Neil Gaiman: A temető könyve

Fülszöveg:


Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját…

Cselekmény:

Először is el kell, hogy mondjam, ez volt életem első Gaiman könyve... nem értem én magam sem, hogy hogy lehet ez, mert természetesen irtó sokat hallottam már róla, és láttam a Csillagport, ismerem Coraline történetét - de valahogy sosem vettem még rá magam, hogy elolvassam egy könyvét... Sajnálom! Bár megtettem volna előbb!

Maga a történet nagyon eredeti: egy kisfiú a túlélője egy család meggyilkolásának, akit a temetőben élő szellemek találnak meg, védik meg a gyilkostól és nevelik fel. Ez a kisfiú Senki Owens, az ő történeteit rejti a könyv, az ő barátairól szól - akik természetesen egytől egyig kitalált, túlvilági lények. Ez már önmagában is érdekesnek ígérkezik, de emellett ott van a titokzatos és fő szál: ki gyilkolta meg Sen családját és miért vadásznak még mindig Senre? 

Azt gondolom, Gaiman igazi jó mesemondó: úgy képzelem el őt, mint aki éppen a gyerkőceit fekteti le, és azok nyúzzák, hogy: "Apa, mesélj előbb nekünk!" Mire ő ölbe veszi a gyerekeket és jó apa módjára kitalál nekik egy mesét. Belesző mindenféle lényeket - félelmeteseket és kevésbé félelmeteseket, kacagtató és tanulságos kis történeteket épít egy nagyobb kerettörténet köré - a gyerekek pedig tátott szájjal, kikerekedett szemmel hallgatják, és mikor véget ér, a takaró alá bebújva magukban tovább szövik a szálakat...mert egy ilyen mese után nem lehet elaludni :-)

Mindezek mellett el kell, hogy mondjam: bármennyire is természetesnek és magától fakadónak tűnik ez a mese és ezek a szereplők - nem azok. Mindegyiküknek van valóságalapja, mindegyikük valamilyen mítosz, legenda vagy hitvilág szülötte, Gaiman alapos kutatómunkát végezhetett a regény megírása előtt - vagy egyszerűen ismeri ezeket a régi nagy meséket... És lám, mégis milyen spontánnak tűnnek!!!

Engem egy dolog zavart, vagy egy dolgot hiányoltam: nem értettem pontosan, ki is JACK.... az indítékát értem, felfogtam... egyedül a kilétével van problémám...ki ő? mit akar? mondja már ezt meg nekem valaki ... mert úgy érzem, ezt nem igazán magyarázta meg Gaiman, túl kevés volt az info...és ez nekem nagyon hiányzott...

Hangulat: Ami eszembe jut a könyvről, az a sötét... de mégsem hátborzongató, inkább olyan "mesebeli" sötét... az a sötét, ami titkokat rejt, ami varázslattal van tele és amiben bármi megtörténhet... 

Karakterek: Nagy kedvencem volt Silas - és fájlalom,hogy róla is csak igen keveset tudtunk meg... Hiányzott az ő története...

Sen természetesen igazi főhős karakter: bátor, okos, érdeklődő - tényleg igazi mesebeli "legkisebb fiú", aki  elindul világot látni.... csak itt az ő világa a valóságos csoda...:-)

Jack karaktere is igazán élvezetes: hátborzongató, sötét, titokzatos, igazi félelmetes gyilkos - talán éppen azért, mert több állati tulajdonsággal is felruházza őt az író (gondolok itt arra,hogy hogyan érzi a szagokat stb.)

Borító: tetszik nekem ez a borító. Egyszerű, hideg, titkokat rejtő.

Ha pontozni kell, 4 pontot adok - azért, mert több esetben is hiányérzetem maradt... De a megfogalmazás, a történet maga 5-ös.... Olvasni fogok még Tőle!