Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Fülszöveg:

Azóta, hogy Gemma Doyle belépett a baljós Spence Akadémia falai közé, az élete egy év alatt fenekestől felfordult. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. E közben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és hihetetlenül izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel, valamint Kartikkal, az egzotikus indiai fiatalemberrel, egy titkos társaság tagjával, akit mind a szigorú illemszabályok szerint működő viktoriánus társadalom, mind a körülmények eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen, ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Gemma veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni.

A könyvről:

Annak ellenére, hogy a sorozat előző két kötetét is nagyon szerettem, ez a befejező, záró kötet hihetetlenül sokat csücsült olvasatlanul a polcomon és csak várta, várta, hogy a kezembe vegyem... Én pedig csak húztam, toltam, halasztgattam az olvasását, mindig újabb és újabb kötetek tolakodtak elé. Aztán az utóbbi időben kezdett egyre inkább kitűnni a sorból, integetett, kacsintgatott felém, egyre többször átszivárgott belőle az a sajátos, varázslatos hangulat, ami körülveszi és körbelengi, míg végül nem tudtam tovább kiűzni a fejemből és nekikezdtem...És amikor becsuktam a könyvet - a feladatot teljesítve - könnyeimet nyelve egyből eszembe jutott, hogy miért is halogattam úgy az olvasását...hát ezért...hát azért, mert tudtam, hogy mi lesz a vége. És nem magamtól találtam ki...sajnos belefutottam egy nagyon csúnyán spoileres értékelésbe a könyv megjelenésekor, ami olyannyira mellbevágott, hogy azon nyomban félretettem a kötetet...azóta nem olvasok értékeléseket, csak miután én is elolvastam. Maximum a csillagozásokat/pontozásokat nézem meg egy könyvről...

Hogy mi is történik ebben a részben?

Először is: Gemma és a lányok visszatérnek a Spence-be, de nem tudnak belépni a Birodalmakba, hiába kötötte Gemma magához a varázslatot.. A keleti szárny építési munkálatai folynak, Kartik eltűnt, Simon pedig Londonban éli tovább az életét. Viszont Gemmát ismét látomások gyötrik: egy különös nő, különös üzeneteket ad át Gemmának, amit - akárhogy is igyekszik - nem tud megfejteni. Aztán színre lép ismét a Raksana, előkerül egy titokzatos ajtó, és úgy tűnik most már minden és mindenki a varázslatot akarja megszerezni Gemmától. De mihez kezdjen? Kiben bízzon meg? És főleg: hogyan nyerjen egyedül a világ ellen? Egyáltalán egyedül van? 

A könyv első fele azt hiszem, indokolatlanul elnyújtott. Hosszú, lényegtelen események sokasága, amit sokkal gyorsabban és rövidebben is le lehetett volna bonyolítani...Mégis azt kell mondanom, hogy szerettem: amolyan előkészítője volt ez a továbbiaknak, megalapozta a hangulatot, átvezérelt minket egy másik világba, másik társadalomba, másik életbe. Aztán a könyv kb. felétől felgyorsultak az események, helyre került néhány dolog, megkérdőjeleződött másik néhány, volt min törnünk a fejünket, izgalmas, érdekes, fordulatos lett a regény, igazán élvezetes.

Hogy aztán kapjon egy igazán nagyszabású, izgalmakban, érzelmekben gazdag végső csatát, egy könnyfakasztó befejezést.

Életemben azt hiszem, nem sírtam még így könyvön, mint most...Egyszerűen nem bírtam abbahagyni, nyeltem a könnyeimet, mert jólesett, mert tudtam, hogy másképp nem lehetett volna lezárni, mert tudtam, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Hogy így kellett lennie. És ezért nem tudom eldönteni, hogy végül is kinek is volt igaza: Gemmának, aki a szabad akaratban hitt, vagy Kartiknak, aki a Sorsban... 

Azt hiszem, összességében elmondhatom, hogy csodaszép lezárása volt ez egy mágikus, varázslatos történetnek, még akkor is, ha úgy éreztem néha, hogy feleslegesen hosszúra van nyújtva - főként az elején -, és lényegtelen apróságokkal és felesleges áldozatokkal teli. Mert a vége, a végső csata tökéletes volt: izgalmas, meglepő, feszültséggel és félelemmel teli, fájdalmas és katartikus végkifejlettel, aminek a levezetése a könyv legvégéig elhúzódott és elkísért, hogy ott aztán egy hajszálnyi reményt ültessen a szívünkbe...hátha mégis...

Karakterek:

Azt hiszem, ez volt az a kötet, ahol igazán megszerettem Gemma alakját. Bár sokszor úgy éreztem: nem látja a fától az erdőt, és eszetlenül, megalapozatlanul viselkedik, mégis ezek a hibák tették őt szerethetővé, valóságossá és élettel telivé. S ha néha kicsit önző és meggondolatlan volt is, mégis a szívemhez nőtt......

Viszont Felicity és Ann még jobban kivívták az ellenszenvemet. Most komolyan: hogyan nevezhetünk barátnak valakit, aki napokig nem áll szóba velünk, mert nem csináljuk azt, amit ő akar? Aki csak akkor szeret és ölel meg, ha adunk neki valamit? A barátság nem erről szól! A barátság nem ismeri azt a szót, hogy önzés...

És Ann? ennyire kishitű és reményvesztett hogy lehet valaki? Annyira idegesített, legszívesebben felpofoztam volna!

A kedvenc karakterem továbbra is a Gorgó: bölcsességével, nyugalmával és éleslátásával azt hiszem, az egyik legtiszteletreméltóbb karaktere a könyvnek.  Akit nagyon , nagyon hiányoltam az Simon volt. Azt hittem, itt majd ismét hangsúlyos szerep jut neki, ismét nehéz lesz választani, ismét lehengerlő lesz és megnyerő. Ehelyett egy egészen váratlan és meglepő szerep jutott neki, és a végén már nem is bántam, hogy a háttérben maradt....

Borító:

A borítót továbbra is elegánsnak, visszafogottnak és ízlésesnek találom, éppen olyan, mint a kor, amelyben játszódik - és éppen annyi titkot és tiltott dolgot is ígér...

Érdekességek:

Az írónő, Libba Bray igen humoros és szórakoztató személyiség. Számos interjút olvashattok róla, tőle a neten - nem fogtok közben unatkozni. :) Annyit elárult, hogy sokat gondolkodott a történet befejezésén: nem akarta, hogy így érjen véget, ezért számtalan verziót kitalált rá, de mindig visszatért az eredeti elképzeléséhez, mert tudta, csak így lehet vége. De hogy mégse zárjon le csak úgy minden szálat, a végén hagyott egy kiskaput, amelyet bármikor kinyithat, ha úgy gondolja, és megírhatja akár a negyedik részt is :) 

A könyv filmesítési jogait még az eredeti, amerikai megjelenésének évében, 2006-ban megvette Mel Gibson filmstúdiója, az Icon Production, de később lemondott a jogokról és egy új filmstúdió vette azt át. Azóta nem sokat hallani arról, hogy mi történik majd a filmmel, de 2015-re a mozivászonra ígérték... Meglátjuk...