A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent Joss Stirling - a Lélektársak sorozat szerzője - legújabb regénye, a Storm és Stone. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenegy bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Raven izgalmas kalandját!

2014. július 3-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Joss Stirling: Storm és Stone

Kiadó: Manó Könyvek

ISBN: 9786155385735

Oldalszám: 328 oldal

Fordította: Kiss Enikő Hajna

Fülszöveg:

Az előkelő bentlakásos iskola borostyánnal borított falai között korrupció, botrány és egy összeesküvés baljós hálózata rejtőzik.

Az Amerikából jött Raven Stone-nak feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel. Először is ott vannak a titokzatos eltűnések. Aztán a tanárok hazugságai.

És most pedig a halálos fenyegetések…

A nyugtalanító történéseket csak tovább bonyolítja a rejtélyes Kieran Storm feltűnése, akinek nemcsak az agya penge, de a teste is döglesztő.

Raven érzi, hogy beleszeret a fiúba, de megbízhat olyasvalakiben, akiről szinte semmit sem tud?

A könyvről:

Sokszor hallottunk már, s talán meg is bizonyosodhattunk róla magunk is, hogy bizony a gyerekeknél nincs kegyetlenebb. S közülük is talán a kamaszok azok, akik a leginkább kikezdik azt a társukat, akikben a legtöbb hibát látják. Vagy akiben a legtöbb hibát láttatják velük mások....

Sok könyv szólt már erről a témáról, s talán a Storm és Stone-t is ezek közé sorolhatnánk, ha nem kizárólag ez lenne a központi témája. De a Storm és Stone jóval több ennél: akciódús krimi, rejtélyes nyomozás, korrupciós ügyletek és kegyetlen diákok összessége.

Raven Stone

Raven Stone szülei halála után nagyapjához költözött, aki a jóhírű és elit magániskola, a ... gondnoka. Raven jól érzi magát az iskolában, egészen addig, amíg a szünidő letelte után társai furcsán nem kezdenek viselkedni vele: lopással vádolják, szobatársa és barátnője pedig késve, teljesen kicserélve érkezik vissza a kollégiumba és azonnal elfordul tőle. Raven megalázottan, kívülállónak és kitaszítottnak érzi magát, és értetlenül nézi a többiek viselkedését. Két diák marad csak, akinek a támogatására számíthat: a két új fiú, Joe és Kieran. Ők ugyan barátságosak a lánnyal, de hamar kiderül: ők is titkolnak valamit. S bár Kierannal egyre közelebb kerülnek egymással, Raven mit sem tud arról, hogy a fiúk miért érkeztek az iskolába. Arról, hogy valójában egy titkos küldetés tagjai, akiknek a feladata kideríteni az iskolában zajló furcsaságokat... S a küldetés - a kezdeti elgondolással ellentétben -  nem is olyan veszélytelen...

Joss Stirling könyvében azt hiszem, minden megvan, ami egy fiatal felnőtt olvasó számára fontos lehet: szerelem, akció, intrika, nyomozás, egymás közti kapcsolatok problematikája, rejtély.... egyszóval: az őket érintő és érdeklő témák teljes tárháza!

A könyv elején azt gondoltam, talán ez is a szokásos iskolás/problémás tinikönyv lesz, amikor a háttérbe szorított, kiutált lány összejön a menő új fiúval. Aztán hamar rá kellett ébrednem: a menő fiú inkább afféle kockafej - bár nem kizárólag a feje kocka, a leírások alapján a hasa is...-, Raven perifériára szorulása pedig kicsit háttérbe szorul az iskolát uraló egyéb problémák mögött. Ugyanis az iskola a korrupció melegágya, ahol a menő és befolyásos apucik a saját gyermekeik jóléte miatt kapcsolatokat és hatalmat csereberélnek egymással. 
S az ügyet éppen ez a kockafejnek tűnő srác, Kieran és a barátja igyekszik felgöngyölíteni. 

A történetben ugyan nincs semmilyen paranormális elem - holott a borítókép talán egy kicsi misztikumot sugall -, a cselekmény mégis hihetetlenül izgalmas és fordulatos. A történet krimiszála tökéletes logikával lett felépítve, megfelelő mértékben megcsavart és bonyolított, s a zárt közösségben zajló események miatt kicsit borzongató hangulatú, ami nagyban növeli a történet izgalmait.
A kötetvégi akciójelenetek igazi krimibe illők, rendkívül képszerűek és vizuálisak! Nagyon tetszett!

Ugyanakkor Stirling kellő figyelmet fordít a diákokat érintő érzelmi problémákra is: a veszteségek feldolgozására, a szülői kapcsolatok fontosságára, manipulációra, egymás közti kegyetlenkedésekre. Nagyon hitelesen ábrázolja a szereplők közti bonyolult társasági kapcsolatokat, barátságokat, iskolai hierarchiát, illetve a Raven és Kieran közt kibontakozó szerelmet.

Globe Színház - London

S ha már a szerelmi szálnál tartunk.... nekem picit instantnak tűnt ez a szerelem, az elején nem éreztem még a nagy vonzást, a feszültséget a két főszereplő közt, ám a történet előrehaladtával ez sokat változott és fejlődött. Ugyan a bizalom kialakulását több tényező is nehezítette, végül csak kialakult, s a végére igazán jól működő, stabilnak tűnő kapcsolat jött létre Raven és Kieran között..

Összességében véve a Storm és Stone egy rendkívül lendületes, izgalmas és érdekes történet a felnőttek hatalmi harcáról, a hatalmukkal történő visszaélésről saját gyermekeik rovására. Pergő volt, akciódús és érzelmes. Tökéletes kikapcsolódás.

Karakterek:

A Storm és Stone karakterei azt hiszem, cseppet sem nevezhetők hétköznapi embereknek. Nemcsak azért, mert egy elit iskola diákjai, sokkal inkább azért, mert valóban különlegesek.

Kieran és Joe egy elit alakulat tagjai, akiket valamely kiemelkedő tulajdonságuk alapján válogattak be a különleges ügyosztályba. Tehát valóban kivételes személyiségek.

Kieran analitikus, minden kielemző személyisége egyfajta ifjú-Sherlock Holmes-t idéz, ugyanakkor klasszikus férfi karakter, aki felett az érzelem néha átveszi az irányítást, s mindent megtesz azért, hogy megmentse a szeretett nőt.

Joe kevésbé kötött, lazább figura, aki megnyerő személyiségével, jó beilleszkedő készségével brillíroz és győz meg arról, hogy ő valóban egy szeretnivaló karakter. Barátsága, hűsége, kitartása szintén erről árulkodik.

Raven kicsit bonyolultabb személyiség. Az a fajta ember, aki nem engedi, hogy a sok megpróbáltatás megtörje, aki keményen állja a kínokat, még ha a felszín alatt szenved és gyötrődik is. Okos és intelligens, ugyanakkor kitartó és állhatatos. Igazi küzdő és túlélő személyiség. 
A tánc iránti szeretete pedig azt hiszem, sok Olvasót emlékeztet majd a Step Up filmek lányalakjaira...

Borító:
A külföldi kiadások többsége - csakúgy mint a magyar - a már jól ismert kékes hátterű borítóképpel jelent meg, előtérben a férfi és női arccal, háttérben egy ódon, romos kísértetkastéllyal. Nagyon szép igazából ez a borító, mégha kicsit megtévesztő is, hiszen szó sincs itt sem kísértetkastélyról, sem szivárványszínben pompázó varázslatról.
Egy másik borító egy félvér lányarccal az elején, háttérben egy táncoló női sziluettel számomra szintén egy teljesen más történetet sugall: egy boszorkány történetéről árulkodik - szintén tévesen. Viszont nem tetszik a harmadik fajta borító sem, amely a két címszereplőnket hivatott megjeleníteni... :)
Kellemetlen helyzet, amikor egyetlen borító sem találja el tökéletesen a történet lényegét...

Végzetes agymosás 

A Mennyek Kapuja szekta tragédiája

Joss Stirling könyvében a rejtélyek nagyrészt visszavezethetők az ember személyiségének manipulálásához, viselkedésének és gondolkodásmódjának megváltoztatáshoz, vagyis az agymosáshoz.

A szereplők e folyamatot mint tudományos és a történelem során már számos igazolást nyert tényt emlegetik, s nagyvonalakban vázolják A Mennyek Kapuja szekta, mint az egyik leghírhedtebb agymosás végző társaság végzetes tragédiáját.

De mi is volt ez?

"1997-ben a világot sokkolták az Amerikában valaha elkövetett legnagyobb méretű tömeges öngyilkosságról szóló hírek. 39, többségükben középkorú és középosztálybeli férfi és nő holttestére találtak egy San Diegói házban, mindannyian valamilyen bizarr egyenruhát, fekete futóruhát és Nike edzőcipőket viseltek." (forrás)

A Menny Kapuja szervezetet egy pár vezette. A már elég korán a zavarodottság jeleit mutató férfi, Marschall Applewhite egy pszichiátriai kezelés során ismerkedett meg az akkor ápolónőként dolgozó Bonnie Nettlest-el, akiben megtalálta lelki társát. Követhetetlen, zagyva tanokat agyaltak ki, többek között azt, hogy akkor kelthetik fel egy magasabb rendű, földön kívüli civilizáció figyelmét, ha felhagynak a szexuális élettel és a fizikai érintkezés bármely formájával.

Applewhite

Magát az emberi nemi szervet és a szaporodást emberhez nem méltó, alantas dolognak tekintették. Zavarodottságuk ellenére több tucat feltétlen követőjük akadt, akikkel Kaliforniában telepedtek le.

Egyik legfőbb rögeszméjük az volt, hogy a Halle-Bopp-üstökös mögött egy ufó rejtőzik, az idegenek célja pedig nem más, mint az, hogy evakuálják a Földről azokat az embereket, akik méltóak Isten országára. Nézeteikben keveredtek a rosszul értelmezett reinkarnációs tanok és az apokaliptikus látomások. Folyamatosan olvasták a Bibliát, és beteg, zavarodott lélekkel a téveszméik szerint forgatták ki, értelmezték az írás szavait. (forrás)

A Hale-Bopp üstököst 18 hónapig lehetett látni szabad szemmel. Chuck Shramek, amatőr csillagász „felfedezett” valamit, ami az üstököst követte. Rögtön felhívta az egyik rádióadót, és közölte felfedezését, Ami egy csomó „világvége” elmélethez vezetett. (forrás)

A Menny kapuja szekta tagjai azt hitték, hogy az üstököst kísérő tárgy egy űrhajó, amely azért jön, hogy elvigye őket.  Ők erre akartak felszállni 1997 márciusában, hogy azzal hagyják el a széteső sárgolyót. A hosszú utazás nyitányaként ciánkapszulát vettek be.

Az alábbi Dokumentumfilmben láthattok embereket, akik maguk is résztvevői voltak a kultusznak, sőt exkluzív felvételeket is láthatunk, amely a Mennyek kapuja szekta tagjait ábrázolja. 

Nyereményjáték

Mostani játékunk során a nyomozásé lesz a főszerep! Ha velünk tartotok, Ti magatok is vérbeli detektívekké válhattok, ráadásul 2 szerencsés játékos gazdagabb lehet egy Storm és Stone könyvvel is.

Egy bűnöző menekülés közben elhullajtott néhány aktát, melyen híres könyves és filmes detektívek, ügynökök, kémek és nyomozók legfőbb ismertetői szerepelnek. Derítsétek ki, hogy kiket rejthetnek a leírások, majd ha már mindet megtaláltátok, azok segítségével rakjátok össze a bűnöző nevét, hogy minél előbb elkaphassuk őt. 

Feladat:

1. Lájkoljátok a Manó Könyvek és a Blogturné Klub facebook oldalát.

2. Találjátok ki, kiket rejtenek a leírások, és a neveket írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (Mindegyik mező kitöltése kötelező!)

3. Töltsétek ki a közös blogon található keresztrejtvényt, hogy a pirossal jelölt fősor kiadja a bűnöző nevét. Ezt a nevet pedig írjátok be a rafflecopter erre kijelölt mezőjébe. (Kötelező!)

4. A hiányzó betűket a közös blogon keressétek.

Nyomozásra fel!

a Rafflecopter giveaway

Részt vevő blogok:
07/03 MFKata gondolatai
07/04 Kelly & Lupi olvas
07/05 Roni olvas
07/06 Könyvszeretet
07/07 Zakkant olvas
07/08 Insane Life
07/09 Nem harap a ...
07/10 CBooks
07/11 Deszy Könyvajánlója
07/12 Media Addict
07/13 Dreamworld

Fülszöveg:

„Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.” 

A harmincas éveinek közepén járó, egyedülálló Judith a szupermarketben ismerkedik meg Hannesszal, aki a tömegben a sarkára lép. Nem sokkal később a férfi felbukkan az elegáns kis lámpaüzletben, amelyet Judith a gyakornoklány, Bianca segítségével vezet. Hannes nőtlen építész, a legszebb férfikorban van – nem csupán minden anyós álma, de Judith barátait is teljesen lenyűgözi. Judithnak kezdetben nagyon jólesik, hogy a céltudatos férfi a tenyerén hordozza, lesi minden kívánságát. Ám Hannes szűnni nem akaró törődése idővel egyre nyomasztóbbá válik. Judith úgy érzi, a férfi fokozatosan kisajátítja, ellenőrzése alá vonja. Hiába próbál szakítani vele, Hannes még az álmaiba is beférkőzik. S amikor fölébred, a férfi máris készen áll, hogy valami jót tegyen vele… 

„Thrillerbe forduló szerelmi történet. Humoros, fordulatos, lélegzetelállító.” Die Presse

A könyvről:

Sokan úgy tartják - és osztom a véleményüket -, hogy a szerelem a legcsodálatosabb dolog, amivel egy ember az életében találkozhat. Varázslatos, felszabadító érzés, amely felvértez, erőt ad, az egekbe emel, jobbá tesz Téged, Őt és az egész világot...

Már amennyiben a szerelem abban a formájában talál ránk, ahogyan az elfogadott, normális és egészséges.

Csakhogy az ember önző módon szeret. Szereti birtokolni a másikat, azt, akire szeretete minden fénye rávetül. Ám ha ez a fény túl sok, az elvakít és felőröl. Az már nem felemel, hanem a mélybe taszít, terhes és elviselhetetlen lesz, és semmi másra nem vágysz, mint menekülni előle. Bárhová, jó messzire, ahová egyáltalán nem ér el a fénye...

Nos, Judith is menekülni próbált Hannes elől Daniel Glattauer Örökké tiéd címet viselő legújabb regényében...

Menekülni, pedig az elején minden csodálatosan indult: a harmincas évei végén járó, férfiakból kiábrándult Judith és a lehengerlő modorú, építész Hannes egy véletlen baleset következtében találkoznak először egy zsúfolt szupermarketben. Bár a találkozás nem mondható örömtelinek, kölcsönösen megtetszenek egymásnak, s a férfi hamarosan felbukkan Judith lámpaüzletében. A beszélgetéseket hamarosan találkozók követik, s Judith azon kapja magát, hogy nyakig benne van egy kapcsolatban egy férfival, aki nemcsak, hogy a tenyerén hordozza Őt, de minden más ismerősét is levesz a lábáról.

Ám ami egy ideig hízelgő és élvezetes, nemsokára kórossá és túlzottá válik. Hannes törődése és szerelme ugyanis nem ismer határokat: beférkőzik Judith egész életébe, magához édesgeti a barátait, a családját, rátelepszik a gondolataira, a személyiségére, teljes egészében birtokba veszi a nőt. Ő pedig csupán egyet akar: szabadulni. Megszabadulni minden nyomás alól. Ám ez nem is olyan egyszerű...Hamarosan nem tudni, ki a megszállott és ki az áldozat, mi a valós és mi a hazugság, ki beteges és ki nem...

Azt gondolom, mindig nehéz dolga van annak az írónak, aki korábbi írásainak köszönhetően már sikeresnek számít az Olvasók körében. Az újdonságaikat mindig nagy várakozás előzi meg, és minden Olvasó elvárásokat támaszt irányában. Ugyanazt az érzést, ugyanazt az élményt akarják, mint korábban.

Csakhogy egy idő után ez unalmas. Én - személy szerint - azt gondolom, attól lesz valaki jó író, ha képes megújulni, képes meglepetést okozni, képes mindig újat és újat mutatni. Képes arra, hogy azt érezd olvasás közben: ez nem is ugyanannak az írónak a műve és közben mégis ráismerj minden sajátos stílusjegyére és vonására.

Nos, azt kell mondjam, Daniel Glattauernek mindezt sikerült elérnie nálam és ezzel végérvényesen beírta magát legkedvesebb íróim közé...

Az Örökké tiéd sem témájában, sem hangulatában nem egyezik a Gyógyír északi széllel című kötetével, sokkal mélyebb, sokkal összetettebb annál. Egy destruktív szerelem története ez, kirándulás az emberi lélek mélységeibe, a beteg elme legsötétebb bugyraiba.

Nem romantikus szerelmi történet ez, hanem veszélyes játék, szlalomozás hazugság és igazság között, később ingázás álom és ébrenlét mezsgyéjén.

Glattauer - saját magához hűen - nem foglalkozik a részletek kidolgozásával, a történetet a párbeszédek, a gondolati monológok uralják, nincs belemagyarázás, nincs boncolgatás. Ő inkább az élő beszédet, a cselekedeteket hívja eszközül, s ez egyfajta könnyedséget, lazaságot kölcsönöz a könyv egészének, a szellemes, ironikus mondatok pedig emészthetővé teszik a mindenképpen komoly és feszültséggel teli témát.

A könyv középpontjában leginkább  Judith testi-lelki leépülése áll, vagyis az a jelenség, hogy milyen mechanizmusokat vált ki ez a folyamat egy emberből. A nő átalakulásának leírása figyelemre méltóan pontos és tudományos, s azzal, hogy Hannes személyét teljes mértékben kivonja ebből, a háttérben, a sötétben marad, mi magunk is kételkedni kezdünk Judith épelméjűségében és igazában.

Innentől kezdve soha nincs egy biztos pillanat sem, a feszültség - még emészthető módon kissé felgyülemlik, és a végén - talán túlságosan is gyorsan - lecsapódik. Ám ez a lecsapódás valamiként megnyugtató, felszabadító, eléri azt, hogy mégis jó érzéssel csukjuk be a könyvet.

Nem a klasszikus értelemben vett pszicho-thriller ez a könyv, - hiányoznak belőle ugyanis az igazán rettegésben tartó, feszült pillanatok -, sokkal inkább a műfajok frissítő keveréke, egy - nem is annyira ritka - probléma kisarkított leírása. Az üzenete és a mondanivalója talán nem tudatos, mégis megfontolandó és átgondolandó...

Szeretni nem egyenlő azzal, hogy birtokolni...

Karakterek:

Ha nem volna a téma maga is igen központi és jelentőségteljes, azt mondanám, hogy egy karakterközpontú könyvről van szó. Judith alakja ugyanis annyira összetetten ábrázolt, bonyolult karakterrajz, hogy megköveteli a teljes figyelmünket, tökéletesen relevánsá válik, a könyv egyik meghatározó momentumává. 

Teszi mindezt mindenféle leírás és körbeírás nélkül, pusztán a szereplő cselekedetein, dialógusain, gondolatain keresztül.

Ez valamennyi szereplőre érvényes a könyvben - a karakterizálás minden látszólagos elnagyoltsága ellenére is pontos és bonyolult, hétköznapi, eleven személyekké téve a kötetbeli karaktereket.

Ironikus, hogy a látszólag legalkalmatlanabb, legkisebb karakter bizonyul később az egyetlen józanul gondolkodó, segítőkész személynek, az egyetlen támasznak és mentsvárnak. Talán ez ismét egy burkolt üzenet arra, hogy nem mindig ildomos első benyomás alapján ítélkezni...

Borító:

Kár, hogy a fénykép és a kétdimenziós monitor nem adhatja vissza azt a képet, amit ez a csodálatosan szép kiadás nyújt. A könyv keményfedeles, védőborítós, az elején a kilincs, a kulcs a bilétával csodaszép fényes-sima offszet nyomtatással készült, tökéletesen igényes és esztétikus kiadás, mely méltán nyeri el a hónap kötete címet!

Érdekességek:
Daniel Glattauer 1960-ban született Bécsben. Diplomáját pedagógia és művészettörténet tárgyakból szerezte, majd a Die Presse napilapnál kezdett el dolgozni szerkesztői munkakörben. Később a Der Standard munkatársa lett, ma már főállású író.

Az igazi sikert a 2006-ban megjelent Gut gegen Nordwind hozta meg számára, melyet 30 országban, több mint egymillió példányban adtak ki. 

Olvasói nyomásra született meg a könyv folytatása, mely hasonló fogadtatásban részesült.

Darum című könyvéből 2008-ban filmet forgattak, a Gyógyír északi szélre című darabot pedig a mai napig nagy sikerrel játssza a Belvárosi Színház Őze Áron és Fullajtár Andrea szereplésével (volt szerencsém látni - felejthetetlen élményt nyújtott!).

Fülszöveg:

Azóta, hogy Gemma Doyle belépett a baljós Spence Akadémia falai közé, az élete egy év alatt fenekestől felfordult. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. E közben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és hihetetlenül izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel, valamint Kartikkal, az egzotikus indiai fiatalemberrel, egy titkos társaság tagjával, akit mind a szigorú illemszabályok szerint működő viktoriánus társadalom, mind a körülmények eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen, ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Gemma veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni.

A könyvről:

Annak ellenére, hogy a sorozat előző két kötetét is nagyon szerettem, ez a befejező, záró kötet hihetetlenül sokat csücsült olvasatlanul a polcomon és csak várta, várta, hogy a kezembe vegyem... Én pedig csak húztam, toltam, halasztgattam az olvasását, mindig újabb és újabb kötetek tolakodtak elé. Aztán az utóbbi időben kezdett egyre inkább kitűnni a sorból, integetett, kacsintgatott felém, egyre többször átszivárgott belőle az a sajátos, varázslatos hangulat, ami körülveszi és körbelengi, míg végül nem tudtam tovább kiűzni a fejemből és nekikezdtem...És amikor becsuktam a könyvet - a feladatot teljesítve - könnyeimet nyelve egyből eszembe jutott, hogy miért is halogattam úgy az olvasását...hát ezért...hát azért, mert tudtam, hogy mi lesz a vége. És nem magamtól találtam ki...sajnos belefutottam egy nagyon csúnyán spoileres értékelésbe a könyv megjelenésekor, ami olyannyira mellbevágott, hogy azon nyomban félretettem a kötetet...azóta nem olvasok értékeléseket, csak miután én is elolvastam. Maximum a csillagozásokat/pontozásokat nézem meg egy könyvről...

Hogy mi is történik ebben a részben?

Először is: Gemma és a lányok visszatérnek a Spence-be, de nem tudnak belépni a Birodalmakba, hiába kötötte Gemma magához a varázslatot.. A keleti szárny építési munkálatai folynak, Kartik eltűnt, Simon pedig Londonban éli tovább az életét. Viszont Gemmát ismét látomások gyötrik: egy különös nő, különös üzeneteket ad át Gemmának, amit - akárhogy is igyekszik - nem tud megfejteni. Aztán színre lép ismét a Raksana, előkerül egy titokzatos ajtó, és úgy tűnik most már minden és mindenki a varázslatot akarja megszerezni Gemmától. De mihez kezdjen? Kiben bízzon meg? És főleg: hogyan nyerjen egyedül a világ ellen? Egyáltalán egyedül van? 

A könyv első fele azt hiszem, indokolatlanul elnyújtott. Hosszú, lényegtelen események sokasága, amit sokkal gyorsabban és rövidebben is le lehetett volna bonyolítani...Mégis azt kell mondanom, hogy szerettem: amolyan előkészítője volt ez a továbbiaknak, megalapozta a hangulatot, átvezérelt minket egy másik világba, másik társadalomba, másik életbe. Aztán a könyv kb. felétől felgyorsultak az események, helyre került néhány dolog, megkérdőjeleződött másik néhány, volt min törnünk a fejünket, izgalmas, érdekes, fordulatos lett a regény, igazán élvezetes.

Hogy aztán kapjon egy igazán nagyszabású, izgalmakban, érzelmekben gazdag végső csatát, egy könnyfakasztó befejezést.

Életemben azt hiszem, nem sírtam még így könyvön, mint most...Egyszerűen nem bírtam abbahagyni, nyeltem a könnyeimet, mert jólesett, mert tudtam, hogy másképp nem lehetett volna lezárni, mert tudtam, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Hogy így kellett lennie. És ezért nem tudom eldönteni, hogy végül is kinek is volt igaza: Gemmának, aki a szabad akaratban hitt, vagy Kartiknak, aki a Sorsban... 

Azt hiszem, összességében elmondhatom, hogy csodaszép lezárása volt ez egy mágikus, varázslatos történetnek, még akkor is, ha úgy éreztem néha, hogy feleslegesen hosszúra van nyújtva - főként az elején -, és lényegtelen apróságokkal és felesleges áldozatokkal teli. Mert a vége, a végső csata tökéletes volt: izgalmas, meglepő, feszültséggel és félelemmel teli, fájdalmas és katartikus végkifejlettel, aminek a levezetése a könyv legvégéig elhúzódott és elkísért, hogy ott aztán egy hajszálnyi reményt ültessen a szívünkbe...hátha mégis...

Karakterek:

Azt hiszem, ez volt az a kötet, ahol igazán megszerettem Gemma alakját. Bár sokszor úgy éreztem: nem látja a fától az erdőt, és eszetlenül, megalapozatlanul viselkedik, mégis ezek a hibák tették őt szerethetővé, valóságossá és élettel telivé. S ha néha kicsit önző és meggondolatlan volt is, mégis a szívemhez nőtt......

Viszont Felicity és Ann még jobban kivívták az ellenszenvemet. Most komolyan: hogyan nevezhetünk barátnak valakit, aki napokig nem áll szóba velünk, mert nem csináljuk azt, amit ő akar? Aki csak akkor szeret és ölel meg, ha adunk neki valamit? A barátság nem erről szól! A barátság nem ismeri azt a szót, hogy önzés...

És Ann? ennyire kishitű és reményvesztett hogy lehet valaki? Annyira idegesített, legszívesebben felpofoztam volna!

A kedvenc karakterem továbbra is a Gorgó: bölcsességével, nyugalmával és éleslátásával azt hiszem, az egyik legtiszteletreméltóbb karaktere a könyvnek.  Akit nagyon , nagyon hiányoltam az Simon volt. Azt hittem, itt majd ismét hangsúlyos szerep jut neki, ismét nehéz lesz választani, ismét lehengerlő lesz és megnyerő. Ehelyett egy egészen váratlan és meglepő szerep jutott neki, és a végén már nem is bántam, hogy a háttérben maradt....

Borító:

A borítót továbbra is elegánsnak, visszafogottnak és ízlésesnek találom, éppen olyan, mint a kor, amelyben játszódik - és éppen annyi titkot és tiltott dolgot is ígér...

Érdekességek:

Az írónő, Libba Bray igen humoros és szórakoztató személyiség. Számos interjút olvashattok róla, tőle a neten - nem fogtok közben unatkozni. :) Annyit elárult, hogy sokat gondolkodott a történet befejezésén: nem akarta, hogy így érjen véget, ezért számtalan verziót kitalált rá, de mindig visszatért az eredeti elképzeléséhez, mert tudta, csak így lehet vége. De hogy mégse zárjon le csak úgy minden szálat, a végén hagyott egy kiskaput, amelyet bármikor kinyithat, ha úgy gondolja, és megírhatja akár a negyedik részt is :) 

A könyv filmesítési jogait még az eredeti, amerikai megjelenésének évében, 2006-ban megvette Mel Gibson filmstúdiója, az Icon Production, de később lemondott a jogokról és egy új filmstúdió vette azt át. Azóta nem sokat hallani arról, hogy mi történik majd a filmmel, de 2015-re a mozivászonra ígérték... Meglátjuk...