2014. november 11., kedd

Melissa Landers: Elidegenítve

alienatedbanner copy.jpg

Néha olyan helyzetben találjuk magunkat, amilyenre álmainkban sem számítottunk volna. Épp így jár ezzel Cara is, amikor váratlanul egy idegen bolygó nagyon is dögös pasiját kapja cserediákként. A turnénkból megtudhatjátok, hogyan boldogul egymással két fiatal, akiket szó szerint fényévek választanak el egymástól. És a végére még talán az is kiderül, hogy nem is kettejük kapcsolata a legfontosabb tényező az egyenletben. 

Természetesen a nyereményjáték sem maradhat el, három példányt sorsolunk ki azok között, akik bebizonyítják, hogy egy L’eihr sem hozhatja őket zavarba.

Melissa Landers: Elidegenítve

covers_322103.jpgEredeti cím: Alienated
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 364
Fordító: Marczali Ferenc
ISBN: 9789632615479/9789632615462
Sorozat: Elidegenítve 1.
Megrendelési link (előrendelős Facebook link)

Fülszöveg:
Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre. Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L'eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Carának egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carára nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Carának és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?

A könyvről:
Sokan, sokféleképpen próbálták már feldolgozni a földönkívüliek témáját. Számtalan film, novella, regény született már arra a feltevésre alapozva, hogy bizony a Földön kívül is van élet, létezik intelligens civilizáció és társadalom. 
A feltevések száma végtelen. Ki így képzeli el őket, ki úgy. Nyilván van olyan is, aki egyáltalán nem is hisz benne, hogy ilyesmi létezhet. Mégis, a gondolat megunhatatlanul jelen van bennünk, foglalkoztat minket, újra és újra felszínre kerül.

Így lehetett ez Melissa Landersnél is, mikor megírta az Elidegenítve című regényét, mely egy földi lány, és egy földönkívüli fiú szerelméről szól. Lássuk, miben különbözik ez a regény az eddigiektől, és miért is érdemes elolvasnunk?


A történet:
A történet főhőse Cara, aki középiskolás kora ellenére igen tudatosan készül későbbi életére: jól tanul, sportol, iskolán kívüli tevékenységeket vállal, hogy bejuthasson az USA valamelyik jó egyetemére, és sokra vigye az életben. Mégis megdöbben, mikor az iskola igazgatója felkéri, hogy vegyen részt a l'eihr-rekkel, a nemrég megismert idegen szomszédokkal kötött cserediák programban. A program értelmében beköltözik a családhoz egy évre egy l'eihr diák, majd a következő évben Cara utazik a bolygójukra egy évre. 

A Föld lakossága felbolydul, a bolygó számos pontján tüntetések indulnak meg ellene. Cara azonban úgy gondolja, a programon való részvétel igen jól festene az önéletrajzában. Ám annál jóval többet kap, mint amennyit várt...+

Anélkül, hogy többet mondanék a könyvről leszögezem: ez elsősorban egy szerelmi történet, és csak másodsorban valami több. Egy könyv a barátságról, a toleranciáról és faji megkülönböztetésről. 

Érdekes végigkísérni azt a folyamatot, ahogy az emberek félelmükben egyre inkább elutasítják az idegeneket, elragadtatják magukat, minden energiájukat az ellenállásba fektetik.
Szomorú, megdöbbentő, mégis érthető ez a reakció, hiszen amit nem ismerünk, attól többnyire félünk, s a félelem sokszor igen erős és erőszakos dolgokat produkál az emberek viselkedésével. Ki ne tartana egy fejlettebb civilizációtól, egy néptől, aki bármikor eltaposhatja a fejletlenebb embereket? Hiába minden békeígéret - hisz sokan szegték meg már az adott szavukat, a szerződéseket.

Mégis bíznunk kell, és elfogadnunk. Adnunk egy esélyt.


Talán ez a könyv legmélyebb mondanivalója, ám mégis másodlagos Cara és Aelyx szerelme mellett.


A szerelmi szál:
A könyv egyik nagy pozitívuma, hogy ebben a történetben bizony nincs instant szerelem. 
Cara és Aelyx távolságtartóan, sőt talán kicsit ellenségesen viszonyulnak egymáshoz, mint két idegen, akik nem ismerik egymást. Teljesen természetes módon, megszokottan. 
A barátságuk szép lassan, lépésről lépésre alakul ki, majd vált át egyféle finom puhatolózásba, egy fiú és egy lány közti óvatos ismerkedésbe.
Finoman, gyengéden, egyre inkább a testiség felé tartva, egyre érzőbben, szenvedélyesebben. 
Egyetlen dolgot kifogásoltam mindebben: a bizalmatlanságot, a titkolózást - ami egy szerelemben egyáltalán nem megengedett...

A földönkívüliek ábrázolása:
Idegen civilizáció megrajzolására számos példát láttunk már mind az irodalomban, mind a filmkultúrában. Melissa Landers igen meglepő módon szinte emberként ábrázolja a földönkívülieket, csupán a fejlettségi szintjüket emeli magasabbra. 
A testük, nagyjábl az étkezésük, de még a társadalmi beosztásuk, a szocializációjuk is szinte egyező, ám hogy miért van ez így arra nem kapunk választ.


A l'eihrek háttértörténete ugyanis szinte teljesen kimarad. Nem tudjuk meg kik ők, honnan indultak, hogy kerültek képbe - mindez igencsak háttérbe szorul. Hiányoltam mindezt, hiszen ez adta volna meg a történet magját és legfőbb érdekességét. 
Magamban így hát úgy okoskodtam, hogy azért lehetnek olyan hasonlatosak az emberekhez ezek az idegenek, mert esetleg belőlünk váltak l'eihrekké. Talán az egyiptomi kultúrából távoztak és fejlődtek az evolúció során. Talán embereket "rabolva" formálták magukat fejlettebbé... Elméleteket szültem a magyarázat hiányában és kíváncsi leszek, a következő rész vajon választ ad-e a kérdéseimre és felvetéseimre... Nagyon szeretném!

A stílusa:
Az Elidegenítve se több, se kevesebb, mint amit várunk tőle: egy ifjúsági fantasy a fiatal korosztálynak. Így aztán stílusában és nyelvezetében is ehhez a céljához alkalmazkodik: egyszerű, gyorsan olvasható, fiatalos. Az a fajta írásmód jellemzi, amit nem kell megrágni, amivel gyorsan lehet haladni. Kikapcsol, szórakoztat és pihentet.

A karakterek:
Aelyx és Cara a könyv nyilván való főhősei és legfőbb alakjai. Személyiségük ehhez mérten kiemelkedik a mellékszereplők közül: összetettebbek, kidolgozottabbak.
This girl reminds me of Cara from ALIENATED by Melissa Landers (Amy E Redhead Model)

Carát nekem nem igazán sikerült megkedvelnem, de ez nem az írónő, sokkal inkább a karakterének a hibája: nem szeretem ugyanis az ennyire törtető, öntudatosan karrierista személyiségeket. Erős jelleme, kitartása és segítőkészsége példaértékű, nagyon tetszik, hogy képes mindenkivel szembemenni azért, amiben hisz, és amit helyesnek gondol.

Aelyx magabiztosságának és a földi dolgok iránti "tudatlanságának" azonban igen megkapó a keveredése, egyszerre teszi őt vonzóvá és sebezhetővé, ami mindig meghatja és elolvasztja a lányokat. Azonban hiába l'eihr, ő is csak fiatal, így tele van hibával, és meggyőződéséből adódó szenvedéllyel - ami nem biztos, hogy mindig a megfelelő utat jelöli.

A mellékszereplők mindegyike igen sztereotíp: tinédzserproblémákkal küzdő alakjai a mindennapi iskolai létnek. Az izmos, népszerű sportoló, a menő barátnő, a pompomlány mind jelen van, segítve vagy támogatva a fő karaktereket. Kicsit talán karikatúra-szerű mindez, ám nem túl zavaró módon.

A borító:
A borító igen tetszetős, ahogy a cím elválasztja a két világot, a két karaktert egymástól, ráadásul a következő kötet éppen ennek a fordítottja - a történet szálaihoz alkalmazkodva! 
NaNoWriMo

A NaNoWriMo a National Novel Writing Month (Nemzeti Regény Író Hónap) rövidítése. S hogy mi köze van az Elidegenítve című könyvhöz? Csupán csak annyi, hogy Melissa Landers ezt a könyvet a NaNoWriMo rendezvény keretein belül írta meg.
Nano_logo
A NaNoWriMo-n a résztvevők célja, hogy november során megírjanak egy legalább 50.000 szavas regényt. Ezzel a rendezvénnyel próbálják motiválni az írókat az összpontosításra, s az interneten keresztül támogatják, segítik, ösztönzik az írásra, s az írás tökéletesítésére.
A kezdeményezés 1999 júliusában, Amerikában indult, mindössze 21 résztvevővel. 2010-re a rendezvény nemzetközivé vált, 200.000 résztvevővel és 2,8 milliárd szóval. 

Az írók, akik részt szeretnének venni a kezdeményezésen, a http://www.nanowrimo.org/ weboldalon informálódhatnak. Ez fogja össze a világszintű megmozdulást, itt részletesen el lehet olvasni, hogy mi is ez, és hogyan működik.

Nyereményjáték

Egy űrutazás során olyan dolgokat lát az ember, amit addig maximum könyvekből vagy dokumentumfilmekből ismert. Tarts Te is Carával és Aelys-szel a L'eihr-re, és találd ki, mit látnak, mit tapasztalnak útközben! 

Minden állomáson egy-egy kis versikét/találós kérdést találtok, mely valamely űrhöz kapcsolódó tárgyat, fogalmat, helyet rejtenek. Találd ki, mire gondolhatott Aelys, írd be a rafflecopter doboz megfelelő kérdéséhez, és esélyes lehet megnyerni a 3 nyereménykönyv egyikét!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!

A mai találós kérdésünk:
Kapaszkodj, Cara, kösd be magad,
Mert a popód mindjárt a székbe tapad.
Őrült gyorsaságba kapcsolunk mindjárt,
amivel eddig bizony csak a fény járt!

Velünk utaztak még: 
nov. 11. - Roni olvas 
nov. 12. - MFKata Gondolatai
nov. 13. - Dreamworld
nov. 14. - CBooks
nov. 15. - Book Heaven
nov. 18. - Insane Life
nov. 19. - Könyvszeretet

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates