2013. június 19., szerda

Filmmustra - avagy milyen adaptációkat is várunk olyan türelmetlenül??? - 1. rész

Úgy tűnik, mostanában bevett tendencia, hogy egy könyv megjelenését követően -sőt, sok esetben már jóval korábban is - azonnal filmstúdiók sokasága versenyez a megfilmesítési jogokért. Aztán megnyerik, jó esetben megkezdődik a forgatókönyv-írás, casting, forgatás - mi pedig, türelmes Olvasó és Filmnéző módjára epedve várjuk az első filmkockák, aztán a traiser és trailer megjelenését, hogy onnantól kezdve már a falat kaparva böjtöljük ki a premierig hátralévő időt...

Azt gondolom, most ismét meglehetősen sok film van, aminek a bemutatóját könyvolvasók ezrei várják már. 
Tartsunk egy kis szemlét, lássuk, mely könyvadaptációk borzolják mostanában a kedélyeinket és késztetnek epekedő várakozásra minket.

1. THE MORTAL INSTRUMENTS: CITY OF BONES


Azt hiszem, felesleges is elmondanom, hogy melyik könyvből készül ez a film, hiszen talán ez az egyik legjobban várt filmadaptáció mostanában, melynek bemutatójára - hál istennek - nem kell már sokat várnunk, hiszen augusztus végén már a hazai mozik is játszani fogják Cassandra Clare regényének adaptációját Jamie Campell Scottal és Lily Collins-szal a főszerepben.

Rendező: Harald Zwart
Írók: Jessica Postigo (screenplay), Cassandra Clare
Szereplők:
Lily Collins  ... Clary Fray
Jonathan Rhys Meyers ... Valentine Morgenstern
Jamie Campbell Bower ... Jace Wayland
Aidan Turner ... Luke Garroway
Kevin Zegers ... Alec Lightwood
Robert Sheehan ...    Simon Lewis
Jared Harris ... Hodge Starkweather
Robert Maillet ... Samuel Blackwell
Jemima West ... Isabelle Lightwood
CCH Pounder ... Madame Dorothea
Godfrey Gao     ...    Magnus Bane



2. BEFORE I GO TO SLEEP - Mielőtt elalszom

Egyelőre nem túl sok minden tudható S.J. Watson azonos c. könyvének filmadaptációjáról,. Annyi bizonyos: a szereplők megvannak, a forgatás megkezdődött - sőt gőzerővel folyik, és ha minden jól sikerül, egy igen izgalmas kis thriller lesz a végeredmény. A sztori és a szereplőgárda mindenesetre megvan hozzá...
A bemutató 2014-re várható.

Rendező: Rowan Joffe
Írók: Rowan Joffe (screenplay), S.J. Watson (novel)
Szereplők:
Nicole Kidman
Mark Strong  
Colin Firth
Anne-Marie Duff ... Claire
Deborah Rosan ... Dancer
Dean-Charles Chapman ... Adam
Charlie Gardner ... Férj
Rosie MacPherson ... Emily




Folytatás következik...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates