Gayle Forman: Hová tűntél?

Fülszöveg:

HÁROM ÉV MÚLVA

Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.

Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.

De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?

A könyvről:

Sokan úgy gondolják, hogy ha tetszett egy könyv, akkor arról pofonegyszerű véleményt alkotni és mondani. Én azt hiszem, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Legalábbis nálam mindenképpen így van. Minél inkább a szívembe zárok ugyanis egy könyvet, annál nehezebb összehozni róla egy értelmes mondatot...Valahogy a negatív dolgokat, a hibákat sokkal könnyebb összeszedni és megfogalmazni, mint azokat az érzéseket, amit egy igazán jó és szívhezszóló könyv benned kelt.

Most is...elolvastam, tetszett, imádtam, ha rágondolok, érzem, ahogy összefacsarodik a szívem és elindul belőlem valahonnan mélyen, a bensőmből egy hangtalan, intenzív sóhaj - de mindazt, ami ezeket a reakciókat kiváltja, szörnyen nehéz megfogalmazni. Mert nehéz elfogulatlanul, kívülről nézni a dolgokat, kizárva mindazt, ami saját magadhoz kapcsolja a történetet és a megfogalmazott szavakat, ami a sajátoddá alakítja.

Mégis megpróbálom, mert szeretném, ha Ti is elolvasnátok! Szeretném, ha mindenki megismerné, ha mindenki a magáénak tekintené, ha mindenkinek annyit adna, mint nekem. Érzelmek és gondolatok sokaságát.

A Ha maradnék c. könyv után járunk három évvel, ezúttal Adam bőrébe és gondolataiba bújva.

Adam befutott, látszólag mindent elért, amit akart: sikeres rockzenészként koncertezik, interjút ad, a csodaszép és sikeres barátnője oldalán pihen kaliforniai házukban. Azonban mindez csak a látszat, a felszín. Adam valahol, három évvel ezelőtt elveszítette önmagát. Nem találja a választ arra, hogy Mia miért szakított vele, miért úgy, ahogy, és mit kezdjen most igazából önmagával. Ideges, zaklatott, paranoid életet él, vagy inkább tengődik egyik napról a másikra, mígnem egy zavarodott és kusza délutánon meg nem látja Mia fellépésének plakátját egy kirakatban. Jegyet vált a hangversenyre és innentől az újbóli találkozás elkerülhetetlen. Megelevenedik a múlt, megválaszolásra kerül megannyi kérdés, és megfogalmazódik számos másik. Mi történt és mi fog történni velük? Hogyan lehet túlélni egy, majd még egy veszteséget, hogyan lehet elfelejteni, majd ismét megtalálni saját magunkat? Erre keresi a választ a könyv.

Először is, ez egy könyv második része. Ha úgy tetszik folytatása, de mindenképpen az első részhez kötött. Én nem hiszem, hogy aki az elsőt nem olvasta, az tökéletesen megértheti a másodikat.

Másodszor: amíg az első kötet attól volt mély és megindító, hogy a gyász és fájdalom perceit körbevette és beburkolta a szeretet hihetetlenül erős és áthatolhatatlan burka, ez a könyv tele van az elkeseredettség, reménytelenség dühével, a fájdalom keserűségével, egy megtört és hitehagyott lélek csüggedtségével. És annyira mélyen gyökeredzik ez a fájdalom, hogy nem is nagyon látni belőle a kiutat. Amikor valakit ennyire letörtnek látok, többnyire feléled bennem a tenniakarás, hogy megrázzam: "térj már magadhoz, nézz körül"! De Adam esetében ezt nem tudtam megtenni. Engem is elhagyott az erő vele együtt, teljesen átéreztem az ő fásultságát és elkeseredését, sőt inkább közömbösségét a világ iránt. 

Ritkán érezni ennyire együtt egy karakterrel, ritkán érezni át ennyire az ő gondolatait, a benne kavargó érzéseket, a fejében lévő zűrzavart és a lelkében lévő ürességet... 
A találkozás Miával elkerülhetetlen és törvényszerű volt... Más kiút nem lett volna ebből. Helyre kellett tennie Adamnek a fejében a dolgokat, le kellett zárnia a múltat vagy így, vagy úgy. 
Nagyon nehéz dolog ez egyébként: kisiklik az életünk, nem találjuk a visszautat, kérdésekre keresünk választ, mást okolunk, mást hibáztatunk - és közben egyszer csak rádöbbenünk: minden válasz bennünk lakozik, nekünk, saját magunknak kell úgy irányítanunk az életünket, hogy az jó legyen, hogy önmagunk maradjunk az utunk közben. Még akkor is, ha néha nehéz és fájdalmas döntéseket kell is hoznunk, ha néha önzően kell cselekednünk.

Adam és Mia "túrája" egy stáció, Adam vezeklése, keresztútja, újra él minden szenvedést, mindent kínt. Másrészt terápia is ez, ráébred önmagára, szép lassan megérti az összefüggéseket, a miérteket, és a köd lassan oszlani kezd. Körülötte és önmagában is.

Csodálatos története és leírása ez a könyv az emberi lélek rejtelmeinek, a bennünk lévő kuszaságnak, önmagunk megtalálásának. Megszívlelendő, átgondolandó...

A könyv szerkezete az első kötethez hasonló - a jelen eseményeiből visszaemlékezések révén jutunk el a múltba - időrendi sorrend nélkül, mégis érthetően és nyomon követhetően. Nagyon izgalmas, hogy minden fejezet előtt kapunk egy kis ízelítőt Adam bandájának, az Üstökösnek a dalszövegeiből. Beszédesek, kifejezők ezek a dalok, és annyira kiszínezik magát a történetet, hogy a végére szinte Adammel együtt dúdoltam a dalt, amit még életemben nem hallottam és nem is hallhatok, hiszen nem létezik. Mégis a fejemben hangokká állt össze a sok betű, az érzések felhangolták őket, szárnyaltak, betöltötték a teljes történetet. Soha azelőtt ilyet még nem tapasztaltam.

Volt egy pillanata  a könyvnek, a túra végeztével, a Brooklyn-híd lábánál, amikor úgy éreztem, itt kell, hogy vége legyen. Adam megnyugodott, elrendezte magában a dolgokat és én vele együtt elteltem a békesség érzésével. De Gayle Forman azt hiszem, jobban szereti a kissé boldogabb végeket és nem hagyott belenyugodni, nem hagyta, hogy feladjuk... Még tovább bonyolította  a szálakat, még hozzátett, még továbbszőtt... Kicsit bosszús is voltam e miatt, kicsit boldog is... Összességében véve azt hiszem, az történt és úgy, ahogy kellett, hogy történjen. A végére mindenki azt kapta, amit megérdemelt. Ami a sorsa...

Igen, számomra nagyon különleges volt ez a könyv. A legzeneibb és legérzelmesebb kötet, amit valaha is olvastam azt hiszem. Remélem, más is hasonlóan érez majd vele kapcsolatban.

Karakterek:

Annyira hiányoltam az előző kötetben, hogy Adam kimaradt, hogy csupán morzsákat kaptunk belőle és nem ismerhettük meg jobban. Nos, itt aztán kárpótolva lettünk mindenért! Nemcsak megismertük Adamet, a veséjébe láttunk, kifordítottuk aztán újra vissza, teljesen belebújtunk a bőrébe, a gondolataiba, az érzéseibe. Jobban tudtuk ki ő és mit akar, mint ő maga.
Szerettem őt. Annyira emberi, annyira esendő és magányos, vele akartam lenni végig, segíteni neki, kihúzni a mély vízből, talpra állítani, támogatni. Imádtam a vadsága mögött megbújó érzékenységét, a kisfiút, aki felnőtt akar lenni... 

Mia idegennek tűnt így, hogy nem az ő fejével gondolkodtunk hirtelen...de aztán ráéreztem a gondolataira, a tetteire ismét, továbbra is azt gondolom róla, nagyon különleges lány és megértem Adamet...

Olyan karakterek mindketten, annyira aprólékosan kidolgozottak, annyira létezők, hogy az hiszem, sokáig a részeim maradnak. Viszem őket magammal, bárhová megyek is...

Borító:
A magyar borító - ennél a résznél picit elveszik... alulmarad a külföldi borítók választéka mögött. Számomra nem elég kifejező, nem elég sokatmondó, megbújik...
A legjobban az tetszik, ahol a fiú és a lány egymásra néz. Mert milyen sokatmondó ez a tekintet! Akarom tudni, mi játszódik le köztük! Akarom tudni a történetüket! És hát nem ez a borítók célja: felhívni a könyvre a figyelmet, eladni a történetet...

Érdekességek:
A könyvhöz Gayle Forman ismét készített egy playlistet, sok ragyogó, vad és erős dallal, valamint készült a könyvhöz előzetes is. Íme: