Jennifer L. Armentrout: Ónix

Jennifer L. Armentrout: Ónix

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalak száma: 470 oldal

Borító: Kartonált

Súly: 560 gr

ISBN: 9789633736319

Sorozat: Lux széria

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:

Daemon Blackhez hozzáláncolva lenni szívás.

Daemon eltökélte, hogy földönkívüli vonzerejével bebizonyítja, amit irántam érez, az több, mint bizarr kapcsolatunk puszta terméke. Így hát megesküdtem, hogy lemondok róla, bár mostanában jobban nyomul, mint valaha. De nagyobb problémáink is vannak.

Felbukkant valami, ami még az Arumnál is rosszabb.

A Védelmi Osztály kiszállt. Ha rájönnek arra, mire képes Daemon. És arra, hogy össze vagyunk láncolva, akkor nekem végem. És neki is. Ezen kívül itt van ez az új fiú az iskolában, akinek szintén megvan a maga titka. Tudja, mi történt velem, és tud segíteni, de nekem ezért hazudnom kell Daemonnek és távol kell tartanom magamat tőle. Mintha ez lehetséges volna. Minden józan észérv ellenére kezdek belezúgni Daemonbe. Meredeken. 

De aztán minden megváltozik.

Megláttam valakit, akinek nem lenne szabad életben lennie. És ezt el kell mondanom Daemonnek, annak ellenére, hogy tudom, addig nem fogja abbahagyni a kutatást, amíg el nem jut az igazsághoz. Mi történt a bátyjával? Ki árulta el? És mit akar tőlük a VO? És mit akar tőlem? 

Senki sem az, akinek látszik. És nem mindenki fogja túlélni a hazugságokat.

A könyvről:

Mielőtt bármit is mondanék a könyvről előre leszögezem: az Obszidiánt megvásároltam, olvastam, de annyira kettős érzésem volt vele kapcsolatban, hogy nem született aztán róla bejegyzés. 


Mert akárhogy is finomítjuk, az Obszidián bizony nem más, mint egy jól és hatásosan megírt fanfic. Twilight fanfic. Ami nem lenne baj, mert lehet egy fanficet is eredetien és újszerűen megírni, de a jelenetek, a karakterek, a teljes történet annyira egyezett vele, hogy egy idő után roppantmód elkezdett idegesíteni és bosszantani, annak ellenére, hogy a könyv stílusa jó, a karakterek pedig éppen olyan mértékben tipizáltak, amire vulgárisan csak annyit tudnék mondani: Jennifer L. Armentrout aztán tudja, mitől döglik a légy! Vagyis, minden bosszantó egyezése és hamis cselekménye mellett is élvezetes és szórakoztató olvasmány, és egy bizonyos idő eltelte után vágytam már a folytatást...

Bizony, a pozitív csalódás döbbenete igen jóleső érzés!
Mert az Ónix túllépett az Obszidiánon, és önálló, egyedi, teljesjogú regénnyé vált!!! 

A történet nagyjából ugyanott folytatódik, ahol az első rész befejeződött:  Kathy - bár őrült módon vonzódik Daemonhoz - igyekszik kikerülni a szomszéd srác minden közeledését, ami - mondhatni - nem egyszerű dolog, hiszen mindig mindenhol ott van, és nem hagyja, hogy lerázzák. Kathynek ugyanis meggyőződése, hogy Daemon csupán a köztük kialakult kapcsolat, a kötődés miatt érzi úgy, hogy tetszik neki, az érzés nem valódi. S bár mindennél jobban szeretne Daemon karjai közt lenni, ő valódi érzéseket, valódi vonzódást akar. 
A kettejük között állandósulni látszó csipkelődés és csatározások mellett a Védelmi Osztály is újabb gondot jelent, ami igazi fenyegetés mind a földönkívüli lakók, mint Kathyre nézve. Ugyanis különös dolgok történnek a lánnyal újabban, elmozdít dolgokat az akaratával, felrobbannak égők a jelenlétében. Mintha átvette volna Daemon néhány képességét. 
Kathy azonban normális akar lenni! Így aztán találkozgatni kezd új osztálytársával - Daemon minden tiltakozása és féltékenysége ellenére -, s hamarosan elég sok mindenkiről kiderül, hogy nem teljesen az, akinek eddig hittük....

Nos, az Ónix - bár az Obszidiánhoz hasonlóan egy a fiú-lány közötti folyamatos csipkelődő játéknak indul, a közepétől kezdve - amellett, hogy ez megmarad - egészen új irányt vált, amitől  különleges és egyedülálló lesz a történet egésze! 

Nem tudom, mire számítottam, mire vártam az első rész után, annyi bizonyos: arra, ami kisült az Ónixból, arra egyáltalán nem! A már-már kissé idegesítő huzavona a két fiatal között izgalmas, fordulatos, rejtélyekkel teli misztikus történetté vált, a cselekményvezetés lendületes, a  párbeszédek humorosak, az megálmodott ötlet eredeti és egészen más megvilágításba helyezi a korábban kialakuló képet mind az idegenekről, mind a történet mivoltáról!

Természetesen a szerelmi szál megjelenése elmaradhatatlan itt is, ám igazából már az elején sejtjük, tudjuk, hogy megjelenésére csupán a bonyodalmak fokozása miatt van szükség, hiszen ki is tudna labdába rúgni a bosszantó, ám annál csábítóbb és szexibb Daemon mellett, aki ráadásul egészen új oldalát is megvillantja felénk ezúttal (könyveket kommentál? na ne!? Ide vele! ) Az új fiú bár kedves és illedelmes - talán éppen ezért irtó unalmasnak tűnik a pimasz szomszédfiú mellett...

Kathy és Daemon kapcsolata az első rész vonalát követve egyfajta vicces, majd egy idő után kissé bosszantó macska-egér játékhoz hasonlatos, de a kettejük között húzódó erőteljes vonzalom és vibrálás egészen felfokozott méreteket ölt, és minden kettesben töltött percüknél azt vártam, hogy mikor esnek már egymásnak!? A köztük zajló kémia az egyik legerőteljesebb vonzódás, amit az elmúlt időszakban olvastam.

A történet alakulásáról nehéz lenne úgy beszélni, hogy ne rántanám le a leplet a legnagyobb meglepetésekről, mindenesetre annyit elmondanék, hogy korántsem földönkívüliekről és az idegenekkel való küzdelemről szól már a fáma... Tudtuk mindig is: az ember legnagyobb ellensége önmaga, vagyis maga az ember.... 

Összességében nagyon szerettem az új kötetet, annak minden fordulatos cselekményével, váratlan fordulatával és újraépített karakterével egyetemben. És most már bizony én is rendkívül várom a folytatást!

Karakterek:

Az első részben bemutatott karakterek twilight-szerűsége után egészen üdítő volt azt észrevenni, hogy végre mindenki önálló életre kel és újjáteremti önmagát. Kathy elkezd önállóan gondolkodni - bár néha olyan hihetetlen logikátlanul érvelve, s minden elővigyázatossága ellenére sokszor olyan naivín, hogy az már tényleg bosszantó volt-, határozottá, erőssé, bátorrá válik.

Daemon ugyan - hál istennek - nem vetkőzi le a maga mivoltát, de a karaktere kiteljesedik és a pimaszságon felül megmutatkozik intelligenciája, elkötelezettsége és felelősségtudata is.

Az új szereplők közül igazából a doktort szerettem legjobban - tökéletes alakítás az ő szerepe - minden szempontból! Rég láttam már ennyire jól megformált, rejtett személyiséget. Ügyes!

És még egy dolog, amit feltétlenül megemlítenék, és az Matthew, vagyis Mr. Garrison alakja, aki az első részhez képest jóval többet mutatott meg magából és amit mutatott, az végtelenül szimpatikussá tette számomra és hatalmasra nőtt a szememben. A legjobb támogató karakter idén..

Borító:

Még mindig szeretem Sztella és Pepe párosát: tökéletes választás volt a sorozat borítóihoz. Az Obszidiánon zölden csillogó Daemon-szemeket imádtam, és ugyan ennél nincs ilyen feltűnő jelenség, de a sötét, misztikus háttér, az előtérbe helyezett páros testtartása, egymáshoz való viszonyulása szívdobogtató és a történet szempontjából is igen ígéretes!