Lissa Price: Testbérlők - Leszámolás
Kiadó: AGAVE Kiadó
Oldalak száma: 272 oldal
Borító: Puhatáblás
Súly: 260 gr
ISBN: 9786155272479
Megjelenés: 2013. november
Fordító: Török Krisztina
Fülszöveg:
Callie Woodland rendkívüli lány: nem elég, hogy tökéletes szépség, de a fejében egyedülálló chip lapul. Ő az egyetlen Több FelHasználós Donor, vagyis egyszerre többen is belekerülhetnek a testébe, és irányíthatják őt. De még így sem olyan egyszerű Callie Woodlandet irányítani, mert aki valami gonoszságra akarja kényszeríteni, az előbb-utóbb rajtaveszt. Legyen bármilyen ravasz vagy bármilyen kegyetlen.
Callie Woodland rendkívüli lány: szép, okos és talpraesett, aki nem hagyja, hogy a gyengéket kihasználják, és nem lankad addig, amíg a szerettei biztonságba nem kerülnek ebben a spóraháborúk, ínség és egyenlőtlenségek sújtotta új világban.
Callie Woodland rendkívüli lány, akinek talán sikerül visszaszereznie még a saját testét is.
A könyvről:
Amikor összeomlik körülötted a világ, elveszítesz mindent és majdnem mindenkit, akit szeretsz, ha nem marad semmid, csak néhány barátod és Te, saját magad, akkor mindent megteszel azért, hogy legalább ennyi megmaradjon, hogy legalább ezeket ne veszítsd el. Történjen bármi, foggal-körömmel harcolsz értük.
Ahogy azt Callie is teszi a Testbérlők második részében, a Leszámolásban.
Callie az első kötetben történtek után úgy gondolja, kicsit megnyugodhat, békés, nyugodt életet élhet az öccsével és Michaellel, bár továbbra sem adja fel Emma keresését, ahogy azt korábban megígérte Helennek. Ám amikor az Öreg hangja ismét felbukkan a fejében, és a szeme láttára robbantja fel egy régi barátját, tudja: nincs menekvés, a chip a fejében örökké sebezhetővé teszi őt, és vele együtt mindazt, aki fontos számára. Már-már azon gondolkodik, hogy feladja magát és teljesíti az Öreg minden kérését, amikor egy titokzatos fiú foglyul ejti őt és meglepő dolgokat mesél neki. Megkezdődik a szervezkedés, a hajsza a túlélésért, a menekvésért, az életért.
Senki előtt sem titok, hogy bizony én nagyon is szerettem az első kötetet. Imádtam a világ lerombolásának folyamatát, ahogy az írónő elképzelte és megálmodta, szerettem a kialakuló csoportok, a kamaszok és az aggok leírását, a történetet, a beépített kis csavarokat, a váratlan fordulatokat. Nagyon szerettem a karaktereket, Blake-et, az Öreget, Callie-t. Különböző elméleteket szőttem annak kidolgozására, hogy vajon kit is rejt az Öreg, mi miért történik.
Nagyon nagy dolgokat vártam a második résztől...és talán éppen itt hibáztam.
Mert nem rossz ez a második kötet, egyáltalán nem rossz. De lehetett volna még jobb!!! Ezernyi ötlet és lehetőség volt benne, és egy picit most úgy érzem, ennek csak egy töredékét aknázta ki az írónő.
Lassan, komótosan indul a történet, mintha időt hagyna nekünk Lissa Price, hogy hozzászokjunk, visszaszokjunk az első kötet után a sztoriba, visszarázódjunk Callie világába. Ez a visszarázódás elég sokáig tart, azt hiszem, talán az új szereplő, Hyden megérkezéséig. Az ő felbukkanása az egyik legnagyobb, legdöbbenetesebb fordulat a könyvben, igazi meghökkentő, váratlan dolgok ígéretével, amiből csupán néhány valósul meg. Vagy talán csak én akartam volna, hogy az ő karakteréből többet, mindent hozzunk ki? Nem tudom...
Mindenesetre a sztori lendülete innentől kezdve új irányt vesz, pergőssé, akciódússá, az első részben már megszokott tempójúvá válik, szép sorjában következnek egymás után az események. Őszintén szólva vannak olyan részek, amelyek megjelenését, illetve annak logikáját még így, a kötet végeztével sem teljesen értek, de olvasás közben ez nem tűnt fel, hiszen elég sok mindent homály fed, még akkor is, ha jó sok mindent pedig előre ki tudunk következtetni.
A szerelmi szál itt csupán egy villanásnyi, a korábbi háromszög szinte teljesen ellaposodik - legalábbis nagyon minimálisan érzékelhetőek a csúcsai, mintha eltűntek volna a korábbi szereplői.
Egy ponton úgy éreztem, a történet egy kis irányt vált, és kezd átcsapni egy másik műfajba - disztópiából egyfajta Touchhoz, Ónixhoz hasonló történetté válik, ahol a cél a szuperkatona, a szuperfegyver kifejlesztése és az abból való meggazdagodás lehetősége. Ami nem is meglepő, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már: a pénz hajt mindent, mindennek és mindenkinek az a mozgatórugója. Miért lenne ez itt másképp?
A regény végén lévő csattanó - maga a bemutató - igen megrázónak és kegyetlennek sikerült, óriási mértékben korbácsolja fel az Olvasó indulatait és felháborodását, legszívesebben üvöltöttem volna, hogy : "Abbahagyni!!!! " A könyvben végigvonuló látszólagos érzéketlenség és hidegség itt egy csapásra összesűrűsödik és bámulatos erővel tör felszínre, hogy igazi, mértéktelen katarzist okozzon.
És hogy a végére miért is kell még egy kicsi, rövidke epilógus? Nos, talán a későbbi, majdani folytatások lehetőségéért??? Ki tudja?
Még egyetlen észrevétel, ami a regény stílusára vonatkozik: nem tudom ugyan, hogy az eredeti szöveg milyen minőségben, milyen szlenget használva íródott, de magyarul mindenképpen szörnyen hangzik és borzalmasan nehéz volt hozzászokni ehhez a látszólagos lazasághoz, haverezéshez, rendkívül stílustalannak és modortalannak hatott. Nem tetszett.
Összességéban azt mondanám, hogy a Leszámolás - főként a második fele - egy érdekes, izgalmas ifjúsági regény, amelyben a sci-fi és a fantasy szálai szépen keverednek és egy egészen sokrétű történetet rajzolnak meg. Ám mégis kicsit úgy érzem, hogy az első rész nyújtotta lehetőségek közül többet ki lehetett volna aknázni és -csakúgy, mint ott - sokszor megcsavarni az események fonalát.
Karakterek:
Callie alakja az első kötetben is meglehetősen kemény és távolságtartó volt, ám ebben a részben teljesen magába zárkózott, s még a hozzá közel állóknak is alig-alig bontakozott ki. Ez bizonyos szempontból érthető, más szempontból viszont hidegséget tükröz, amit kompenzálni kell, ám ehhez a felvillantott röpke szerelmi szál számomra kevésnek bizonyult. Mondhatni úgy is, Callie egy picit vesztett a varázsából.
.jpg)
Michael továbbra is a szükséges harmadik, de mellőzött jóbarát szerepében tetszeleg, Hyden pedig számomra túl keveset mutatott magából ahhoz, hogy a szívembe zárjam.
A régi kedvenc gonoszkarakterem - az Öreg -, lelepleződése után már kevésbé tűnt érdekesnek, inkább csak pusztán gonosznak és kegyetlennek. Ugyanakkor azt kell mondjam, még ezek után is kedvelem az ő személyiségének felvázolását, csupán más megvilágításból nézek már rá. Emberként, élőként, nem pedig egy titokzatos legendaként.
Borító:
Igazából nem értem ezt a borítót. Az első résznél kiderült, hogy Michael rajza adta a borítóképet, magyarán: pontosan az a kép az, amit a könyvben a fiú rajzol Callie-ről. Ennél még nem hallottam ilyet - ami nem jelenti ugye azt, hogy nincs -, de örülnék, ha kiderülne valami hasonló, mert addig nem tudom hová tenni Callie rövid haját, félig eltátott száját, a felemás szemét... Számomra mindenképpen magyarázatra szorul...
Lássuk, külföldön milyen borítók láttak napvilágot:
.jpg)
A könyvről:
Amikor összeomlik körülötted a világ, elveszítesz mindent és majdnem mindenkit, akit szeretsz, ha nem marad semmid, csak néhány barátod és Te, saját magad, akkor mindent megteszel azért, hogy legalább ennyi megmaradjon, hogy legalább ezeket ne veszítsd el. Történjen bármi, foggal-körömmel harcolsz értük.
Ahogy azt Callie is teszi a Testbérlők második részében, a Leszámolásban.
Callie az első kötetben történtek után úgy gondolja, kicsit megnyugodhat, békés, nyugodt életet élhet az öccsével és Michaellel, bár továbbra sem adja fel Emma keresését, ahogy azt korábban megígérte Helennek. Ám amikor az Öreg hangja ismét felbukkan a fejében, és a szeme láttára robbantja fel egy régi barátját, tudja: nincs menekvés, a chip a fejében örökké sebezhetővé teszi őt, és vele együtt mindazt, aki fontos számára. Már-már azon gondolkodik, hogy feladja magát és teljesíti az Öreg minden kérését, amikor egy titokzatos fiú foglyul ejti őt és meglepő dolgokat mesél neki. Megkezdődik a szervezkedés, a hajsza a túlélésért, a menekvésért, az életért.Senki előtt sem titok, hogy bizony én nagyon is szerettem az első kötetet. Imádtam a világ lerombolásának folyamatát, ahogy az írónő elképzelte és megálmodta, szerettem a kialakuló csoportok, a kamaszok és az aggok leírását, a történetet, a beépített kis csavarokat, a váratlan fordulatokat. Nagyon szerettem a karaktereket, Blake-et, az Öreget, Callie-t. Különböző elméleteket szőttem annak kidolgozására, hogy vajon kit is rejt az Öreg, mi miért történik.
Nagyon nagy dolgokat vártam a második résztől...és talán éppen itt hibáztam.
Mert nem rossz ez a második kötet, egyáltalán nem rossz. De lehetett volna még jobb!!! Ezernyi ötlet és lehetőség volt benne, és egy picit most úgy érzem, ennek csak egy töredékét aknázta ki az írónő.
Lassan, komótosan indul a történet, mintha időt hagyna nekünk Lissa Price, hogy hozzászokjunk, visszaszokjunk az első kötet után a sztoriba, visszarázódjunk Callie világába. Ez a visszarázódás elég sokáig tart, azt hiszem, talán az új szereplő, Hyden megérkezéséig. Az ő felbukkanása az egyik legnagyobb, legdöbbenetesebb fordulat a könyvben, igazi meghökkentő, váratlan dolgok ígéretével, amiből csupán néhány valósul meg. Vagy talán csak én akartam volna, hogy az ő karakteréből többet, mindent hozzunk ki? Nem tudom...
Mindenesetre a sztori lendülete innentől kezdve új irányt vesz, pergőssé, akciódússá, az első részben már megszokott tempójúvá válik, szép sorjában következnek egymás után az események. Őszintén szólva vannak olyan részek, amelyek megjelenését, illetve annak logikáját még így, a kötet végeztével sem teljesen értek, de olvasás közben ez nem tűnt fel, hiszen elég sok mindent homály fed, még akkor is, ha jó sok mindent pedig előre ki tudunk következtetni.
A szerelmi szál itt csupán egy villanásnyi, a korábbi háromszög szinte teljesen ellaposodik - legalábbis nagyon minimálisan érzékelhetőek a csúcsai, mintha eltűntek volna a korábbi szereplői.
Egy ponton úgy éreztem, a történet egy kis irányt vált, és kezd átcsapni egy másik műfajba - disztópiából egyfajta Touchhoz, Ónixhoz hasonló történetté válik, ahol a cél a szuperkatona, a szuperfegyver kifejlesztése és az abból való meggazdagodás lehetősége. Ami nem is meglepő, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már: a pénz hajt mindent, mindennek és mindenkinek az a mozgatórugója. Miért lenne ez itt másképp?
A regény végén lévő csattanó - maga a bemutató - igen megrázónak és kegyetlennek sikerült, óriási mértékben korbácsolja fel az Olvasó indulatait és felháborodását, legszívesebben üvöltöttem volna, hogy : "Abbahagyni!!!! " A könyvben végigvonuló látszólagos érzéketlenség és hidegség itt egy csapásra összesűrűsödik és bámulatos erővel tör felszínre, hogy igazi, mértéktelen katarzist okozzon.
És hogy a végére miért is kell még egy kicsi, rövidke epilógus? Nos, talán a későbbi, majdani folytatások lehetőségéért??? Ki tudja?Még egyetlen észrevétel, ami a regény stílusára vonatkozik: nem tudom ugyan, hogy az eredeti szöveg milyen minőségben, milyen szlenget használva íródott, de magyarul mindenképpen szörnyen hangzik és borzalmasan nehéz volt hozzászokni ehhez a látszólagos lazasághoz, haverezéshez, rendkívül stílustalannak és modortalannak hatott. Nem tetszett.
Összességéban azt mondanám, hogy a Leszámolás - főként a második fele - egy érdekes, izgalmas ifjúsági regény, amelyben a sci-fi és a fantasy szálai szépen keverednek és egy egészen sokrétű történetet rajzolnak meg. Ám mégis kicsit úgy érzem, hogy az első rész nyújtotta lehetőségek közül többet ki lehetett volna aknázni és -csakúgy, mint ott - sokszor megcsavarni az események fonalát.
Karakterek:
Callie alakja az első kötetben is meglehetősen kemény és távolságtartó volt, ám ebben a részben teljesen magába zárkózott, s még a hozzá közel állóknak is alig-alig bontakozott ki. Ez bizonyos szempontból érthető, más szempontból viszont hidegséget tükröz, amit kompenzálni kell, ám ehhez a felvillantott röpke szerelmi szál számomra kevésnek bizonyult. Mondhatni úgy is, Callie egy picit vesztett a varázsából.
.jpg)
Michael továbbra is a szükséges harmadik, de mellőzött jóbarát szerepében tetszeleg, Hyden pedig számomra túl keveset mutatott magából ahhoz, hogy a szívembe zárjam.
A régi kedvenc gonoszkarakterem - az Öreg -, lelepleződése után már kevésbé tűnt érdekesnek, inkább csak pusztán gonosznak és kegyetlennek. Ugyanakkor azt kell mondjam, még ezek után is kedvelem az ő személyiségének felvázolását, csupán más megvilágításból nézek már rá. Emberként, élőként, nem pedig egy titokzatos legendaként.
Borító:
Igazából nem értem ezt a borítót. Az első résznél kiderült, hogy Michael rajza adta a borítóképet, magyarán: pontosan az a kép az, amit a könyvben a fiú rajzol Callie-ről. Ennél még nem hallottam ilyet - ami nem jelenti ugye azt, hogy nincs -, de örülnék, ha kiderülne valami hasonló, mert addig nem tudom hová tenni Callie rövid haját, félig eltátott száját, a felemás szemét... Számomra mindenképpen magyarázatra szorul...
Lássuk, külföldön milyen borítók láttak napvilágot:
.jpg)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése