velencéhez tartozik
- és miért a kék borító tartozik a vörös Dáliához, aki Salzburgtájaira kalauzol minket ?

Szóval, várom kommentekben a logikus magyarázatokat és ötleteket! 


A könyvet köszönöm az Aba Kiadónak!

2013. január 2., szerda

Joss Stirling: Lélektársak - Sky

Fülszöveg:
Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…
A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál… 
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme – a trilógia első része, a világsiker után, végre magyarul is!


A könyvről:
2012 igazán mozgalmas év volt - azt hiszem- sokunk számára. Ha a könyvek világát nézzük, akkor különösképpen: rengeteg könyv jelent meg idén, szinte lehetetlenség volt követni, ráadásul egyik kötet jobb mint a másik -  lehetetlenség lenne választani közülük legjobbakat. 

Mégis azt kell mondanom, hogy Joss Stirling Lélektársak című regénye egyike az év legjobb stílusban megírt könyveinek. Nemcsak az izgalmas és érdekfeszítő történet miatt, hanem a fiatalosan humoros, szórakoztató stílusa, az egyedülálló, újszerű ötletei és megoldásai, valamint a varázslatos, szikrázó-hófehér-csodavilág  hangulata miatt. 

A történet a maga nemében, leegyszerűsítve kicsit sablonosnak és szokványosnak tűnik: Sky, a külföldről érkező, londoni lány kivülállóként érzi magát új, amerikai iskolájában, ahol a helyi rosszfiúk legtöbbször a Benedict család fiútagjai közül kerülnek ki. Csakúgy, mint Zed, a jóképű, motoros hetedik gyermek, aki lehetetlenül leereszkedően és visszautasítóan viselkedik a lánnyal, egészen addig, amíg Sky egy alkalommal elveszíti a fejét és visszavág neki. Onnantól kedve azonban  Zed gyökeres változáson megy keresztül - kedves lesz, féltő, óvó és olyan dolgokkal "eteti " a lányt, amit ő semmi szín alatt nem hisz el neki....Egészen addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy mindaz, amit Zed állít igaz. Sőt, más is tud róla. Olyanok is, akik kihasználják azt és Sky élete hamarosan veszélybe  kerül....

Bármennyire szokványosnak és sablonosnak indul is a történet, egyetlen egyszer, egy percre sem jutott eszembe, hogy ezt a könyv rovására írjam. Olyannyira gördülékeny, kedves és szórakoztató ugyanis a stílusa, hogy rögtön az elején kiemelkedik a tipikus kategóriából és válik eredetivé és ízlésessé. Sky és Zed találkozása és megismerkedése talán nem hat az újdonság erejével - hiszen láttunk már hasonlót YA könyvekben - de a párbeszédeik elbűvölőek: tele vannak humorral, fiatalos csipkelődésekkel, gyermeki ártatlansággal,  lehetetlenség nem szeretni őket. 

Ráadásul a történet azzal, hogy a Benedict családot olyan különleges képességekkel ruházta fel az írónő, amiről eddig még egyetlen könyvben sem olvashattunk, teljesen eredetivé, érdekfeszítővé és különlegessé válik. Itt mindenkinek van valami extra tulajdonsága, ami kiemeli őt a többiek közül és tényleg egyedülállóvá és pótolhatatlanná teszi. De azt hiszem, ennek a családnak talán nem is ez az egyetlen irigylésre méltó és rendkívüli tulajdonsága. Sokkal inkább az az összetartás, együvé tartozás, az a szeretet, ami körülveszi őket, ami árad minden egyes mondatukból, minden egyes mozdulatukból, amit egymás felé tesznek.  Úgy érzi tőle az ember, közéjük akar ő is tartozni, azt szeretné, hogy őt is körbevegye ennek a családnak a biztonsága és légköre. Példaértékű és csodálatra méltó.

A Kelly család talán éppen ezért tűnik annyira gonosznak, ridegnek és gyűlöletesnek. Hiszen szöges ellentétben áll a Benedictekkel, ők a két véglet megtestesítői: fekete és fehér, jó és rossz. Nem kérdés, ki az, akinek nyernie kell, és ki az, akinek bűnhődni. Mégis izgulunk, végig drukkoljuk a könyv teljes második felét, hogy minden úgy történjen, ahogy annak lennie kell. Mert mi van, ha mégsem? Mi van, ha ez a könyv mégsem egy tündérmese? És talán van is okunk a félelemre...

A könyv hangulata pedig éppen megfelelő volt ehhez a karácsonyi, karácsony előtti hangulathoz, amelyben olvastam: a hófehér tájak, a hókristályokon megcsillanó napsütés, a karácsonyi készülődés a családoknál, a szeretet, amely körbelengte ezt a népes famíliát - éppen ide vágott és magával ragadott. Néha kicsit ugyan kirángatott belőle a helyszínváltás okozta "másság": Las Vegas zsúfolt és fényes világa-, de valahogy ez is odaillő volt, ez is csak a két család közötti ellentétet volt hivatott érzékeltetni. Csodaországból a Pokolba - ha úgy tetszik. Nagyon szerettem ezeket az írói eszközöket, bravúros megoldások és igen hatásosak.
Ezek után nem is kérdés, hogy ki kíváncsi a többi Benedict fiú történetére...

Karakterek:
Azt hiszem, nincs olyan karakter a könyvben, akit ezért vagy azért ne kedvelnénk. Mármint a Kelly családon kívül természetesen. 
Sky a maga visszahúzódó, távolságtartó módján  igazán természetesnek hat, szerethető, kedves, aranyos lány, a humora rendkívüli, önérzetessége dicséretes. Kicsit bosszús voltam rá, amiért ennyire makacsul ragaszkodott a félelméhez, miszerint aki szeret valakit, az előbb-utóbb megsérül, mert megsebzik...legszívesebben megráztam volna, hogy szedd már össze magad! ..de aztán minden a helyére került, és beláttam, hogy az őt ért trauma után talán nem is olyan meglepő ez a fajta hozzáállás...


Zed az a tipikus "jóképű rosszfiú", aki elutasítóan és lenézően viselkedik Sky-jal, aki úgy érzi, labdába sem rúghat mellette. Aztán rájön arra, hogy kicsoda is Sky, és egy csapásra megváltozik a hozzáállása: kedves lesz, figyelmes, vicces és törődő...Kicsit emlékeztetett Alexre a Fuentes testvérek közül, de érdekes módon őt nem szerettem, Zedet viszont nagyon. Talán nem véletlenül: hiszen addig, amíg Alex megmaradt a sablonos karakternél, addig Zed sikeresen kiemelkedett belőle és vált igazán élő és egyedi szereplővé.

Felsorolhatnék itt most igazából mindenkit, aki a könyvben szerepelt, hiszen mindannyian szépen kidolgozott, saját személyiséggel rendelkező karakterek, akik Zed és Sky alakját  és kapcsolatát hivatottak erősíteni vagy gyengíteni. Úgy érzem mégsem csupán segítő szerepet töltenek ők be, mindenkinek van saját története is. Persze, hiszen ebből készül majd a következő 6 könyv...de nem csupán a fiúkra gondolok most... Engem nagyon érdekel az is, hogy milyen volt a szülők élete Sky előtt. Az, hogy nekik mi a történetük, nekik milyen volt és lesz az életük. Talán azért, mert ők a legellentmondásosabb és legmegosztóbb karakterek a könyvben. Jók és gondoskodók, máskor meg  teljesen felelőtlenek és gondatlanok. Kíváncsi lennék, hogy az ő szemükben milyennek tűnik mindez...

Borító:
A borító csodálatosan szép és elegáns, és úgy tűnik a későbbiekben megjelenő további kötetek is ezt a vonalat viszik majd tovább: cirádás vonalvezetés, fehér-fekete-vörös színek. Egyszerűségében is dekoratív, mutatós és szemet gyönyörködtető. 
Viszont érdemes megnéznünk a holland borítókat is: egészen más konstrukció, mégis tetszetős és igazodik a könyv témájához, helyszínéhez és hangulatához. Nekem ezek is nagyon tetszenek.






Érdekességek:
Nem titok, hogy a könyvben szereplő Benedict család 7 fiúgyermeke lesz a könyvsorozat további egy-egy részének főszereplője. Nálunk, - a Manó Könyvek gondozásában - 2013 tavaszán jelenik meg Yves és Phoenix, 2013 őszén pedig Xav és Crystal története.

Az igazi érdekesség azonban a könyv írónőjéhez kapcsolódik: Joss Stirling igazából nem Joss Stirling. Sokkal inkább Eve Edwards, vagy ha úgy tetszik Julia Golding :) Bizony a Joss igazából írói álnév, amely egy 1969-ben született angol írónőt takar, aki diplomataként dolgozott Lengyelországban, majd Angliába visszatérve újabb diplomát szerzett Oxfordban angol romantikából. Jelenleg is ott él férjével és három gyermekével, szabadúszó íróként keresve kenyerét. 
Írt már történelmi romantikus regényeket, gyerekkönyveket, csodálatos kalandregényeket. Tapasztalt, sikeres írónő könyvéről beszélhetünk tehát, és úgy gondolom, további élvezetes és jó stílusú kötetet várhatunk még tőle.

Template by:
Free Blog Templates