Fülszöveg:
– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.
.jpg)
Cselekmény:
El kell mondanom, hogy sosem gondoltam volna, hogy ez a könyv ilyen hatással lesz rám...De a félelmetesen szépen szőtt szavak élesen és karcolón csokorba rendeződnek, megsebzik és megégetik a lelkedet és alakzatokat rajzolnak a szívedbe -mint a jégvirágok.
Volt, hogy leraktam a könyvet és azt gondoltam: én ezt nem olvasom tovább, mert nem bírom. De aztán mindig hajtott valami, ami miatt újra és újra a kezembe vettem, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nem bírom többet lerakni....
Volt, hogy a könyv miatt nem ettem - mert hányingerem támadt egy gyorsétterem hamburgerplakátjától is, és volt, hogy kétpofára tömtem magamba azokat az ételeket is, amit egyébként nem szeretek - nehogy úgy járjak, mint Lia...
Sosem találkoztam még evészavarral a környezetemben. Sosem értettem. És sosem gondoltam, hogy valaha is megértem. Most sem gondolom, hogy értem teljesen, de közel kerültem hozzá, hogy megértsem.
Most már értem, hogy az anorexia nem egyszerűen evészavar. Nem egyszerűen azért alakult ki, mert az illető soványabb szeretne lenni. Vagy szebb. Vagy csinosabb. Ez egy nagyon összetett lelki betegség.
Nézzük meg Liát... okos lány, és mégis kialakult nála ez a betegség..miért is? Hiszen jó, értelmiségi családban él, látszólag megvan mindene. De ő egy érzékeny lány. Nehezen viseli a kamaszkor gyötrelmeit, ami nála ráadásul tényleg gyötrelem, hiszen hirtelen jön és fájdalommal. Ráadásul a hirtelen növés miatt nyurga lesz és sokat csúfolják. Ez önmagában is elég nagy megpróbáltatás egy kamasznak, de a szülei válnak, örök csaták mennem otthon, a barátnője is belekeveredik egy rossz társaságba, és magával rántja Liát is...és innen már nincs megállás....
Okolhatnánk csak a szülőket, de nem tehetjük, hiszen nem lehet azt mondani, hogy elhanyagolnák Liát...csak kevesebb idő jut rá, mint amennyit ő elvárna. Okolhatnánk csak Cassie-t is, de azt sem lehet. Én azt gondolom, hogy ez a sok-sok apró dolog jégheggyé állt össze, és ezért kezdett el Lia lecsúszni róla...
Kemény dolog ez. kemény dolog ennyi hazugsággal, trükkel, önmarcangolással, önváddal megküzdeni. Csaknem lehetetlen... Kemény dolog lehet ebben a helyzetben megpróbálni segíteni. Ez is csaknem lehetetlen. Annyira együttérzek Liával is, a szüleivel is, annyira megértem mindkét oldal fájdalmát!
Nagyon megviselt engem ez a könyv, mert borzasztó...borzasztó jó stílusban megírt borzasztó kemény történet egy borzasztó betegségről.
És most, hogy a végére értem, még mindig itt lakik bennem, eszembe jut a nap sok-sok percében - de most már nem borít ki és nincs hányingerem és tudok aludni...mert most már én is - mint Lia - lassan kiolvadok.
Gyönyörű könyv és borzasztó.....nem tudok mást mondani...
Borító: A borító is fájdalmas számomra. Annyira tele van ennek a lánynak az arca fájdalommal... annyira szeretnék segíteni rajta...
.jpg)
Ha pontozásra kerülne sor, egész biztosan 5 pontot kapna...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése