Pótlás - megkövetem magam

Pótolom a mulasztást, csökkentem a lemaradást. Mármint azt, ami egyes bejegyzéseim hiányát és  késlekedését illeti.

Az elmúlt időszakban a sok turnés bejegyzés, rengeteg olvasás és még több egyéb elfoglaltságom miatt jónéhány olvasott könyvem maradt "posztolatlanul" - szavakra, véleményezésre várva, lógva a levegőben. 

Sajnálom, mert a többség igazán megérdemelte volna a saját bejegyzést, ám ha már így alakult, összeszedtem néhányat és rendhagyó módon rövidítve, néhány mondatba foglalva értékeltem őket.

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Az elmúlt nyár egyik legkivételesebb, legélvezetesebb olvasmánya volt Graves fülledt, párás romantikával fűszerezett regénye, mely ugyanakkor igen komoly témát is érint: a korkülönbség dilemmáját, amit megbonyolít egyfajta tanár-diák kapcsolattal, ám felment egy reménytelen, egymásrautalt helyzettel, számos kalanddal és bonyodalommal.

Egy lakatlan szigetre vetődött emberpár viszontagságai, szép lassan, fokozatosan kialakuló sajátos kapcsolata, egymás iránt érzett bizalma, kötődése a Kék Lagúna óta az egyik kedvenc témámat képezik, így aztán nem is ért váratlanul, hogy a könyv a tavalyi év legszórakoztatóbb olvasmányainak egyikévé vált számomra. Tökéletes kikapcsolódást nyújt pihenéssel töltött szabadság alatt, vízparton, forró éjszakákon - vagy akár zimankós, vacogós nappalokon, mikor epekedve várjuk a nyár melengető fuvallatait.

John Green: Csillagainkban a hiba

Félreértés ne essék: ez a könyv éppen olyan szomorú, ahogy azt a fülszöveg ígéri. Elvégre egy rákban szenvedő lány és egy tünetmentes fiú fájdalmasan szép, megindító szerelméről szól, életről, halálról, a világban betöltött szerepünkról szól. 

Az utolsó oldalakat nagyon hosszú ideig olvastam, mert egyszerűen nem láttam a betűket a könnyeim tengerétől…és mégis: bár elhasználtam egy doboznyi zsepit, az orrom eldugult a vissza nem fojtott sírástól, a szemem bedagadt, a fejem zsong a kusza érzésektől, legbelül mégis mosolygok. 

Megkönnyebbültem, biztossá váltam. Biztossá magamban, másokban és a Sorsban. Mert a könyv biztossá tesz sok mindenben. Abban is, hogy a feledés – bár általános –, mégsem tényszerű. Hiszen most már biztos, hogy nyomot hagyok. Ha nem is a világmindenség valamennyi tagjában, egyvalakiben biztosan. És ha így van, akkor már megérte. Már volt értelme. És ha úgy érezném, vagy Te úgy éreznéd, hogy ez nem elég – az sem baj. Egyszerűen csak tudd: nem bennünk van a hiba. Csillagainkban a hiba… 

Shannon Messenger: Vihar szeli ketté

A Vihar szeli ketté egy nagyon eredeti, lendületes olvasmány, egyedi ötlettel és természetfeletti képességekkel, roppantul képszerű és érzékletes leírásokkal, melyek azt hiszem, akkor érzékelhetők a legjobban, ha a szabadban olvassuk a könyvet és érezzük bőrünkön a szél simogatását, elképzeljük, milyen elemi erővel képes mindez elszabadulni és pusztítani... A könyv sorait olvasva nem nehéz!
Egyedüli gondom talán mégis a szereplőkkel volt. Bár nem tudnék egyikük esetében sem kiemelni semmi őrületes hibát vagy hiányosságot, az írónő által felépített karakterük nem került közel hozzám, nem kedveltem őket, nem váltak szimpatikussá. 
A borító viszont gyönyörű, varázslatos, imádom!

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen

Bevallom, Diana Gabaldon vaskos kötete meglehetősen ijesztően hatott rám. Annyira terjedelmes és súlyos, hogy sosem gondoltam volna, hogy én ezt jószántamból kiolvasom anélkül, hogy leszakadna a karom. De el kell mondanom: nem is éreztem a könyv súlyát, csak lapozta, lapoztam tovább és tovább, teljesen belekavarodva az események örvényébe, sőt egyenesen kínszenvedés volt éjjel letenni és kivárni a másnap estét, hogy ismét olvashassam. Imádtam a történetet, szerettem a karaktereket, tökéletesen részesévé váltam Gabaldon világának és napokig benne éltem.

Jamie és Claire találkozása, élete és kora felkavaró, szemléletes és hiteles utazás a múlt és a bonyolult emberi érzelmek világába, s annyi feledhetetlen és csodaszép - vagy éppen humorral és élcelődéssel teli - percet, órát, napot nyújtott számomra, hogy méltán tekinthetem ezután az egyik kedvenc regényemnek.

Ráadásul a könyvben hemzsegnek a jobbnál jobb, összetett, tökéletesen megírt karakterek.

Őszintén szólva a legtöbb könyvben nem igazán szeretem a női karaktereket és egy idő után még a nevük is feledésbe merül. Meglehetősen kevés olyan olvasmányom volt eddig, ahol a hősnő képes volt megkedveltetni magát velem, akit valamiért megszerettem és a szívembe zártam. Így aztán roppantmód örülök, ha végre egy olyan könyvet olvashatok, ahol nemcsak a férfi szereplő, hanem a női is maradandó élményt nyújt!

Nos, Claire alakja az Outlanderből kétségkívül ilyen (S bármennyire is Jamie az, akiről legszívesebben ódákat zengenék, legyőztem ezt a késztetést, mert vele kapcsolatban ezt már sokan megtették előttem, Claire alakjáról megfeledkezve - pedig megérdemli, hogy róla is szót ejtsünk!)

Claire egy hihetetlenül kemény, határozott egyéniség, igen erős öntudattal. Nemcsak okos és intelligens, de emellett roppantulszenvedélyes és kitartó, igazi túlélő típus, aki igyekszik legyőzni minden akadályt és megbirkózni minden helyzettel. 

Jó volna azt mondani, hogy Claire teljesen olyan, mint én - de azt hiszem, helyesebb lenne azt mondanom, hogy Claire teljesen olyan, amilyennek én képzelem magam, vagy inkább amilyen én szeretnék lenni - vagy éppenséggel bárki más. (Bár erős a gyanúm, hogy a bátorságom messze elmarad az övétől...)

Ám az igazi bámulatot és tiszteletet mégsem ezzel érdemelte ki nálam, hanem azzal a múlhatatlanéletigenléssel, humorérzékkel és pozitív szemlélettel, ami példaértékű és követendő bárki számára. Szeretem azt, ahogy a legborzasztóbb helyzetben is képes nevetni, ahogy a legnyomasztóbb dolgokban is képes meglátni a jót és az iróniát. Szeretem a csipkelődő élcelődését, azt a vehemenciát, ahogy bárkinek képes kapásból visszavágni, ahogy senki előtt nem hajlandó megalázkodni és megalkudni. Ahogy bármilyen körülmények között képes megőrizni önmagát és ezt tudatni is - mindenkivel!

Számomra ő a NŐ, az EMBER -bámulatos karakter!

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Az Anna és a francia csók egy hihetetlenül könnyed, friss, mai, bűbájos kis románc, amiben benne van a fiatalkor minden bizonytalansága, az első szerelem minden végletessége. Könnyen olvasható, lendületes, bájos - ráadásul a gyermeki romantika mellé kapunk egy részletes párizsi idegenvezetést és néhány szövevényes, komplikált családi problémát. Mi más kellene még egy jó kis könyvhöz estére, a takarókba burkolózva?