Fülszöveg:
R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.
Ijesztő, vicces, és meglepően szívbemarkoló. Az Eleven testek arról szól, milyen élni, hogy milyen meghalni, és arról, hogy milyen az elmosódott határ a kettő között.
Amerikában minden nézőcsúcsot megdöntött a regényből készült film John Malkovich főszereplésével!
.jpg)
A könyvről:
Tudjátok, sok embertől hallottam már, hogy ő nem szereti a disztópiákat, meg a posztapokaliptikus történeteket, mert nem azok túlságosan elszakadnak a valóságtől, és rémképeket közölnek. Ilyenkor azt szoktam felelni, hogy ha talán egy kicsit figyelmesebben olvassa, rájön, hogy nagyon is a valóságról szólnak...
Arról, hogy milyenek is vagyunk mi, emberek igazából, hogy milyen hibákat halmozunk fel újra és újra, hogy milyen téves úton haladunk és merre tartunk. Hogy mivé lehetünk, ha nem jövünk erre rá magunk is, hogyha nem változtatunk rajta. Rémképek? Igen, valóban azok. De mi alakítjuk őket azzá! Mi vagyunk azok, akik eltévelyedtünk. Ezek a könyvek, ezek a történetek mind sikolyok, segélykiáltások azért, hogy figyeljünk oda, nézzünk magunkba, ébredjünk fel! Térjünk le az útról és váltsunk a helyes irány felé! Változtassunk a jövőt mutató rémképeken!
Isaac Marion nem sikoltott, inkább cinikus mosollyal az arcán odaintett: "Ezt akartátok? Hát nesze nektek!" És valahogy ez a fricska jobban fáj, mintha beleüvöltött volna a fülünkbe...
Története valamikor a jövőbeli Amerikában játszódik, az emberiség nagy részének pusztulása után. Egy maréknyi karanténba húzódott Elevenen kívül mindenki más élőhalottként tengődik egyik napról a másikra, embert fogyasztanak, hörögnek, zombiként bandukolnak. Közülük való főhősünk, R is, aki semmire sem emlékszik emberi életéből, csupán azt sejti, hogy a neve talán R betűvel kezdődött...Egy vadászat alkalmával találkozik Julie-vel, akinek a barátját, Perryt megeszi. Így kerülnek át a fiú emlékképei lassan R-be is, és ki tudja miért, megmenti a lányt. Lassan megismerik egymást, veszélyes helyzetekbe keverednek, próbálnak napirendre térni a saját gondolataik, érzéseik felett, és szinte észre sem veszik, hogy mindeközben elindítanak valamit. Egy folyamatot, ami talán gyógyír lehet mindenki számára....
Furcsa egy könyv ez. Tele van humorral, csipkelődő öriróniával, kigúnyolja saját magát és a történetét, mégis iszonyúan komolyan veszi mindazt a tartalmat, amit képvisel.
A Marion által felépített világ zord és veszélyes, nincs a végletekig kidolgozva, a szánkba rágva, hogy mi miért és hogyan történt, csupán sejtetni engedi, finom utalásokkal és villanásokkal lebbenti fel azt a képet, amivé a Föld vált. Az ok gyakorlatilag mindegy is. A végeredményen nem változtat, az okozóját nem váltja meg.
Julie és R szerelme egy torzított Rómeó és Júlia -kapcsolat. Hiszen, nézzük csak meg: Julie nem véletlenül Julie és az R is lehetne akár Rómeó is. Az erkélyjelenetről nem is beszélve! Egy kicsit gúnyolódás ez rajtuk, ugyanakkor tisztelet is az érzelmek mélysége és sokasága előtt. Hiszen akármilyen torz és természetellenesnek tűnő is a kapcsolatuk, mégis ez az egyetlen, ami mindent túlél, ami mindent legyőz, ami mindenek felett áll, történjen bármi is. Az egyetlen dolog, amit soha nem lehet kiölni az emberből.
A zombi-lét önmagában véve is abnormális dolog. Aki zombi, az él ugyan, de kihalt benne minden érzés, fájdalom, szeretet, minden emberség. Ha jobban belegondolunk, mindez egy óriási metafora. Az emberiség metaforája. Az embereké, akik gépiesen, zombiként élnek köztünk, elvégzik a dolgukat, s közben lassan kihal bennük minden humánus megnyilvánulás, minden érzelem. Csak vannak, tengődnek, sodródnak a többiekkel, s közben teljesen elfelejtik, hogy mit is jelent az, hogy ÉLNI... Mint Marion zombijai...
Fricska ez, én mondom. Egy óriási fricska, amit az író cinikusan mosolyogva az orrunk alá dörgöl. Azt hitted, élsz? Hát ne gondold? Azt hitted, jó felé haladsz? Hát nem! Azt hitted, csak az a halott, aki megszűnt létezni? Figyelj oda jobban és rájössz, hogy korántsem volt igazad.
Fájdalmas mindezzel szembesülni, tudatosítani magunkban mindennek a jelentését, de amint ez megtörtént, máris elkezdhetsz változtatni ezen. Hiszen lehet. Nincs késő. Még akkor sem, amikor a világ összeomlani látszik körülötted, ha teljesen úgy tűnik, hogy nincs már remény. Mert akkor történik valami, ami az ellenkezőjére utal. Csak akarni kell, hinni kell és elindulni egy másik irányba. Ahogy R is teszi.
Bármennyire is odasóz nekünk Marion, bármennyire keménynek is látszik az ő figyelmeztetése, mégis feldobja a labdát, meghagyja az esélyt a javulásra és elindítja a szereplőit egy pozitív jövő felé haladó úton. És csak remélni tudom, hogy Minket is...
Arról, hogy milyenek is vagyunk mi, emberek igazából, hogy milyen hibákat halmozunk fel újra és újra, hogy milyen téves úton haladunk és merre tartunk. Hogy mivé lehetünk, ha nem jövünk erre rá magunk is, hogyha nem változtatunk rajta. Rémképek? Igen, valóban azok. De mi alakítjuk őket azzá! Mi vagyunk azok, akik eltévelyedtünk. Ezek a könyvek, ezek a történetek mind sikolyok, segélykiáltások azért, hogy figyeljünk oda, nézzünk magunkba, ébredjünk fel! Térjünk le az útról és váltsunk a helyes irány felé! Változtassunk a jövőt mutató rémképeken!
Isaac Marion nem sikoltott, inkább cinikus mosollyal az arcán odaintett: "Ezt akartátok? Hát nesze nektek!" És valahogy ez a fricska jobban fáj, mintha beleüvöltött volna a fülünkbe...
Története valamikor a jövőbeli Amerikában játszódik, az emberiség nagy részének pusztulása után. Egy maréknyi karanténba húzódott Elevenen kívül mindenki más élőhalottként tengődik egyik napról a másikra, embert fogyasztanak, hörögnek, zombiként bandukolnak. Közülük való főhősünk, R is, aki semmire sem emlékszik emberi életéből, csupán azt sejti, hogy a neve talán R betűvel kezdődött...Egy vadászat alkalmával találkozik Julie-vel, akinek a barátját, Perryt megeszi. Így kerülnek át a fiú emlékképei lassan R-be is, és ki tudja miért, megmenti a lányt. Lassan megismerik egymást, veszélyes helyzetekbe keverednek, próbálnak napirendre térni a saját gondolataik, érzéseik felett, és szinte észre sem veszik, hogy mindeközben elindítanak valamit. Egy folyamatot, ami talán gyógyír lehet mindenki számára....
Furcsa egy könyv ez. Tele van humorral, csipkelődő öriróniával, kigúnyolja saját magát és a történetét, mégis iszonyúan komolyan veszi mindazt a tartalmat, amit képvisel.
A Marion által felépített világ zord és veszélyes, nincs a végletekig kidolgozva, a szánkba rágva, hogy mi miért és hogyan történt, csupán sejtetni engedi, finom utalásokkal és villanásokkal lebbenti fel azt a képet, amivé a Föld vált. Az ok gyakorlatilag mindegy is. A végeredményen nem változtat, az okozóját nem váltja meg.
Julie és R szerelme egy torzított Rómeó és Júlia -kapcsolat. Hiszen, nézzük csak meg: Julie nem véletlenül Julie és az R is lehetne akár Rómeó is. Az erkélyjelenetről nem is beszélve! Egy kicsit gúnyolódás ez rajtuk, ugyanakkor tisztelet is az érzelmek mélysége és sokasága előtt. Hiszen akármilyen torz és természetellenesnek tűnő is a kapcsolatuk, mégis ez az egyetlen, ami mindent túlél, ami mindent legyőz, ami mindenek felett áll, történjen bármi is. Az egyetlen dolog, amit soha nem lehet kiölni az emberből.
A zombi-lét önmagában véve is abnormális dolog. Aki zombi, az él ugyan, de kihalt benne minden érzés, fájdalom, szeretet, minden emberség. Ha jobban belegondolunk, mindez egy óriási metafora. Az emberiség metaforája. Az embereké, akik gépiesen, zombiként élnek köztünk, elvégzik a dolgukat, s közben lassan kihal bennük minden humánus megnyilvánulás, minden érzelem. Csak vannak, tengődnek, sodródnak a többiekkel, s közben teljesen elfelejtik, hogy mit is jelent az, hogy ÉLNI... Mint Marion zombijai...
Fricska ez, én mondom. Egy óriási fricska, amit az író cinikusan mosolyogva az orrunk alá dörgöl. Azt hitted, élsz? Hát ne gondold? Azt hitted, jó felé haladsz? Hát nem! Azt hitted, csak az a halott, aki megszűnt létezni? Figyelj oda jobban és rájössz, hogy korántsem volt igazad.
Fájdalmas mindezzel szembesülni, tudatosítani magunkban mindennek a jelentését, de amint ez megtörtént, máris elkezdhetsz változtatni ezen. Hiszen lehet. Nincs késő. Még akkor sem, amikor a világ összeomlani látszik körülötted, ha teljesen úgy tűnik, hogy nincs már remény. Mert akkor történik valami, ami az ellenkezőjére utal. Csak akarni kell, hinni kell és elindulni egy másik irányba. Ahogy R is teszi.
Bármennyire is odasóz nekünk Marion, bármennyire keménynek is látszik az ő figyelmeztetése, mégis feldobja a labdát, meghagyja az esélyt a javulásra és elindítja a szereplőit egy pozitív jövő felé haladó úton. És csak remélni tudom, hogy Minket is...
Karakterek:
Isaac Marion karakterei halottak, mégis élnek. Vagy legalábbis próbálnak.
Mindannyian kicsit szétestek - nemcsak fizikai értelemben, lelkileg is, próbálják egyben tartani és összerakni önmagukat, lassan megismerni a személyiségüket.
R kicsit esetlen, kicsit zavarodott, mégis több emberség van benne, mint sok Elevenben. Nem érti mi miért van, miért nincs, de igyekszik rájönni, vagy túllépni rajta. Nem egy férfiideál, mégis szeretjük. Azért, amiért képes küzdeni, amiért akar változni.
Julie a maga lázadásával egy kemény álarc mögé bújva igyekszik túlélni mindazt, ami körbeveszi: a halált, a veszteséget, apja szeretetnélküliségét. Eleinte kicsit még zavart is a flegmasága, a látszólagos közönségessége - de ugyan, ki róhatná fel neki mindezt? Ő csak egy tizenéves lány, aki semmi másra nem vágyik, mint normális életre, törődésre, gondoskodásra, szeretetre...
A mellékszereplők elsősorban támogató szerepet kapnak. Nora Julie viselkedését hivatott néha magyarázni, M a humorával arat és teszi elviselhetőbbé az elviselhetetlent, a csontik pedig a végső lemondást képviselik. Azt a katatón állapotot, ami a végképp reményt vesztett embereknek kijutott. Bizony: metafora metafora hátán.
Julie apja és Perry számomra a két véglet... Mindketten feladták a maguk módján, mindketten lemondtak az életről. Egyik így, másik úgy. Egyik szerethető módon, fájdalmasan, még reményt keresve, de nem találva, másik minden hitét elhagyva, mindent elveszítve. Számomra - épp ezért - az ő alakjuk volt a legfájóbb, a legmegrázóbb...
Mindannyian kicsit szétestek - nemcsak fizikai értelemben, lelkileg is, próbálják egyben tartani és összerakni önmagukat, lassan megismerni a személyiségüket.
R kicsit esetlen, kicsit zavarodott, mégis több emberség van benne, mint sok Elevenben. Nem érti mi miért van, miért nincs, de igyekszik rájönni, vagy túllépni rajta. Nem egy férfiideál, mégis szeretjük. Azért, amiért képes küzdeni, amiért akar változni.
Julie a maga lázadásával egy kemény álarc mögé bújva igyekszik túlélni mindazt, ami körbeveszi: a halált, a veszteséget, apja szeretetnélküliségét. Eleinte kicsit még zavart is a flegmasága, a látszólagos közönségessége - de ugyan, ki róhatná fel neki mindezt? Ő csak egy tizenéves lány, aki semmi másra nem vágyik, mint normális életre, törődésre, gondoskodásra, szeretetre...
A mellékszereplők elsősorban támogató szerepet kapnak. Nora Julie viselkedését hivatott néha magyarázni, M a humorával arat és teszi elviselhetőbbé az elviselhetetlent, a csontik pedig a végső lemondást képviselik. Azt a katatón állapotot, ami a végképp reményt vesztett embereknek kijutott. Bizony: metafora metafora hátán.
Julie apja és Perry számomra a két véglet... Mindketten feladták a maguk módján, mindketten lemondtak az életről. Egyik így, másik úgy. Egyik szerethető módon, fájdalmasan, még reményt keresve, de nem találva, másik minden hitét elhagyva, mindent elveszítve. Számomra - épp ezért - az ő alakjuk volt a legfájóbb, a legmegrázóbb...
Borító:
Egy tipikus filmes borító. Nem rossz, bár nem vagyok oda a filmes borítókért, olyan reklámszaguk van. Az eredeti borítókat jobban szeretem - még akkor is, ha nem mindet értem teljesen. A legmegindítóbb szerintem a kezes borító - bár kétségtelenül nem a legszebb. :-)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Érdekességek:
Isaac Marion 1981-ben született Seattle-ben. Már a középiskolában írogatott, de az igazi áttörést végül a Warm Bodies hozta meg számára. Eredetileg egy 7 oldalas novellának indult, de később kinőtte magát. Isaac abban az időben éppen depressziótól szenvedett - és a könyv által lelt újra rá arra, hogy miért is kell élni. Így, ha úgy vesszük, a könyv egy picit önéletrajzi jellegű.
Jelenleg a regény második kötetének utómunkálatain dolgozik, ami vélhetően 2014-ben jelenik majd meg.
A könyvből film is készült - ki ne tudná? Rendezője Jonathan Levine, aki sok kérdésben kikérte az író véleményét és igyekezett figyelembe venni a tanácsait és javaslatait. Isaac szereti nagyon a filmet, annak ellenére, hogy beismeri: vannak hibái és hiányosságai, de úgy gondolja, ez természetes. hiszen nem lehet tökéletes egészében átültetni egy regényt egy film képébe.
Ó, és még egy nagyon nagy dolog: maga az író is szerepel a film egy jelenetében: zombiként díszeleg! Nézzétek csak meg a képet a zombiról fejjebb!!! :-)
Egyébként ha olvassátok Isaac Marion blogját, rájöhettek, hogy egy egészen különleges, művészi hajlammal megáldott ember, aki egészen különös módon, de roppant szerethetően szemléli az életet. Én nagyon megkedveltem őt és az írásait, sőt, ha egy könyv után lehet ilyet állítani, azt mondanám, hogy az egyik legérdekesebben, legárnyaltabban írók egyike. Olvassátok!
Isaac Marion 1981-ben született Seattle-ben. Már a középiskolában írogatott, de az igazi áttörést végül a Warm Bodies hozta meg számára. Eredetileg egy 7 oldalas novellának indult, de később kinőtte magát. Isaac abban az időben éppen depressziótól szenvedett - és a könyv által lelt újra rá arra, hogy miért is kell élni. Így, ha úgy vesszük, a könyv egy picit önéletrajzi jellegű.Jelenleg a regény második kötetének utómunkálatain dolgozik, ami vélhetően 2014-ben jelenik majd meg.
A könyvből film is készült - ki ne tudná? Rendezője Jonathan Levine, aki sok kérdésben kikérte az író véleményét és igyekezett figyelembe venni a tanácsait és javaslatait. Isaac szereti nagyon a filmet, annak ellenére, hogy beismeri: vannak hibái és hiányosságai, de úgy gondolja, ez természetes. hiszen nem lehet tökéletes egészében átültetni egy regényt egy film képébe.Ó, és még egy nagyon nagy dolog: maga az író is szerepel a film egy jelenetében: zombiként díszeleg! Nézzétek csak meg a képet a zombiról fejjebb!!! :-)
Egyébként ha olvassátok Isaac Marion blogját, rájöhettek, hogy egy egészen különleges, művészi hajlammal megáldott ember, aki egészen különös módon, de roppant szerethetően szemléli az életet. Én nagyon megkedveltem őt és az írásait, sőt, ha egy könyv után lehet ilyet állítani, azt mondanám, hogy az egyik legérdekesebben, legárnyaltabban írók egyike. Olvassátok!
A könyvért köszönet illeti a Libri Kiadót!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése