Alex T. Smith: Claude vidéken

Fülszöveg:

Egy szürke és unalmas nap után Claude úgy dönt, muszáj egy nagyot kalandoznia, ezért aztán felkerekedik legjobb barátjával, Bolyhos Zokni urasággal, és leruccan vidékre. Nem is sejtik micsoda izgalmak várnak rájuk Tehénlepény asszony tanyáján,ahol aznap éppen vásárt tartanak. Claude, a kicsi dundi kutya mulatságos kalandjai ezúttal sem fognak csalódást okozni sem a hűséges, sem az új olvasóknak.

Bevallom, én azelőtt nem ismertem Claude-ot. Nem tudtam, hogy létezik egy pici, dundi kutya piros svájcisapkában, aki a barátjával, Bolyhos Zokni urasággal arra hivatott, hogy szórakoztassa a gyerekeket, velük együtt fedezze fel a világot és megszerettesse velük az olvasást... Sajnálom, hogy eddig kimaradt az életemből, mert bizony ez hiba volt. Claude története ugyanis rendkívül humoros, gyermekközpontú, tanulságos és stílusos. 

Claude, ez a kissé kajla, bolondos kiskutya gyakorlatilag olyan, mint egy kisgyerek. Neki is vannak szülei (csak itt gazdinak nevezik őket), méghozzá Suvikszcipő úr és felesége, akik állandó résztvevői Claude történeteinek. Bár minden epizódban megjelennek ők, mégsem látunk belőlük soha mást, csupán a fényesre, tisztára suvickolt cipőjüket. Nem véletlenül. Hiszen ők a gazdik, a nagyok, a felnőttek, akiknek Claude csupán a térdükig ér. Ez adja a könyvek egész szemléletmódját: szinte alulról, egy kisgyerek szemmagasságából látjuk a jeleneteket és a szereplőket, ezzel is a célzott korosztály igényeihez és jellegzetességeihez igazodva.

A barátok kalandjai minden egyes kötetben a valós életünk helyszínein játszódnak, ezúttal vidéken, egy farmon. Claude lépésről lépésre fedezi fel egy vidéki tanya csodáit: a farukat billegető tyúkokat, a lovakat, akikkel westerneset lehet játszani, a csupán udvarias hangnemre hallgató birkákat, a rémesen rikoltozó kakast, és még sorolhatnám. Ugyanúgy rácsodálkozik és elképed a számára újdonságok láttán, mint egy kisgyerek. Mindent kipróbál, megtapasztal, megnéz - és ez persze számtalan, viccesnél-viccesebb kalandot eredményez.


A humort tovább fokozza a vicces illusztrációk sokasága, ami már-már képregényeket idéz, mégis jóval több annál: alátámasztja, megerősíti, ugyanakkor kiegészíti a szöveget, és együtt alkotják meg a kalandok egészét. Segít megalapozni a hangulatot, elképzelni a karaktereket, kialakítani a gondolati megjelenítést.

És micsoda komikus, megmosolyogtató képek ezek! A szemüvegben, írógéppel az élettörténetét gépelő zokni, a felcicomázott malacok, a pocsolyába süllyedő Claude - mind-mind mosolyt csalnak az arcunkra. A fehér-fekete-piros árnyalataival színezett képek nemcsak színvilágukkal, de formáikkal, a karakterek öltözékével, hajviseletével, arcvonásaikkal is a 60-as éveket jelenítik meg, ami - azt hiszem - a gyerekeinknek, de talán még nekünk is - a fiatalabb korosztálynak már önmagában véve is vicces.


És ha már ennyi szó esett a humorról, ne feledkezzünk meg a nevek jól csengő, sokatmondó hangzásáról és jelentéséről. A kedvencem: Tehénlepény asszony :) De nem rossz a Gyapjasfar tanya sem! Igazán találó és remek fordítást végzett a könyv fordítója,  Totth Benedek! 

Egyébként a könyv az 5-7 éves korosztálynak készült, ezért a mérete éppen akkora, hogy a kezükben elférjen, a tördelés szellős, nem rémíti meg a kezdő olvasót azzal, hogy végtelen sorok halmazát tárja elé. A betűk nagyok, könnyen felismerhetők - valóban az olvasás megkönnyítését szolgálja.

És hogy a fentieket alátámasszam, hadd meséljem el, hogy a tegnap délutánt nálunk töltötte a 8 éves unokaöcsém. Gondoltam: íme a remek alkalom, tesztelem a mesét a gyerekeken. Azért, hogy a kicsik is élvezhessék a mesét - no meg némi önzésből - én olvastam fel a történetet. Mondanom sem kell, nagy volt közben a viháncolás, a vihogás egy-egy helyzetkomikumon, egy-egy mulatságos elnevezésen...Tetszett nekik...Olyannyira tetszett, hogy a könyvet azóta sem láttam. Hogy miért? A 8 éves nagyfiú elkunyerálta tőlem, és az apukájától tudom: azóta esténként, elalvás előtt ezt lapozgatja és olvasgatja. Nekem pedig örül e lelkem és tele a szívem a reménnyel: talán ezzel új olvasó született. Talán sikerült elérnem azt, hogy ezentúl ne úgy tekintsen az olvasásra, mint tanulnivaló kényszerre, hanem úgy, mint szórakoztató, örömteli, vidám kikapcsolódásra. Van-e ennél fontosabb és magasztosabb célja egy gyerekkönyvnek?

A könyvet köszönöm a Manó Könyveknek!