E. L. James: A szürke ötven árnyalata

Fülszöveg:

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

A könyvről:

Vannak könyvek, melyek körül akkora felhajtás van, hogy elmegy az ember kedve az olvasástól. Amikor pedig ezt hallom, hogy " a könyv, amiről mindenki beszél", akkor egész biztosan tudom, hogy nem fogom megvenni. Esetleg majd egyszer, talán, amikor már nem beszél mindenki róla...

Nagyjából így voltam ezzel a könyvvel is, tetézve azzal, hogy a fülszöveg és a híresztelések alapján afféle Harlequin könyvnek tűnt, ami pedig abszolút nem az én műfajom, így nem is igazán vágytam rá.

Az, hogy mégis elolvastam, két dolognak köszönhető:

1. Kelly és Greylupus hihetetlenül eredeti és mulattató fiktív interjújának az írónővel, ami alapján eldöntöttem: minden viszolygásomat félretéve elolvasom a könyvet.

2. MFKatának, aki volt olyan kedves és kölcsönadta nekem - ezúttal is köszönöm ! :)

El kell, hogy mondjam, mindannak ellenére, amit a véleményekben olvasni lehet - és melyeknek többé-kevésbé igazuk is van - nem bántam meg, hogy elolvastam. Nem bántam meg, mert annyira könnyű volt olvasni, annyira bevont a maga beteges és rosszul megalkotott világába, annyira lekötötte a figyelmemet, hogy szinte egy éjszaka alatt kiolvastam :) És mikor végeztem vele, nagyjából úgy éreztem magam, mintha most keltem volna fel egy lázas, zsibbasztó, furcsa álomból, amiről nem tudom eldönteni, hogy rémálom volt-e vagy inkább valami különleges. Hogy tetszett-e vagy sem...

Azt hiszem, a könyvnek igazából nincs sokatmondó története,: ez egy romantikus könyv, ami két ember kapcsolatának történetét, annak kialakulását, buktatóit, furcsaságait meséli el: 

Ana interjút készít a gazdag milliárdossal, Christian Greyjel, aki fiatal, jóképű, tökéletes úriember. Kölcsönösen megtetszenek egymásnak, és végül - némi kerülgetés után - ezt ki is fejezik. Ám kiderül: Christian Grey otthon nem az az úriember, akinek egyébként láttatja magát: furcsa játékszobája van, és legújabb kedvencének Anát nézte ki...

Vajon Ana belemegy-e ebbe a játékba, hogyan alakul kettejük kapcsolata? 

A történet egyszerű, hétköznapinak is mondhatnánk - ha nem lenne benne egy kicsi furcsság :) Ezzel nem is lenne gond. A gond inkább a hogyan miatt van. Az írásmód ugyanis rettenetesen egyszerű, néhol bugyuta és gyermekded, rendkívül sok a logikai hiba, a "téveszme" - kicsit olybá tűnik, mintha egy naiv tini írta volna, aki elképzelt magában néhány dolgot, de igazából  nem is tudja, miről beszél...

Én úgy vettem a kezembe a könyvet,hogy tudtam: ez egy Twilight fanfic... talán ezért nem mérgelődtem azon, hogy a karakterek, a főbb momentumok és a jelenetek egy része is az eredeti hű mása, szinte egy az egyben annak a másolata. Még sosem olvastam ezelőtt fanficet, így nem tudom, hogy ez pontosan mit is takar, milyen a jó és milyen az, ami kevésbé jónak számít... Engem a karakterek esetén egyáltalán nem zavart a külalakbeli hasonlóság, mert jellemben mások voltak. Nem zavartak a családi kapcsolatok közti hasonlóságok sem, viszont a jelenetek átvétele az igen. Azt gondolom, a jó író - akár fanficet ír, akár nem - meg kell, hogy teremtse a maga saját, egyedi történetét, eredetiséget, saját vonásokat kell, hogy belevigyen egy mégoly hasonló történetbe is, mint itt ez... Ezekben az átvett jelenetekben én ezt nem találtam meg...másolatnak tűntek...

És igen, ott vannak a sokat emlegetett hírhedt szexjelenetek is.. Valóban sok  van belőlük a könyvben - az én ízlésemnek túl sok is - főként, hogy indokolatlanul...

De én nem érzem ezeket annyira durvának vagy erőszakosnak..sokkal inkább szerepjátékok ezek, többnyire ártatlanok, kicsit kemények, de nem vérlázítóak - legalábbis nem a szó rossz értelmében...:)

Kétszer van csupán benne olyan jelenet, ami igenis durva, brutális és kegyetlen- de ezek nem kapcsolódnak igazából ágyjelenethez. Viszont engem olyannyira felháborítottak, hogy legszívesebben felrúgtam volna Mr. Undorítóan-soviniszta Greyt! És nagyon-nagyon sajnáltam Anát. Nem azért, mert fájdalmat okozott neki valaki, hanem azért, mert annyira megalázták ezzel, de annyira! Én könnyeket ejtettem érte a női nem képviseletében ... 

A fordításról már előttem sokat, sokan beszéltek. Persze, nem tökéletes és vannak hibák..De hadd szóljak valamit azért mégis Tótisz András védelmében:

az eredeti szöveg maga is elég bugyuta, nem lehet belőle értékes irodalmi alkotást varázsolni. Ez nem a fordító feladata - nem írhatja újra a könyvet (pedig megpróbálta ugye...hiszen mennyivel izgalmasabb egy szexi, tüzes Oroszlánkirály, mint egy szimpla King of leon) . 

A szent basszantyú és a szent szar ugyan furán hangzik és bosszantóan sokat szerepel a szövegben (az eredetiben is), de nekem abban a szövegkörnyezetben, Ana karakterét ismerve nem tűnt oda nem illőnek....És ez persze nem mentség a vétett hibákért - de sajnos olvastam már ennél rosszabb, csak kevésbé ismert fordításokat is...

Íme, az immár híressé vált dal a King of Leontól :)

Karakterek:

Alapjában véve én szerettem a könyv valamennyi karakterét. 

Annak ellenére, hogy Ana alakja néha kicsit naiv, néha kicsit bosszantó, mégis nagyon emberi és számomra szerethető. Néha hülyén viselkedik? Kérdem én: ki ne viselkedne hülyén, amikor ilyen szituációkban találja magát. Én megértem az ő kétségeit és dilemmáját. Átérzem a fájdalmát és az örömét, és e kettő közti vívódását. Mégis végül azzal váltotta ki a végső tiszteletemet, ahogyan a könyv végén döntött. A lehető legjobb, amit a könyv során véghezvitt...

Christian Greyjel bajban vagyok. Kicsit úgy érzem vele kapcsolatban, hogy az írónő maga sem tudta eldönteni, hogy milyen emberré formálja: érzelemgazdag, kedves és sebezhető fiúvá, vagy kemény, vasakaratú, könyörtelen, birtokló férfivá..Mert olyannyira megvan mindez a kettősség ebben a karakterben, hogy nehéz elképzelni mindezt a tulajdonságot egy emberben egyesülve. Én csupán akkor tudom, ha a karakter tudathasadásos. Skizofrén. Mert nehogy már létezzen olyan, hogy az egyik percben véresre veri a nőt - akit mellesleg szeret! -, nem törődve a könnyekkel és a fájdalommal, amit okoz, utána pedig órákon át ringatja és sajnálja és ápolja és becézgeti. Ilyen nincs...

De ha ettől eltekintünk, akkor is azt mondanám, hogy Christian Grey csupán egy megsebzett gyerek, aki szeretetre vágyik, de fél, hogy megkapja, mert akkor újra sebezhetővé válik. Ezért inkább a kemény, irgalmatlan férfit játssza, próbál erősnek és irányíthatatlannak mutatkozni. És én sajnálom ezt az érzékeny gyereket, és nagyon szeretném tudni, ki tette őt ilyenné. Szeretem a hétköznapokban felvett hűvös udvariasságát és tapintható tekintélyét, szeretem a pajkos játékosságát és jókedvét, ami néha elkapja és olyannak mutatja, amilyen valóban lehetne, de utálom az agresszióját, az irányításmániáját, a szex közben szájába adott szavakat, amelyek annyira idegenek tőle és annyira bután hangoznak általa. Nem is tudom, kire haragudjak e miatt: Greyre vajon, vagy az íróra? 

A kedvenc karakterem mégis Taylor...Tudom, bután hangzik. De mégis...Annyira családias és barátságos az ő jelenléte, bizalmasabbá teszi számomra az egész könyvet. Ráadásul ő talán az egyetlen karakter, akire nem találok megfelelőt a Twilightban :)

Borító:

Bevallom, sokáig nem jöttem rá, hogy a borító valójában egy ezüst nyakkendőt rejt :) Rossz szögből néztem, vagy nem figyeltem eléggé, nem is tudom. Pedig egyértelmű és tökéletes választás is! 

Ráadásul a trilógia valamennyi kötete igazodik ehhez a szürke árnyalatú, makrózott képhez - nekem tetszik és valószínűleg minden tárgy kapcsolódik valamennyire a kötetekhez is... jó! :)

Érdekességek:

A könyv rettentő nagy visszhangot kapott, nyilvánvaló volt, hogy film is  készül majd belőle méghozzá az Universal Pictures stúdió jóvoltából - vélhetően 18-as karikával. A szereplőket illetően számos rajongói és szakmai ajánlás látott napvilágot, egyelőre azonban még nem kezdődött meg a hivatalos válogatás. Ana szerepére leginkább Emma Watson és Kristen Stewart színésznőt tartják a legesélyesebbnek, Christian Grey alakjának megformálására pedig  Matt Bomer színészt szeretné a rajongók többsége - köztük én, de esélyes még a Vámpírnaplókból ismert Ian Somerhalder, a True Bloodos Eric, vagyis Alexander Skarsgard és Ryan Gosling is. Lehet találgatni, vajon melyikük lesz? Esetleg valaki más?

Thomas Tallis: Spem in Alium - még egy nevezetes dal a könyvből...

Összességében: 

Az írásmód, a történet és a sok-sok hiba miatt a történetre nem adnék többet 1 pontnál. 

Ám a karakterek, a kíváncsiság és az érdeklődés folyamatos fenntartása, valamint a jól megírt és rettentő humoros e-mailek feljavítják az értékelést, így összesen 3 pontot kap a könyv. 
És el fogom olvasni a második részt is, ami szeptember 3-án jelenik meg...