2011. június 21., kedd

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

FülszövegA legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságban áll egy fura ház, a Vautravers. Mielőtt rákban elhunyt, itt élt az excentrikus Elspeth, aki lakását Amerikában élő ikernővérének huszonegy éves ikerlányaira, Juliára és Valentinára hagyta. A lányok birtokukba veszik Elspeth hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és lassan felfedezik Londont: megismerik szűkebb környezetüket, a baljós árnyakkal teli temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét, a megtört lelkű, gyászoló Robertet is.


Az ikrek kapcsolatára azonban rányomja bélyegét Valentina rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű titok, amely miatt anyjuk és Elspeth valamikor régen örökre eltávolodtak egymástól.
Amikor Valentina és Robert kapcsolata elmélyül, kiderül, Elspeth kísértetként még mindig a lakásban él, és egyáltalán nem nézi jó szemmel a bimbózó viszonyt…



Cselekmény: Nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Az Időutazó feleségét láttam már filmen, ebből kiindulva talán egy kicsit romantikus, kicsit misztikus könyvre számítottam. Ehhez képest kaptam egy baljós hangulatú, titkokkal, kísértetekkel övezett, szerintem igen kemény könyvet.
A könyv első fele kifejezetten unalmas volt számomra: Julia és Valentina megtudja, hogy sosem látott nagynénjük, Elsbeth egy londoni lakást hagyott rájuk a Highgate temető szomszédságában, de az örökség feltétele az, hogy egy évig a lakásban éljenek. A két lány, mivel egyébként sem csinálnak igazából semmit (az egyetemet otthagyták, dolgozni nem dolgoznak és úgy általában véve semmi tervük nincs a jövőre nézve), kapva kapnak az alkalmon és Londonba utaznak birtokba venni a házat. Egyúttal remélik azt is, hogy Elsbeth lakásában fény derül arra, hogy nagynénjük és anyjuk, Edie között mi volt az a konfliktus, ami miatt sok-sok éve nem beszéltek egymással, holott ők is ikrek voltak. Azonban a titok rejtve marad: Elsbeth Robertnek, a szerelmének adta azokat a naplókat, amik a titkot rejtik, ő pedig - valami különös oknál fogva - nem akarja azt elolvasni.
Közben Elsbeth visszatér a lakásába mint szellem, külső szemlélőként ismerkedik a lányokkal, féltékenykedik Robertre, aki közben Valentina "lovagja" lesz, Julia pedig összebarátkozik a felső szomszéddal, a pánikbeteg Martinnal. Azon kívül, hogy fény derül ezeknek a különös és végtelenül furcsa emberek jellemére, a lányok felfedezik Londont, igazából semmi nem történik... A könyv felénél már idegesen lapozgattam, hogy mi lesz már, legyen már valami!

Aztán Elsbeth megtalálja a módját, hogy hogy vegye fel a kapcsolatot a lányokkal, beszélgetni kezdenek, Valentina lázadozik Julia akaratossága és elnyomása ellen és különös tervet eszel ki, amivel elszakadhatna az ikertestvérétől. Robert és Elsbeth segít neki.. Aztán jön a végkifejlet, ami ledöbbentő, fény derül minden titokra, hogy aztán egy nagyon nagy pofont kapjunk a végén. 

Nem egy könnyed írás, a vége nagyon kemény, engem nagyon ledermesztett.

Karakterek: Ebben a könyvben senki sem normális! A szó legjobb értelmében. Mindenkinek van valami pszichés eredetű problémája: Robert félénk és gátlásos (hetekig nem mer bemutatkozni a lányoknak!), Martin a legdurvább pánikbeteg (ki sem teszi a lábát a lakásból, dobozokba zárja az emlékeit, kényszeresen számol, bizonyos tevékenységek előtt stb.), Julia erőszakosan elnyomja a testvérét, Valentina akaratgyenge, Elsbeth egy végtelenül önző nőszemély és még sorolhatnám. Senkit nem tudtam megszeretni, talán még a szánalomra méltó Martint bírtam a legjobban, de őt is csak azért, mert nagyon sajnáltam... Ő legalább jóindulatú...

Összességében: Érdekes könyv, különös atmoszférával, különös karakterekkel, kemény lezárással. Nem lett a kedvencem, de örülök, hogy végigolvastam, plusz élménnyel gazdagított....

Ha pontozni kell, 4 pontot adok.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates