Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

Fülszöveg:

Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább. A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el… ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra.

A könyvről:

Mit gondoltok, milyen lesz a jövő? Nem személy szerint az enyém, vagy a Tiéd, hanem úgy általában. Merre halad az emberiség? Mi vár majd ránk? Milyen lesz a Föld, milyen lesz az élet, a társadalom, az éghajlat, mivel foglalkoznak majd az emberek, milyenek leszünk? 

Elgondolkodtatok már rajta?

Biztosra veszem, hogy igen. Ahogy nagyon sok író is elgondolkodott ezen, hiszen rengeteg poszt-apokaliptikus regény születik napjainkban, rémesebbnél rémesebb jövőképet megfestve nekünk. Számomra roppant érdekesek ezek az elgondolások, bámulatos belelátni valakinek a gondolataiba, elképzeléseibe, meggyőződésébe - még akkor is, ha ezek néha igazán hajmeresztőek és irreálisak. 

Vannak köztük persze egészen meggyőzőek és elképzelhetőek is, ezek mindig igazi félelemmel töltenek el. Ijesztő ugyanis hinni, tudni, látni, hogy mi történhet velünk...

Amikor Paolo Bacigalupi könyvét elolvastam, inkább szomorúság töltött el, mint félelem.  Egyfajta melankolikus, fájdalmas nyugalom, a megváltoztathatatlan búskomorsága. Mert minden eddig olvasott poszt-apokaliptikus könyvem közül ő tárta elénk a lehető legreálisabb és legvalószínűbb világot. Azt a világot, ami minden kétséget kizáróan bekövetkezik - hacsak nem történik valami hatalmas nagy csoda az emberiséggel...

A Hajóbontók főhőse Vézna, egy Hajóbontó könnyűbrigád egyik nyurga, csontos tagja, aki minden napját azzal tölti, hogy megfeneklett olajszállító hajók szerelőjárataiból vagdossa ki a rézkábeleket, hogy a brigádja az értük kapott minimális összegből eltengődjön. Minden nap a megélhetésért küzd, miközben állandó veszélynek teszi ki magát, rozoga kunyhóban él részeges, drogfüggő apjával, aki nap mint nap bántalmazza, próbálja túlvészelni a megváltozott éghajlat okozta várostomboló viharokat és közben a vízen sikló klipperek által megfestett szép életről álmodik..Ami soha nem jön el. Mert a parti menti nyomorból nincs kiút. A mázlisták, akik esetleg olajat találnak valamelyik ócska bárkán, ők is maximum egy elviselhetőbb életet kapnak, de a mocsokból, hajóroncsokból, harmadik világhoz hasonló életből kitörni nem lehet.

Vagy mégis? Véznára úgy tűnik, egy napon rámosolyog a szerencs, mikor barátjával Nyurgával egy zátonyra futott klippert találnak, minden luxussal felszerelve, kincsekkel, élelemmel megrakva. Ám a hajótörésnek van egy túlélője: egy gyönyörű, gazdag lány. Mit tegyenek? Megmentsék őt, vagy váljanak ők is mázlistává és könnyítsék meg nyomorúságos életüket? Vézna választ, és a döntésével új életet is választ magának: megkezdődik utazása egy izgalmasabb, mozgalmasabb és talán boldogabb jövő felé... 

El kell mondanom, én nem olvastam még Paolo Bacigalupitól. Még A felhúzhatós lányt sem olvastam, így nincs viszonyítási alapom, nem tudom, igazat adhatok-e a többi véleményezőnek abban, hogy a Hajóbontók a későbbi művek megalapozása-e... Annyi bizonyos: ez az egyik legtisztábban átgondolt, legrealisztikusabb, legvalósághűbb világ, amiről eddig olvastam, és egyúttal a legmozgalmasabb, legkülönlegesebb könyv is a témában.

Tökéletesen hűen tárja elénk azt a jövőt, ahol kimerültek a természeti erőforrások, a tengerszint megemelkedett, az éghajlat megváltozott és az ember kétségbeesett, de hiábavaló küzdelmet vív a megváltoztathatatlannal. Kegyetlen és fájó képek ezek, úgy érzi magát az ember, mintha valahol a harmadik világnak nevezett területen játszódó történetet lapozgatna, és amikor kiderül, hogy ez az USA, mellbe vágja a felismerés: valóban ez vár ránk. 

Maga a történet sodró lendületű, izgalmas, fordulatos, ha úgy vesszük, egy igazi kalandregény: meneküléssel, küzdelemmel, tengeri csatával. Bacigalupi képes úgy szőni a szálakat, hogy egy percre nem vagy képes megpihenni, hiszen amint úgy gondoltad, most már megnyugodhatsz és szusszanhatsz egy percre, máris rád zúdít egy újabb fordulatot, egy újabb csapást és ismét azon kapod magad, hogy menekülsz, küzdesz, harcolsz...

Tökéletesen megtalálja azt az egyensúlyt, amivel a különböző témákat egymás mellé helyezheti, a problémákat kiemelheti. Remekül érzékelhető a könyv elejétől egészen a végéig az, amit az író láttatni akar velünk: az, hogy milyen rémes jövő vár ránk, ha így folytatjuk, milyen sors felé vezetjük saját magunkat. Emellett szinte eltörpül a többi felsejlő probléma, úgy mint a szegények-gazdagok közötti ellentét, drogproblémák, családon belüli erőszak, génkezelés okozta mutációk, emberi érdektelenség és közöny... Eltörpülnek, hiszen ez mind annak az okozata, velejárója. Egyik a másikat szüli, és nekünk kellene ezt felismernünk és változtatnunk rajta...

S bár a befejezés boldognak mondható, igazából nagyon bizonytalan és ingatag lábakon áll ez a zárás...Nem érezzük a happy end boldogan bizsergető megnyugtatását...

Akárhogy is... azt gondolom, hogy a Hajóbontók mindenképpen az átlagos YA irodalom fölé emelkedik - mind mondanivalóját, mind cselekményvezetését, mind írói stílusát tekintve. Nemcsak remekül szórakoztat, de vezeti és irányítja a gondolataidat, formálja a világnézetedet, az emberekhez való hozzáállásodat, átalakít, megjavít, jobbá tesz. És ezzel válik tanító, kiemelkedő ifjúsági irodalommá!

Karakterek:

Annak ellenére, hogy Bacigalupi számára egyértelműen a könyv cselekménye és felvázolt világképe, mondanivalója a fontos, karakterei meglehetősen jól felépítettek és egészek. Tökéletesen jól érződik rajtuk az a közöny, az az apátia, az a morál nélküliség, amely a nyomor, a kilátástalanság velejárója, s ami a köztük eluralkodott kegyetlenséget és erőszakosságot szüli.

Ebből a szinte csürhéből emelkedik ki erkölcsileg Vézna, akinek viszonylag még tiszta és érintetlen a szíve, aki titokban még mindig a jobb életről álmodik, aki hisz a helyes és helytelen eszméjében. 

Szeretném azt mondani, hogy ezt a hitét mindvégig megtartja, de kicsit úgy érzem, túl kemény és túl kegyetlen ez a világ ahhoz, hogy valaki megőrizhesse benne az erkölcsösségét és ártatlanságát. Itt a világ formálja a karaktereket, és bármennyire is próbálnak felülemelkedni rajta, az nem engedi meg nekik, s végül legyűri őket...

Jó lenne azt mondani, hogy rosszul érzem. Jó lenne úgy érezni, hogy tévedek...de sajnos nem hiszem...

Borító:

Azt gondolom, a Hajóbontók egy olyan könyv, amihez majdnem lehetetlen rossz borítót készíteni. Persze vannak jól és kevésbé jól sikerültek, de egyikre sem mondhatjuk azt, hogy szörnyűséges vagy rosszul formált. Az eredeti két borító mindenképpen dicséretes, mégis azt kell mondanom: az Ad Astra kiadó ismét csodaszépet és utánozhatatlant készített, büszkén vallhatjuk magunkénak Sánta Kira és Vass Richárd terveit!

Érdekességek:

Paolo Bacigalupi kezdeti sci-fi és fantasy írásai különböző tematikus magazinokban jelentek meg, egészen addig, míg 2009-re megjelent debütáló regénye, A felhúzhatós lány, amivel számos díjat megnyert. A Hajóbontók az első ifjúsági fantasy-je, mely szintén díjnyertes, és immár a történet folytatása, a The drowned cities is a Los Angeles Book price döntőjébe jutott.
A történetről tudni kell, hogy nem a Hajóbontók közvetlen folytatása, csupán a világ marad ugyanaz, a szereplők és a történet változik. Szintén nagyon izgalmas olvasmánynak ígérkezik.

Még egy érdekes - és számomra nagyon szomorú dolog: valóban léteznek a világ másik végén emberek, akik hasonló sorsra kárhoztattak, mint ahogy a Hajóbontók Bacigalupi könyvében.... A sorsuk fájdalmas, keserves és nyomorú. Edward Burtynsky , kanadai fotós 2000-2001-ben Bangladeshben rémisztő és elkeserítő képsorozatot készített egy hatalmas olajszállító hajó bontásáról, melyet az olcsó indiai és kínai munkaerővel végeztettek. A hajóból kiáramló olaj és azbeszt számos munkás életét megkeserítette és megnyomorította. A bejegyzésben az ő képei láthatók.

A könyvért köszönet illeti az Ad Astra kiadót!