Rachel Ward: Az örökkévaló - Számok 3.

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Oldalak száma: 

Fordította: Bajkán László

Goodreads: 3,87

Besorolás: YA, disztópia, fantasy

Fülszöveg:

A Káosz után, 2029-ben 

Adam, Sarah és a kis Mia közös élete nem könnyű. Együtt kell megküzdeniük a hírnév árnyoldalaival. 

Pedig Adam csak egyetlen egyszer szerepelt a tévében, de valószínűleg ez volt az utolsó adás, amit a legtöbb ember látott. Ma már nincs se TV, se számítógép, se telefon. A hálózatok és az átjátszó állomások a földrengés után, a Káosz kezdetén megszűntek működni, és azóta sem indultak újra. Adam, mint valami utolsó hírnök, megragadt az emberek emlékezetében. A sebhelyes arcú fiú, aki belebámult a kamerába, és a világ végét hirdette. Az egyetlen ember, aki ismeri a számok titkát… 

Mert mindenkinek van a szemében egy szám – egy dátum. Életünk utolsó napjának dátuma. És aki ismeri ezeket a számokat, arra előbb-utóbb vadászni kezdenek. 

Ám a Káosz idején valami más is történt. Mia képesnek bizonyult megváltoztatni a szemében levő dátumot. Olyan számra tett szert, amivel sokkal tovább élhet. 

Hirtelen hatalmas és riasztó lehetőségként bukkan fel ez az új képesség. Mert aki erre képes, az az öröklét képességét hordozza magában. Az válik csak igazán célponttá. A kislány rémisztő veszélybe kerül. 

Hiszen mindenki örökké akar élni…

A könyvről:

Nos, befejeztem. Kicsit sajnálom, hogy vége lett, mert mindig, a legelső kötettől kezdve úgy gondoltam, hogy Rachel Ward Számok trilógiája - és maga az írónő is természetesen - valami egészen különlegeset, egészen mélyet nyújt az olvasó felé, valami olyan nagyszerű dolgot, amit soha előtte még senki.

S miután szomorkás szívvel becsuktam a könyvet - és nyugodt lélekkel hátradőlve elmerengtem azon a lezáráson, ahogy Rachel befejezte a mondanivalóját, egy idézet fészkelte be magát a gondolataim közé. Pontosabban egy idézet füstje, amire nem teljesen emlékeztem már, így kénytelen voltam kutakodni utána kicsit. Így hangzik pontosan:

"Családi körben az emberek mindig megalkusznak a szerencsétlenséggel: megszokják, s a reménység elviselhetővé teszi a kegyetlenséget."

(Honoré de Balzac)

Milyen igaz, mennyi erőt, összetartást és szeretetet sugároz ez az egy mondat! Talán éppen annyit, mint a Számok utolsó kötete, Az örökkévaló.

Két év telt el a Londont sújtó káosz óta. Sarah, Adam, a kis Mia és a lány öccsei az országot járják, rejtőzködnek, igyekeznek meghúzni magukat különböző táborokban, hogy senki ne találjon rájuk. Adam továbbra is küzd a képességével, nehezen viseli a rajta lévő nyomást, ráadásul 18 évesen három gyermekről és egy születendőről kell gondoskodnia. 

Ám a kormány elől úgy tűnik, lehetetlen elbújni! Hamarosan rájuk találnak és elhurcolják őket - s az ok rá egészen elképesztő. Megindul Sarah és Adam harca a túlélésért, a gyermekeikért, a szabadságért. S hogy sikerül-e nekik megmenekülni és megküzdeni az őket sújtó balsorssal? Nos, a könyvből minden kiderül.

Sokszor elmondtam már, hogy mennyire különlegesnek tartom ezt a könyvet, ezt a sorozatot, Rachel Wardot mint írót. Ám most fogalmazódott és formálódott meg bennem igazából az, hogy miért is: azért, mert Ward elsősorban nem egy fantasyt, nem csak disztópiát írt. Ward a könyveiben a való világot festi meg, a kényes és érzékeny témákat helyezi középpontba, ám mindezeket olyan csodálatosan és érthetően rejti el egy komor és érdekfeszítő természetfeletti téma mögé, egy katasztrófákkal sújtotta világba, hogy ezek erős és fájó éle eltompul és megszelídül a borzalmak mögé bújva. Így aztán nyíltabban, bátrabban taglalhatja őket, s tökéletes észrevétlenséggel, mindenféle rátukmálás és érezhető kioktatás nélkül közvetítheti azokat az üzeneteket, melyet célul tűzött ki magának. 

Azt hiszem, ez az utolsó, záró kötet ezeknek a céloknak mintegy az összefoglalója. Kevésbé jelentős és drámai, mint az első két rész, viszont lendületében, feszített tempójában messze megelőzi az előző kötetek ráérősebb, kifejtősebb tempóját. Esemény eseményt követ, hihetetlen sebességgel váltják egymást az történések, a nézőpontok, már-már azt éreztem néha, hogy túlságosan is gyorsan és nincs is idő felfogni az okokat, a motivációkat. 

Talán éppen ezért a kötet egész hangulata is rémisztőbb, sötétebb, naturisztikusabb, már-már thrillerbe hajló kísértetiességgel. 

A felbukkanó új problémák, a megjelenő új "gonosz" ismét egy újabb témát, egy újabb kérdést vet fel, amelyre aztán természetesen meg is kapjuk a választ. Tudniillik a könyv maga, Adam - és korábban Jem - képessége nem a halálról szól, nem arról, hogy egyszer minden és mindenki elmúlik. Ez természetes és nyilvánvaló. A könyv sokkal inkább arról szól, hogy hogyan lehet együtt élni ennek tudatával, függetlenül attól, hogy tudjuk vagy sem pontosan a dátumot. Éljünk úgy, hogy bármelyik nap lehet az utolsó. Ne számítsunk arra, hogy van még időnk, mert nem biztos, hogy így van...

Ragyogó írói fogás és az olvasó szempontjából is szívmelengető az a megoldás, amellyel az írónő visszakanyarodik az első kötet eseményeihez - mintegy keretbe foglalva az egész sorozatot. Nemcsak Jem alakjának újbóli felidézésével, hanem Bath-nak mint helyszínnek a visszatérésével, régi hangulatok megújításával. Olyan jelenség ez, amellyel még soha, egyetlen sorozat esetében sem találkoztam, pedig nagyszerű és kiváló lezárása egy könyvfolyamnak.

S bár maradnak megválaszolatlan, nyitott kérdések - pl. Saul kiléte, csoportjának hovatartozása, a kormány szerepe stb. -, azt hiszem, el kell fogadnunk, hogy néhány kérdés örökké homályba vész és megválaszolatlan marad.

Mindezzel együtt továbbra is fenntartom, hogy a Számok sorozata az egyik legmélyebb, legtöbb mondanivalót és üzenetet közvetítő ifjúsági regényfolyam, amellyel valaha is találkoztam, s minden őt ért kritika és ellenvetés ellenére a fiatalságot érintő problémákat és  kérdéseket az egyik legvalóságosabban és legnyíltabban taglaló történetsorozat. 

Saját magam részéről megemelem a kalapom Rachel Ward pszichológiai és pedagógiai tudása előtt és kívánom, hogy sok hasonló történettel próbálja ráterelni az ifjúságot a helyes útra.

Karakterek:

Úgy gondolom, a Káoszban lezajlott események és megpróbáltatások olyan hatalmas erővel bírtak, hogy végzetesen nagy hiba lett volna a karaktereket a korábbi személyiségükben meghagyni. Szerencsére Rachel Ward nem esett ebbe a hibába és alakjait átformálta, érettebbé, erősebbé, keményebbé tette.

S bár természetesen nem váltak ezáltal tökéletessé és hibátlanná, de hogyan is kívánhatnánk ezt két tizenéves gyermektől, akik igen rövid idő leforgása alatt kellett, hogy felnőjenek, családot alapítsanak és gondoskodjanak másokról? 

Sarah ebben a részben vált kislányból nővé és anyává, annak minden felelősségtudatával, komolyságával. Az általa megjelenített érzések, a gondoskodás, a küzdés minden erőből, a lehetetlennel is felvéve a harcot a gyermekeiért olyan nagyfokú empátiát és érzelmeket váltott ki belőlem, hogy néha nekem, magamnak is összeszorult a gyomrom, elakadt a szavam, alig kaptam levegőt. 

Adam kitartása, ráébredése arra, hogy mit is kapott a sorstól szintén példaértékű. A könyv végén kialakuló tettvágya, ha úgy tetszik "megtérése" nyugalmat, békét teremt bennünk, olvasókban is a kötet felfokozott érzelmi hullámai után. Azzal, hogy ő megbékél a sorsával, minket is felment a további nyugtalanság alól és kiutat nyújt a reménytelenségből.

Mia és a baba alakjának megjelenése tovább fokozza ezt az érzést és csakugyan ragyognak, csillognak, ártatlan, gyermeki fényükkel irtják ki a könyv rémisztő sötét hangulatát és borzalmait. Az új kezdet, a jövő, a remény megtestesítői ők.

Mégis talán a legintenzívebb érzéseket Saul alakja váltotta ki belőlem, akinek gonoszsága, az általa megfestett emberi hitványság és hatalomvágy kifejeződése iszonyú dühvel és indulattal töltött el. S bár karaktere nem egyedi és nem teljesen újszerű, mégis az egyik legjobban felépített negatív alak, aki emberként megjelenhet egy könyvben.

Borító:

A borító természetesen követi a sorozat eddigi konstrukcióját, és ugyanaz a kép ismétlődik egy más színvilágba - ezúttal zöldbe - beágyazva. A betűtípus maradt a régi: gépies, karakteres, tetszetős. 

A külföldi borítók nagy részén Mia arca kapja a hangsúlyt - nem véletlenül, és többnyire leleményesen és kreatív módon megoldva! Figyelemfelhívó és csalogató! Ügyes!

Köszönöm a könyvet a Főnix Könyvstúdiónak!!!