2012. április 26., csütörtök

Veronica Roth: A beavatott


Fülszöveg: 
EGYETLEN DÖNTÉS 
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 
EGYETLEN DÖNTÉS 
meghatározhatja az értékrendedet 
EGYETLEN DÖNTÉS 
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.


Cselekmény:
Meg kell, hogy mondjam, hogy én nagyon szerettem ezt a könyvet, annak ellenére, hogy nem hibátlan. Mégis, annyira magával rántott, annyira beszippantott, teljesen eggyé váltam vele, a szereplőkkel és a helyszínekkel. 
Úgy indult, hogy csak beleolvasok az elejébe...aztán azt vettem észre, hogy már az 50. oldal környékén járok, és akkor már eszemben sem volt letenni! Muszáj volt olvasni és szerettem olvasni! És ettől válik egy könyv kedvenccé...Mindegy, hogy közben a világ, amelyet bemutat, ésszerűtlen, hogy az akciójelenetek nem hitelesek, hogy nincs benne olyan fordulat, amelynél azt érzed, most aztán tényleg leesett az állad - a lényeg az, hogy a részeddé váljon, hogy a könyv egy kis időre Te magad légy, hogy elveszítsd a fonalat a fantázia és a valóság között, hogy elmerülj a történetben. Velem ez történt...

Szóval: Beatrice egy rendes, Önfeláldozó kislány, aki engedelmesen él, igyekszik a lehető legkevesebbet gondolni és foglalkozni önmagával és minél többet másokkal - elvégre ez a Csoportjának a legfőbb sajátossága és ezt várják el tőle mások. Azonban úgy érzi legbelül, hogy ő nem igazán erre az életre született, önzőbb, mint ahogy kellene és másra vágyik, mint egy életen át tartó "szolgaságra" és önmegtartóztatásra. De ez annyira merész és elképzelhetetlen gondolat számára, hogy még saját magának sem igazán meri bevallani. Ekkor eljön a kiértékelésének - vagyis a 16. születésének - napja. és meglepő eredményt kap, ami igencsak felzaklatja. Egy estéje lesz eldönteni, hogy melyik csoportot válassza: Önfeláldozó marad, esetleg Bátor (amire titkon vágyik), vagy Művelt, Barátságos, esetleg Őszinte?

Mert ez az öt csoport létezik - valahol a közeli vagy távoli jövőben. Hogy miért, mikor szakadt szét a társadalom? nem tudjuk meg. Hogy mi értelme ennek az öt csoportnak? Miért, mi célból jöttek létre? Igazából erre sem tudok magyarázatot adni, mert ami a könyvben van, az számomra teljességgel felfoghatatlan és értelmezhetetlen. Egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy valaha is ilyen csoportokra szakadna szét az emberiség...ráadásul ilyen suta miértekkel...- de ezen túl kell esnünk ahhoz, hogy túl tudjunk lépni és élvezni tudjuk a könyvet. 
(egyébként nem tudunk meg semmi mást arról miért vált ilyenné a világ, hogy miért van mocsár a régi folyó helyén és hogy miért van kerítés a város körül, és mi van kívül...vagy más városokban... - nekem ez nagyon hiányzott!)

Beatrice végül dönt, és a többi jelölttel együtt részt kell vennie egy hetekig tartó "kiképzésen", melynek sikeres teljesítése után beavatják és a csoport teljes értékű tagjává válhat. Itt új élettel, új emberekkel ismerkedik meg, és közben ő maga is kicserélődik és szinte teljesen új emberré válik. 
Arról, hogy mi történik még, csak rébuszokban tudok írni - ha már ismertek, tudjátok, hogy igyekszem a lehető legkevesebb spoilert belevinni a bejegyzéseimbe. - : fény derül néhány titokra, egy kis összeesküvésre, lesz sok harc, sok izgalom, új barátságok és ellenségek, szerelem (persze), akciódús végkifejlet. :-) és várakozás a következő részig...:-)

Karakterek:
Sokan megkérdőjeleznék ezt, de én mégis azt gondolom, hogy a könyv egyik nagy erőssége a karakterekben rejlik. Én igazán megszerettem Beatrice-t és teljes mértékben tudtam vele azonosulni - annak ellenére, hogy általában nem ezt a típusú főhőst kedvelem...Talán azért van ez így, mert Beatrice kicsit olyan, mint én. Önfeláldozó, aki Bátor szeretne lenni: mozgó vonatokból kiugrálni, magas épületek tetejére felmászni, beleugrani egy hálóba elképesztő méretekből, gyorsan siklani lefelé, száguldani, legyőzni az összes félelmet ....ez mind olyan dolog, amit önmagamként nagy valószínűséggel sosem tennék meg. Hiszen én Gyáva vagyok. Nyúlbéla. De Beatrice-ként mindezt megtettem! Leugrottam, siklottam, futottam - és mindezt élveztem és nevettem közben - mégha csak rövid ideig is. Imádtam!
A karakterfejlődése elképesztő, már-már néha túlzó, hogy szinte egyik pillanatról a másikra mennyire más ember válik belőle...


Négyes - hú, mennyire jó karaktere van neki is! Főként addig, amíg Négyes: sötét, kegyetlen, tele van titkokkal - imádtam! Miután megtudjuk ki ő - jobban mondva Beatrice megtudja, hogy ki ő, hiszen mi, olvasók szerintem már az elején sejtjük...- onnantól kezdve mintha kitörne belőle az Önfeláldozó és kissé meglágyul, eltűnik a kegyetlensége és titokzatossága - ezzel számomra picit veszítve a vonzerejéből. De még így is szerettem!


Számomra a többi karakter is igazi egyéniség, jól kidolgozott, összetett, bonyolult lélekrajzzal. Al vívódása és gyötrelmei engem is megviseltek, Uriah az egyik kedvencem volt a nyíltságával (még vele is el tudnám képzelni Trish-t :-) még a következő részekben ez is lehet, nem?:-)), Will lovagiassága nagyon imponált, Peter gyilkos ösztönével kíváncsi leszek mi történik majd az elkövetkezendőkben...


Hangulata:

A könyv első fele teljesen olyan hangulatot keltett bennem, mint Az éhezők viadala - annak ellenére, hogy nincs viadal és a világ is más... Azt hiszem, a kiképzések miatt. A barlangrendszer pedig A burok sziklalakásait idézte - és ezt is imádtam!
A vége - ami nekem kicsit túl sok, túl világmegmentős volt - sötét és pörgős, véres háború és izgalmas csatározások - akciófilmeket idézett, és el tudom képzelni, mennyire ütős filmet fognak készíteni belőle.


Borító:
A Cicero megtartotta az eredeti borítót, aminek fele - a nagyváros futurisztikus ábrázolása alul - tetszik, de a tüzes jelet nem tudom hova tenni...talán ez lenne a Bátrak jelképe? azt hiszem...Nekem valamiért nem elég hatásos, nem elég hátborzongató... nem kelti fel bennem eléggé a vágyat az elolvasásához.


A másik féle borító nekem jobban tetszik...


Az eredeti borítók - első és második kötet





Érdekességek:
A könyv megfilmesítési jogait máris megvette a Summit Entertainments és gőzerővel folynak a tárgyalások a film elkészítéséről. A producerek mindenesetre már megvannak...

És íme, a könyvtrailer


És a 22 éves Veronica Roth...

10 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Nekem is megvan a könyv, hamarosan sorra is kerül... nagyon jó kis kedvcsinálót írtál róla!!!

Roni olvas írta...

Jaj, de kíváncsi vagyok, hogy hogy tetszik majd neked! Eddig vagy jót vagy rosszat olvastam róla, nincs átmenet...:-)
Én azt gondolom, hogy bár meglehetősen sok hibát tartalmaz - így okkal mondhatják rá, hogy nem jó, viszont ha efölött eltekintesz és átadod magad neki és a hangulatának - akkor magába szippant - mint engem.
Jajj, de kíváncsi vagyok :-))))

Kristina írta...

Tényleg jól megírtad, most ez is felkerült a listámra! :)

Roni olvas írta...

Örülök! Szerintem ezt érdemes elolvasni - és remélem, jobb élményben lesz részed, mint a Tündérkrónikák esetén :-)
És ahogy hallom, a második rész már mellőz mindenfajta hibát és nagyon jó! Csak győzzük kivárni :-)

Annie írta...

Helló! Ez a könyv nincs meg valamelyikőtöknek e-book-ban? Sajnos eredetiben nem tudom megszerezni. :(

Roni olvas írta...

Nem adták ki e-bookban. De bármelyik könyvesboltban megvásárolható, és szerintem most már a legtöbb könyvtár is beszerezte. Próbáld meg esetleg ott!

Annie írta...

Megpróbálnám, csak sajna olyan helyen élek, ahol a könyvesbolt kínálata igen gyér.

Annie írta...

Egyébként nagyon tetszik az oldalad! :)

Roni olvas írta...

Jajj, nagyon kedves vagy, köszönöm! :) Esetleg netes könyvesbolt? Bookline? 7books? polc.hu? (szoktak ingyenes szállítási napokat is tartani, és 20-25% kedvezmény van a könyvekre...)

Annie írta...

Á, nincs mit. :)
Köszi az ajánlatokat, majd kiötlök valamit. :)

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates