Fülszöveg:
A Társadalom elhagyása után, a Felkelés – és egymás – kétségbeesett keresése közben, Cassia és Ky ugyan megtalálják azt, amit kerestek, de újra elveszítik egymást: Cassia a Társadalomban kap munkát, ahonnan a Felkelésnek kell dolgoznia. Kyt a Társadalom határain kívülre vezénylik. Az eseményeket nem lehet előre megjósolni. Hamarosan azonban lehull a lepel néhány titokról, és új fordulatot vesznek az események.
A New York Times bestseller listáját vezető Matched-trilógia izgalmas befejező részében, Cassia megbékél a nehézségekkel, amikkel az egyéni szabadságot korlátozó élet elleni lázadás jár, keresi a számára korábban elérhetetlennek tűnő szabadságot, és tiszteletben tartja a szerelmet, ami nélkül nem tudna élni.
A könyvről:
Az a baj a sorozatokkal, hogy az első rész elolvasása után akarva-akaratlanul elvárásokat támasztunk velük szemben. Ha a második rész elmarad ezektől az elvárásoktól, vagy nem az és úgy történik, ahogy azt vártuk és elvártuk, csalódottak leszünk. És ha csalódottak leszünk, akkor a rákövetkező résztől várjuk azt, hogy kiengeszteljen, hogy kompenzáljon az elmaradásokért.
Azt hiszem, valahogy így éreztem a Matched trilógia zárókötetének esetében is - sokat vártam, nagy lezárást vártam, akciót, harcokat, érzelmi megrázkódtatást, döbbenetet. Azt akartam, hogy leessen az állam, hogy lerágjam a körmeim, hogy sírjak a katarzistól. Pedig tudhattam volna, hogy ez nem az a könyv. Hogy miért nem?
Nos, a Reached - Célhoz érve egy disztópiás trilógia zárókötete, amelyben a korábban megismert szereplőink: Cassia, Ky és Xander a Társadalom elleni Felkeléshez csatlakoznak a szebb és boldogabb - de mindenképpen szabadabb jövő érdekében. Ky pilótaként dolgozik a Felkelők között, Xander és Cassia pedig beépített emberként, hivatalnokként a Társadalomban. Egy előre eltervezett pestisjárvány kitörésével egyidejűleg a Felkelés betör a Társadalomba és átveszi a hatalmat. Ám mégsem alakul minden a tervek szerint. Hiába az ellenanyag a vírussal szemben, az mutálódik és kitör egy újabb, súlyosabb, gyógyíthatatlan járvány, melyben Ky is megbetegszik. Cassia és Xander minden erejükkel azon vannak, hogy megtalálják az ellenanyag összetevőit és megmentsék szeretteiket és a több száz beteget a halál torkából, s közben rájöjjenek, kinek az oldalán is állnak valójában. Ki a jó vezető, milyen a jó társadalom, szentesíti-e a cél az eszközt. És főként...hol van ebben a helye három szabadságra és boldogságra vágyó fiatalnak...
A könyv lassan, ébredezve indul, felelevenítve néhány dolgot, rámutatva néhány dologra, miközben a szereplőink is magukhoz térnek az első döbbenetből: valóban egy felkelés részesei lettek.
Ally Condie ezúttal hármas nézőpontból láttatja az eseményeket - harmadik könyv, három cselekményszál -, ami a maga nemében bámulatos és ragyogó ötlet, sokkal több és jobb betekintést nyerhetnénk általuk a különböző élethelyzetekbe, hogy aztán összerakjuk a képet és összeálljon egy egésszé. Ám az elgondolás nem teljesen váltotta be a hozzá fűződő reményeket, nem érzem a "több szem többet lát"- elvét érvényesülni. Kicsit kusza, zavaros és szétesett lett általa a történet, bár a karakterek tökéletes megrajzolásában kétségtelenül nagy szerepe mutatkozott az ugrásoknak.
A történet igazából a felkelésből és egy polgárháborús helyzetből igen hamar átalakult katasztrófatörténetté, az eltervezett forgatókönyvet gyorsan átírta a mutáns vírus elleni küzdelem. Tetszett az elgondolás, tetszett, hogy láttatni kívánja, milyen könnyen kicsúszhat a kezünk közül az irányítás, milyen hamar átfordulhat minden a fonákjára. Ami mégis hiányzott, az a háttér. Az emberek félelme, zavarodottsága, a reakciók egy ilyen helyzetben. Hiszen nem elég, hogy megdől az általuk szentnek és sérthetetlennek tűnő rendszer, ami burokba foglalta egész lényüket és életüket, ezt a steril és tiszta világot ráadásul megfertőzi egy halálos kór is, mindenki veszélyben van. Mégis kicsit olyan érzésem volt, hogy ezt mindenki egy szó nélkül tudomásul veszi, beletörődik és várja a végzetét. Valóban ilyen lenne az ember természete? Én azt gondolom, hogy ilyen helyzetben a többség menekülni próbálna, otthagyni a városokat, védelmet, menedéket keresne, lázadna, tiltakozna. Hiányzott mindennek a leírása és kifejtése, megadta volna a könyv teljes feszültségét és alaphangulatát. Ennek hiányában inkább egy lassú, végzete felé menetelő történet lett, egészen aprón fűszerezve egy csipetnyi - nem csöpögős, inkább fájdalmas - romantikával, politikai intrikákkal, a művészet fontosságával, a helyes út keresésével.
Több esetben éreztem egy-két logikai bakit, néha túl sok volt a magyarázat, túl sok a lassú elmélkedés és túl kevés a feszült helyzet - az azonban kétségtelen, hogy Ally Condie még mindig gyönyörűen ír, képletesen, érzékletesen, metaforákkal és csodaszép hasonlatokkal tarkítva mondanivalóját. Szereti a dolgokat igazi mélységükben láttatni és éreztetni, a mögöttes tartalmat is észrevetetni.
Bár a könyv alcíme: Célhoz érve, valami miatt mégis úgy érzem, nem teljes még az a cél. Nem érték még azt el, amit szerettek volna, de talán nem is lehet elérni. Talán túl magas volt, talán túl távoli, talán olyan magas volt ez a cél, amit lehetetlenség elérni... Vagy talán nem is volt igazi cél. Vagy ők maguk sem tudták, hogy az volt-e... Mindenesetre sok kérdés maradt nyitott a végére, sokminden maradt függőben. Érdekelt volna hol van Másország, hogyan és kik élnek ott, mi lesz a választás eredménye, lesz-e esély a reménytelibb életre, megérte-e a változás.
Nem éreztem, hogy a vég boldog vég lenne, hiszen kiderült: egyik társadalom sem jobb a másiknál, egyik vezető sem az IGAZI vezető. S bár élnek, a vírus eltűnt, az igazi vírust mégis nehéz kiirtani az emberek szívéből...
Azt hiszem, valahogy így éreztem a Matched trilógia zárókötetének esetében is - sokat vártam, nagy lezárást vártam, akciót, harcokat, érzelmi megrázkódtatást, döbbenetet. Azt akartam, hogy leessen az állam, hogy lerágjam a körmeim, hogy sírjak a katarzistól. Pedig tudhattam volna, hogy ez nem az a könyv. Hogy miért nem?
Nos, a Reached - Célhoz érve egy disztópiás trilógia zárókötete, amelyben a korábban megismert szereplőink: Cassia, Ky és Xander a Társadalom elleni Felkeléshez csatlakoznak a szebb és boldogabb - de mindenképpen szabadabb jövő érdekében. Ky pilótaként dolgozik a Felkelők között, Xander és Cassia pedig beépített emberként, hivatalnokként a Társadalomban. Egy előre eltervezett pestisjárvány kitörésével egyidejűleg a Felkelés betör a Társadalomba és átveszi a hatalmat. Ám mégsem alakul minden a tervek szerint. Hiába az ellenanyag a vírussal szemben, az mutálódik és kitör egy újabb, súlyosabb, gyógyíthatatlan járvány, melyben Ky is megbetegszik. Cassia és Xander minden erejükkel azon vannak, hogy megtalálják az ellenanyag összetevőit és megmentsék szeretteiket és a több száz beteget a halál torkából, s közben rájöjjenek, kinek az oldalán is állnak valójában. Ki a jó vezető, milyen a jó társadalom, szentesíti-e a cél az eszközt. És főként...hol van ebben a helye három szabadságra és boldogságra vágyó fiatalnak...
A könyv lassan, ébredezve indul, felelevenítve néhány dolgot, rámutatva néhány dologra, miközben a szereplőink is magukhoz térnek az első döbbenetből: valóban egy felkelés részesei lettek.
Ally Condie ezúttal hármas nézőpontból láttatja az eseményeket - harmadik könyv, három cselekményszál -, ami a maga nemében bámulatos és ragyogó ötlet, sokkal több és jobb betekintést nyerhetnénk általuk a különböző élethelyzetekbe, hogy aztán összerakjuk a képet és összeálljon egy egésszé. Ám az elgondolás nem teljesen váltotta be a hozzá fűződő reményeket, nem érzem a "több szem többet lát"- elvét érvényesülni. Kicsit kusza, zavaros és szétesett lett általa a történet, bár a karakterek tökéletes megrajzolásában kétségtelenül nagy szerepe mutatkozott az ugrásoknak.
Több esetben éreztem egy-két logikai bakit, néha túl sok volt a magyarázat, túl sok a lassú elmélkedés és túl kevés a feszült helyzet - az azonban kétségtelen, hogy Ally Condie még mindig gyönyörűen ír, képletesen, érzékletesen, metaforákkal és csodaszép hasonlatokkal tarkítva mondanivalóját. Szereti a dolgokat igazi mélységükben láttatni és éreztetni, a mögöttes tartalmat is észrevetetni.
Bár a könyv alcíme: Célhoz érve, valami miatt mégis úgy érzem, nem teljes még az a cél. Nem érték még azt el, amit szerettek volna, de talán nem is lehet elérni. Talán túl magas volt, talán túl távoli, talán olyan magas volt ez a cél, amit lehetetlenség elérni... Vagy talán nem is volt igazi cél. Vagy ők maguk sem tudták, hogy az volt-e... Mindenesetre sok kérdés maradt nyitott a végére, sokminden maradt függőben. Érdekelt volna hol van Másország, hogyan és kik élnek ott, mi lesz a választás eredménye, lesz-e esély a reménytelibb életre, megérte-e a változás.
Nem éreztem, hogy a vég boldog vég lenne, hiszen kiderült: egyik társadalom sem jobb a másiknál, egyik vezető sem az IGAZI vezető. S bár élnek, a vírus eltűnt, az igazi vírust mégis nehéz kiirtani az emberek szívéből...
Karakterek:
Azt hiszem, a trilógia első része a legnagyobb sikerét a karaktereknek és az általuk kibontakoztatott érzékeny, törékeny, lírai romantikának köszönheti. Ky és Cassia alakja olyannyira erős és határozott jellemmel bírt, hogy az egész történetet elvitte a hátán. A Crossed-ben a karakterük súlyát a megjelenő mellékszereplők csökkentették, itt viszont Xander volt az, aki a háttérbe szorította őket.
.jpg)
Azt hiszem, ez nem csak annak köszönhető, hogy a váltott nézőpontnak köszönhetően itt végre Xander fejébe és érzéseibe is beleláthatunk, hanem konkrétan annak a változásnak, amin a fiú átesik. Igazi kőkemény, fájdalommal járó jellemfejlődés ez, ami kimondhatatlanul szimpatikussá, esendővé és szeretnivalóvá teszi Xandert...Annak ellenére, hogy az első két részben egyértelműen Ky mellett álltam, ebben a részben megszerettem Xandert: értékeltem a törekvéseit, tiszteltem a munkáját, csodáltam a belátását, élveztem az emberségét. Ez a rész egyértelműen az Ő része lett, a könyv és a történet megkoronázása volt az ő karakterének kibontakozása.
A mellékszereplők közül azt hiszem, Lei-t kell kiemelnem, aki a maga finomságával és metaforáival méltó társává vált Xandernek minden téren. A Kormányos igen gerinctelennek tűnt számomra ahhoz, hogy bárminek az élére álljon, nem éreztem rajta azt a karizmatizmust, amit egy vezető egyénisége megkövetelne hasonló helyzetben. Anna, vagy akár az ellenszer után kutató idős orvos klasszisokkal értékesebb és érdekesebb emberek voltak nála, igazi nagy jellemek, példaképek, minták, számomra ezerszer inkább ők voltak a Kormányosok.
Borító:
Nagyon röstellem, de igazából csupán a harmadik borítónál jöttem rá, hogy a borító három színe a Társadalom három tablettájának színét hangsúlyozza, és minden rész kötődik is az adott tablettához. Ez a piros - vagyis a feledés, az emlékek színe és tökéletesen igazodik is a történethez. Az áttört burokról már többször esett szó, Cassia a végén áttöri a burkot és megszabadul...Hogy valójában megszabadul-e, az a könyvből kiderül, a borítók mindenesetre így, a maguk valójában tökéletesek. Egymás mellé állítva önmagukban is elmesélnek egy történetet, a trilógia velejét. A hogyan és a miért pedig magában a könyvben foglaltatik benne...Az elgondolás és a megvalósítás egyaránt nagyszerű és példaértékű! Minden tiszteletem azé, aki kitalálta!
Érdekességek:
Ally Condie Utah-ban, Salt Lake Cityben él férjével és négy gyermekével. Szeret olvasni, írni, futni és a férje gitárjátékát hallgatni...
.jpg)
Amikor ilyen dolgokat olvasok egy íróról, önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés: vajon milyen meséket mesél ő a gyerekeinek? Mivel szórakoztatja őket? Mivel és hogyan játszanak? Teljesen lényegtelen dolgok ezek, mégis: ez teszi érthetővé és emberközelivé az írót...kíváncsi lennék...
2014 őszén jön ki legújabb fantasy könyve, akinek szereplője Rio lesz, Atlantia ifjú lakója. Egyfajta Atlantisz feldolgozás lesz a könyv - már abból a pici kis információból kiszűrve, amit mindeddig meg lehetett tudni róla...Mindenesetre kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle...
A könyvet köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónak!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése