Lauren Oliver: Delírium

Fülszöveg:
„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”


LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.

Történet:

Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, elsősorban azért, mert olyan csodaszép borítója volt -külföldön. Aztán megjelent nálunk is - a borítóról majd később - és egy kedves molytársam megajándékozott Vele. :-) /Még egyszer köszönöm!!!!!!/

A könyv feléig más sem járt az eszemben, mint az, hogy ez a Matched testvére. Szinte ugyanaz a világ: összepárosítás, kiértékelés, egy titokzatos fiú a Vadonból, tökéletes társadalom. Talán annyi különbséggel, hogy a Matched sokkal sterilebb világ valahogy. Amikor annak a világára gondolok, mindig a fény, a fehér jut eszembe, valahogy úgy, mint egy orvosi szobában. A Delíriumban leírt világ sokkal közelibb, hihetőbb, olyanok az utcák, emberek, mindennapok, mint most, akár holnap is lehetne, vagy inkább holnapután.... 

Aztán a könyv felétől egyedivé, és élvezhetővé vált a könyv.

Felpörögtek az események, váratlan események történtek, szépen kibontakoztak a karakterek - persze itt is becseppent egy kis költészet - , izgalmassá vált. Tetszett. Határozottan tetszett.

Nem túl kiszámíthatatlan, persze, tudjuk, hogy Lena a kúra előtt szerelmes lesz, tudjuk, hogy menekülni próbál - már a fülszöveg sejteti...de mégis...akadnak nagyon szépen megírt, rózsaszínben játszó, gyomorremegtető szerelmes jelenetek, megidézett bölcsességek, tragikus sorsok, felsejlő múltbeli események.. Mindez kerekké és egésszé teszi a regényt.

és a vége...olyan fura, mert ugye függő vége van valamennyire, de ennél a könyvnél mégsem az járt a fejembe, hogy "hol a második rész?", hanem valami békés megnyugvás szállt meg, és azok a szavak jelentek meg lelki szemeim előtt mint  SZÉPSÉG, SZERETET, BOLDOGSÁG.... 

Karakterek:

Lena a főszereplő, nevét a Magdalenából kapta - nem kicsi jelentőséggel bírva :-) Alapvetően szimpatikus lány, kicsit mintha magamra emlékeztetne: én is többnyire jókislány voltam mindig és gyáva, de bizonyos helyzetekben hajlandó voltam ellenszegülni és a saját fejem után menni. Mint Lena. És szerelmesen pedig...hát igen, a rózsaszín ködben semmi más nem számít, igaz? Sokkal vakmerőbb és bátrabb az ember...:-)

Alex is egy igazán szerethető karakter: okos, érdekes, titokzatos, és - mint kiderül - igazi romantikus alkat. Minden stimmel vele, én egyedül a nevével nem vagyok kibékülve...Miért Alex? (vagy egy kutya, vagy a Perfect C.-s Alex jut róla eszembe - ő pedig nem lett a kedvencem)

Borító: Na igen, akkor essen néhány szó a borítókról....Ugye azt már mondtam, hogy a kék borító, a gyönyörű ezüst, cirádás betűkkel nagyon tetszik. És mégsem tartotta meg a Ciceró, hanem hoztak helyette egy félmeztelen-csajos másikat. És én azt kérdezem: ugyan miért? Miért kellett ez, ahelyett a gyönyörű helyett??? Egyébként is alapból nem tetszik az a borító, ahol lányok - vagy félmeztelen pasik- pózolnak! Többnyire... na ennél meg pláne!

Pedig nézzétek, mennyiféle sok szép borítója van:

Ez az eredeti könyvborító...nagyon sokatmondó - nekem ez is tetszik!

 Na, azt azért meg kell hagyni, hogy az alsó három még a Ciceroénál is rosszabb...:-)

 Érdekességek:


Könyvtrailer és egy dal a könyvhöz.

 A második rész a Pandemonium címet kapta....