2013. július 30., kedd

Focilabda, medence mellé - számítógép helyett - nyári olvasmányok fiúknak

Többnyire úgy tartják, a fiúk nem olvasnak. De hadd cáfoljak rá erre: ez nagy tévedés! 

Igaz ugyan, hogy nem mindig szívesen, nem mindig örömmel, de így van ez jól: játsszanak csak, focizzanak, fürödjenek a medencében, hiszen azért gyerekek, azért fiatalok. 
Ám eljön náluk is az a pillanat, amikor már másra vágynak. Elfáradnak, hazamennek a haverok, túl erősen süt a nap, elég volt picit a nyárból. Ilyenkor jön a nyafogás: "unatkozom", "nincs kedvem", "mit csináljak?". 
Nos, ekkor kerülünk mi a képbe, egy szép, izgalmas borítójú vagy című könyvvel a kezünkben és kihúzzuk őket a mélyből, át egy másik világba, ahol a nyár izgalmakat, kalandokat, elképesztő dolgokat rejt, már nem mesét, még nem valót, pont olyat, ami nekik való. 

Leszögezem: nem mindenkinél jön be ugyanaz a a könyv, ugyanaz a történet. Nálunk két 9 éves fiúcska van a családban: az unokaöcsém és a férjem kisöccse. Két különböző emberke, két egészen különböző személyiség. Míg egyikük falja, élvezettel issza a csodákat, és a valóságtól elrugaszkodott történeteket, addig a másik fiút ugyanez nem érdekli: ő megmarad a realitásoknál, a mindennapi élet dolgainál, na meg persze a lányoknál :-). 
Ismerni kell őket, ráérezni az egyéniségükre, és jól választani. Higgyétek el: egy jól kiválasztott könyv csodákat tehet! Még velük, fiúkkal is! És hát mikor máskor feddnénk fel előttük ezt a csodát, ha nem most, minél korábban, hogy ráérezzenek az ízére! Hogy ők is érdeklődő, olvasó kismolyokká váljanak! Én próbálkozom... hol több, hol kevesebb sikerrel, de képzeljétek: kilestem és mindkét fiú ágya mellett lapul egy-egy könyv, amit este, lefekvés előtt olvasgatnak :-) Örömöm határtalan...

Én ezeket a könyveket ajánlanám a kiskamasz fiúknak - kötelező mellé - nyári olvasmánynak:

PJ Hoover: A Smaragdtábla


Kiadó: FŐNIX KÖNYVMŰHELY 
Oldalak száma: 236 oldal
Borító: Ragasztott
Súly: 230 gr
ISBN: 9789637051487
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.880,-

Fülszöveg:
Benjamin nem olyan, mint a többi gyerek, képes mások elméjében olvasni, és a gondolataival tárgyakat mozgatni.

Erre azonban ő maga csak akkor jön rá, amikor egy titkos, víz alatti kontinensre küldik nyári táborba. Kiderül, hogy Benjamin egyáltalán nem ember és az, amiről azt hitte, hogy különlegessé teszi, voltaképpen csak segít beolvadnia. Amikor aztán a rejtélyes Smaragdtábla őt választja bajnokának, Benjamin azon kapja magát, hogy a világ megmentése az ő feladata.

Saját megjegyzés:
Azt hiszem, én legfőképpen azért szerettem ezt a könyvet, mert bebizonyítja, hogy mindig van még egy válasz. Mindig van még egy út, ami eddig nem ismertünk, egy másik világ, ahol eddig nem jártunk. 
A világ, amit PJ Hoover összerakott az álmaiból, azt hiszem, minden kisgyerek álma. Meseszerűen varázslatos és mégis elképzelhetően hiteles. 
Nagyszerű kalandozás egy olyan helyre, ahol minden és mindenki különleges: képes egyik helyről a másikra teleportálni, képes tárgyakat mozgatni a levegőben, olvasni a gondolatokban, megérezni, megtalálni tárgyakat a gondolat erejével. Mutassatok egy kisgyereket – de megkockáztatom: akár egy felnőttet is –, aki nem vágyik minderre! Aki nem szeretne különleges lenni, különleges dolgokat tenni, különleges életet élni. Aki nem szeretné elhinni, hogy mindez nem lehetetlen, nemcsak a mesében létezik, hanem valahol, az óceán mélyén, egy rég letűnt világban megtörténhet. Hogy valóságos és létező, és minderre tudományos magyarázat is akad… 

PJ Hoover igazi gyermekkönyv író: írásmódja élvezetes, üdítő, szellemes – nyelvezetében remekül alkalmazkodik a célzott – 8-9 éves – korosztály nyelvezetéhez, mégis igényes és kulturált. Öröm volt olvasni! Teljes joggal kerülhet fel a polcra Harry Potter és Percy Jackson mellé..


John Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Kiadó: ALEXANDRA KIADÓ 
Oldalak száma: 240 oldal
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 300 gr
ISBN: 9789633570333
Kiadás éve: 2012 
Ára: 2.699,-

Fülszöveg:

"Az élet, a szerelem és a barátság regénye" - Az "Egy különc srác feljegyzései" című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan - olykor mulatságosan, olykor meghatóan - egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok... Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit. A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a "Zabhegyező" jelentett a szüleik generációinak.

Saját megjegyzés:
Kicsit nagyobb, kamaszkorú fiúknak ajánlom ezt a könyvet, hiszen hasonlú korú a főszereplő, akiről szól. A kamaszok mindennapi viszontagságaival foglalkozik: beilleszkedésről, lányokról, első szerelemről, homoszexualitásról, bulizásról, drogokról, családról...és egy kicsit a magányról és az önmagunkra találásról is. 


Tom Angleberger: Papír-Yoda különös esete

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 152
Borító: KEMÉNYTÁBLA
Súly: 200 gr
ISBN: 9789633730706
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.299,-

Fülszöveg:
Csak Yoda bölcsessége segíthet túlélni a hatodik osztályt. 
Ismerd meg Dwightot, a hatodikos csodabogarat! Dwight folyton fura dolgokat csinál, például ugyanabban a pólóban jár egy hónapon át, vagy Dwight kapitány-nak szólíttatja magát. Ez elég kínos, főleg Tommynak, aki minden nap mellette ül ebédnél.
De azért Dwight is tud menő dolgokat. Például origamizni. Egyszer csak fogja magát, és hajtogat egy Yoda-figurát. És itt kezdődnek a rejtélyek. Papír-Yoda ugyanis látja a jövőt, és olyan tanácsokat ad, amik simán kihúznak a csávából. Így aztán hamarosan kígyózó sorokban fordulnak hozzá kérdéseikkel a hatodikosok.
Tommy ki akarja deríteni, hogy hogyan lehet Papír-Yoda ennyire okos, amikor Dwight meg ennyire lökött. Talán Yoda uralja az Erőt? Tommy eltökéli, hogy megtudja a választ, mielőtt megfogadná Yoda tanácsát egy IGEN FONTOS ügyben, ami egy lányt is érint.

Ez hát Tommy nyomozati anyaga a Papír-Yoda különös esete kapcsán.

Saját megjegyzés:
Egy kicsit szokatlan, egy kicsit különleges, de rendkívül humoros, tanulságos és érdekes könyv. Bátran ajánlom az általános iskolásoktól kezdve a középiskolásokig. Egészen biztosan élvezni fogják.


John Stephens: A tűz krónikája

Kiadó: CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ KFT. 
Oldalak száma: 352 oldal
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 460 gr
ISBN: 9789635398126
Kiadás éve: 2013 
Ára: 3.490,-

Fülszöveg:
Elmúlt a viharosan mozgalmas tél. Kate, Michael és Emma szeretnének tovább kutatni eltűnt szüleik után, ám a fenyegető veszély miatt Stanislaus Pym, a varázsló elrejti őket a Reménytelen és Javíthatatlan Árvák Edgar Allan Poe Otthonában, mert dr. Pym azt gondolja, hogy ott majd biztonságban lesznek.Óriási tévedés!
Ellenségeik hamarosan rábukkannak a gyerekek nyomára. Elkezdődik a hajtóvadászat, amely Kate-et száz évvel visszaküldi a múltba, New York veszedelmes és varázslatos városába. Miközben a testvéreihez próbál visszajutni, találkozik egy titokzatos fiúval, akinek a sorsa szorosan – és vészjóslóan – fonódik össze a lányéval.

Közben Michael és Emma meg akarják keresni a Kezdet Könyveinek második kötetét. A nyomokat követve eljutnak egy rejtett világba, ahol el kell viselniük félelmetes sarki viharokat, fel kell kutatniuk egy ősi, harcos rendet, szembe kell szállniuk rettenetes szörnyetegekkel. Megtalálja-e Michael és Emma a Tűz legendás krónikáját, megtanulnak-e élni a könyv hatalmával, még mielőtt örökre elveszítenék Kate-et?

Saját megjegyzés:
Nos, a sorozatok és kalandok szerelmeseinek ajánlom a Smaragdatlasz c. könyv második részét, ahol ismét Kate, Michael és Emma történetébe csöppenhetnek az olvasók. 
Izgalmas, fordulatos, lendületes olvasmány, garantáltan letehetetlen.


Linda Sue Park: 39 kulcs 9. - Viharjelzés

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 206 oldal
Borító: KEMÉNYTÁBLA
Súly: 300 gr
ISBN: 9789632456652
Kiadás éve: 2013 
Ára: 1.999,-

Fülszöveg:

Egy feketeruhás férfi árnyékként követi a tizennégy éves Amyt és öccsét, Dant a kontinenseken átívelő kulcsvadászaton, melynek tétje maga a világhatalom. Amy és Dan tudja, hogy a feketeruhás megpróbálta megölni őket, ahogyan azt is, hogy a Madrigálokhoz tartozik, a kulcsvadászat legfélelmetesebb és legtitokzatosabb csapatához. És tudnak még valamit, bár ezt a titkot legszívesebben kitörölnék az emlékezetükből, azt is tudják, hogy szüleik Madrigálok voltak. Amy és Dan mindenki elől el tud menekülni, csak a feketeruhás elől nem. És most, egy szörnyű tragédia árnyékában, a feketeruhás kilép a sötétségből, hogy végleg leszámoljon velük.

Saját megjegyzés:
Nos, azt hiszem, nem kell sok mindenkinek bemutatnom a 39 kulcs sorozat köteteit. Aki elkezdte a sorozatot, az folytatja is, és íme, immár a 9. részt tarthatjuk a kezünkben, a már megszokott izgalmakkal, kalandokkal, bonyodalmakkal, ezúttal egy írónő, Linda Sue Park tollából. 
Elsősorban azoknak az ifjú olvasóknak ajánlom, akik ismerik és olvasták az előző köteteket.


James Patterson: Maximum Ride 2.-Iskolaszünet örökre!

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 424 oldal
Borító: KARTONÁLT
Súly: 510 gr
ISBN: 9789632457208
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.990,-

Fülszöveg:

Mentsetek ki ebből a rémálomból, mielőtt késő lenne! Agyar, Iggy, Böki, Gázos, Angyal és Maximum Ride: hat elképesztő kölyök, szabadok, mint a madarak, és úgy is repkednek amíg Maxre és csapatára rá nem talál egy FBI ügynök, és nem kényszeríti őket, hogy nézzenek szembe a legrosszabb rémálmukkal. Talán már ki is találtad: az Iskolával. Azzal a szörnyű hellyel, ahol mindent megtanítottak nekik, csak azt nem, hogyan maradjanak életben, amikor folyamatosan gyilkosok elől kell menekülniük.

Saját megjegyzés:
És ismét egy második kötet...De milyen!
Ahogy már megszoktuk az első részben, Max és társainak története ezúttal is különleges élményt ad. Még több izgalmat, még több érzelmet, még több titkot. 
A cselekmény lendületessége töretlen, a karakterek garantáltan belopják magukat mindenki szívébe, csupán egyetlen hibája van: a könyv végén az ízelítő a harmadik részből...garantáltan azonnal akarja majd a kis olvasó a folytatást! 


Louis Lowry: A fiú

Kiadó: ANIMUS KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 304 oldal
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 300 gr
ISBN: 9789633241066
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.890,-

Fülszöveg:
Egy napon egy ájult fiatal lányt vet partra a tenger. A közeli falu lakói befogadják, ám nem tudják róla, hogy egy olyan társadalomból érkezett, ahol az emberek nemcsak a színeket nem ismerik, de bizonyos érzelmek is hiányoznak a világukból, s ők boldog együgyűséggel tűrik a szűk elit által számukra kialakított rendet. Claire-t a döntéshozók történetesen szülőanyának jelölték ki, s már tizennégy évesen életet kellett adnia egy fiúnak, akit a szokásoknak megfelelően azonnal elvettek tőle. Ám a gépezet ezúttal nem működött tökéletesen. Új beosztást ugyan kapott - egy halfeldolgozó üzemben -, de nem kapta meg a pirulát, amely a társadalom minden tagját megfosztja a zavaró érzésektől, s biztosítja számukra a kétségektől mentes, békés életet. Claire nem tud lemondani fiáról; látni akarja, mindenáron tudni akarja, mi lett a sorsa. Hiszen ő hozta erre a világra! S miközben mindent kockára téve elindul, hogy valahogyan a nyomára bukkanjon, sorra feltűnnek azok a világok és szereplőik, amelyeket Lowry Az emlékek őrével kezdődő, majd a Valahol, messze és a Hírvivő című kötetekkel folytatódó regényfolyamában már elénk tárt.
A záró kötetből végre megtudjuk azt is, amire a sok iskolában ajánlott olvasmányként szereplő első kötet nem ad egyértelmű választ: él-e, hal-e Jonas, aki - bár a Döntéshozók Bizottsága igen különleges és megtisztelő feladattal bízza meg, megteszik őt az emlékek őrzőjének -, megszökteti a még csecsemő Gabrielt, ezzel mindkettejüket halálos veszedelembe sodorva.

A világszerte elismert Lois Lowrynak ez a regénye is a választásról szól: a választásról a könnyű és az igaz út között. Így, ahogyan az eddigi kötetek is, különleges lehetőséget kínál arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványaik elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről

Saját megjegyzés:
Véleményem szerint Louis Lowry zseniális író. És ismét zseniálisat alkotott. 
Gyakorlatilag a Az emlékek őre sorozat 4. kötete maga a könyv, mégis önálló, kerek történet önmagában is. Csodálatosan megalkotott, különleges világ, különleges nyelvezet, különleges karakterek. Torokszorító, fájdalmas érzelmek, a felnőtté válás nehézségei, egyfajta haragban a világgal...Én azt mondom, mindenképpen érdemes a kamaszok kezébe adni!


Luca Cognolato: Védelemben (A bajnokság 2.)

Kiadó: MANÓ KÖNYVEK - MANÓ FILMEK 
Oldalak száma: 204 oldal
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 200 gr
ISBN: 9786155220487
Kiadás éve: 2013 
Ára: 1.990,-

Fülszöveg:

A kosaras srácok története folytatódik! Valaki felgyújtja Sédar klubját. Nyolcszornyolc, az edző kizártnak tartja, hogy a Sharks csapatának köze legyen a dologhoz. A gyanúsítottak köre azonban egyre bővül, előveszik a játékosokat is: Tunyát, aki mindig különcködik, Levet, aki visszahúzódó és félénk, Grimaszt, aki a legkisebb provokációból is balhét csinál. És ha mindez nem volna elég, Stifti, aki a szép szál Sédar iránti féltékenységét soha sem titkolta, ezúttal Szilviával is összekap. Ráadásul Porto Vecchio hárompontosakat szóró királynője is eltitkol valamit. A Sharksnak a nagy izgalmak közepette is meg kell őriznie higgadtságát, hogy legyőzhessék a Templomosokat. 

Saját megjegyzés:
Sportot kedvelő fiúknak való olvasmány a kosaras srácok története, amely bonyodalmakról, versengésről, szerelemről, féltékenységről szól. Izgalmas, igazán fiús olvasmány. Földhöz és realitásokhoz ragadt unokaöcsém egyik kedvelt olvasmánya :-)


Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér


Kiadó: CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ KFT. 
Oldalak száma: 346 oldal
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 320 gr
ISBN: 9789635398164
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.990,-

Fülszöveg:

Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.

Saját megjegyzés:
Íme egy fiatalokról fiataloknak szóló történet, magyar író tollából, remek humorral, remek cselekményvezetéssel, kiváló karakterekkel! Igazi kikapcsolódást nyújt, remekül szórakoztat, igazán fiatalos lendülete felvidít és felpezsdít. Üdítő olvasmány!


Swati Avasthi: Ököl/jog

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 296 oldal
Borító: KARTONÁLT
Súly: 360 gr
ISBN: 9789632457017
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.490,-

Fülszöveg:

A tizenhat éves Jace Witherspoon apja keze által átrendezett arccal régen látott testvére küszöbéhez ér 3,84 dollárral és egy titokkal. Megpróbál tovább lépni, új barátokat, új iskolát és új munkát találni, de hiába minden, ha nem képes elfelejteni, amit maga mögött hagyott. Édesanyját még mindig markában tartja az apja. És volt barátnője egy titkot őriz - ki tudja meddig. Kiderül, hogy vannak dolgok, amiktől nem lehet csak úgy elsétálni. - Swathi Awasthi lebilincselő képet fest arról, hogy mi történik utána. Miután, azt mondod, elég, miután lelépsz hogyan kezdj el ismét élni? Az olvasó egész biztosan nem tudja abbahagyni ezt a letehetetlen könyvet. 

Saját megjegyzés:
Nos, a kicsit idősebb korosztályra is gondolva teszem be az ajánlott könyvek listájába ezt a könyvet. 14-16 éves korosztálynak szól talán elsősorban, hiszen elég kemény, elég erőteljes témákat érint, úgy mint családon belüli erőszak....
A történet egy 16 éves fiú szemszögéből elevenedik meg, mondhatjuk úgy is, hogy az ő hangján szól, hiszen annyira hiteles, annyira valóságos az ő stílusa és személyisége, hogy elhisszük: valóban így volt, valóban ez volt. Mint ahogy lehetne is...ezért olyan megdöbbentő és fájdalmas..


James Feinmore Cooper: Vadölő


Kiadó: HOLNAP KIADÓ KFT. 
Oldalak száma: 216 oldal
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly: 290 gr
ISBN: 9789633490501
Kiadás éve: 2013 
Ára: 2.500,-

Saját megjegyzés:

Sólyomszem, Bőrharisnya, Vadölő, Natty Bumppo: különböző neveken ugyanaz a főhős jelenik meg az első, modern értelemben vett amerikai regényíró, James Fenimore Cooper Nagy Indiánkönyv összefoglaló cím alatt ismert műveiben. A hatalmas észak-amerikai kontinenset meghódító fehér civilizáció találkozása, harca és leszámolása az őslakókkal, az indián törzsek megosztottsága és felmorzsolódása a francia és az angol hódítók között, a végeláthatatlan, nagy folyók szabdalta vadon belakása számtalan konfliktust jelentett Amerika történetében. Cooper minderről kalandokon keresztül, és a hősies indián harcosok és vadászok, és a velük vagy ellenük harcoló jövevények kapcsolatának ábrázolásával mesél. Itt a rézbőrűek által "Kristálytükörnek" hívott s nyugalmában már alig megőrizhető vidéken zajlik a "sápadt arcú" Vadölő és a Hutter-lányok története, irokézek, huronok, delavárok ösvényein. Indiános könyvet olvasni kiskamaszként, mondhatni kötelező. Természet, sőt, természetvédelem, izgalom, leleményesség, barátság és árulás: minderről szól a Vadölő. 

Saját megjegyzés:
Nos vissza az elejére... :-) Mert ha fiús olvasmányok, akkor indián-történetek! Nos, én a magam részéről - lányos lány révén - sosem szerettem ezeket a vadnyugati kalandokat, de öcsém mindig odáig volt értük. Mert melyik fiú ne akarna egyszer hős cowboy vagy bátor indián lenni? Ki ne akarna ellovagolni a naplementébe, nyíllal lőni, bölényre vadászni, harcolni? Szerintem nincs ilyen...
Az indián-könyvek mindig nyerő választásnak bizonyulnak, ha fiúkról van szó...
És íme a Vadölő teljesen új köntösben...


Michelle Paver: Farkastestvér

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalak száma: 284 oldal
Borító: Puhatáblás
ISBN: 978 963 539 814 0
Kiadás éve: 2013
Ára: 2.990,-

Fülszöveg:
A fiatal olvasóknak szóló regény története évezredekkel ezelőtt játszódik, az ősidők erdőrengetegében, ahol Torak az édesapja halála után magára marad. A fiú egyetlen társa egy ugyancsak árva farkaskölyök, és ahhoz, hogy életben maradjon, szüksége lesz minden vadásztudományára. Az éhenhalás azonban csak egyike a rá leselkedő veszélyeknek: a közelben olyan gonosz ólálkodik, amilyennel az erdőlakó törzsek még soha nem találkoztak.
A Farkastestvér lebilincselő mese barátságról és túlélésről. Egy olyan világban játszódik, amelyet áthat a varázslat és a természet hatalma, és ahol egy barátba vetett bizalom élet-halál kérdésévé válhat.

Saját megjegyzés:
Ha már indiánok, ha már természetközeliség...Íme egy magával ragadó, misztikus történet az őskori időkből, hűvös erdőkből, természetközeliségből. Érzelmes, kedves történet egy farkas és egy fiú barátságáról sajátos hangulattal. Lélekmelengető.


Kellemes vakációt, jó olvasást kívánok!












0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates