Cat Patrick: Fogotten- Úgyis elfelejtem

Fülszöveg:
Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

A könyvről:

London Lane - bár minden szempontból annak tűnik - nem hétköznapi lány. 6 éves kora óta ugyanis fordítva emlékezik: nem tudja felidézni, mi történt vele a múltban, de látja a jövő emlékképeit és eseményeit. Minden éjjel, pontban 4.33-kor törlődnek az aznapi emlékei, és csak az esténként önmagának készített jegyzetekből tudja, mi minden történt vele az iskolában, mi volt rajta, mit kell átnéznie a suliba, kivel találkozott, kivel mit beszélt meg stb. Az élete nagy része jegyzetekből áll...és jövőképekből...

Aztán egy szeles, hűvös napon találkozik egy fiúval, aki ugyan nem szerepel az emlékeiben, London mégis úgy érzi, örökre az élete része lesz. De akkor miért nem tűnik fel az általa látott jövőképekben? Miért nem "emlékszik" rá? És miről szól a vissza-visszatérő álom, ami Londont nap mint nap zaklatja? Milyen borzasztó dolog történik majd vele, milyen jövő vár rá?

A kérdések sora végtelen, de minden feltételezésünk hibásnak bizonyul és a válasz egészen meglepő...

Azt hiszem, ez az első regény, aminek úgy kezdtem neki, hogy szinte semmit, de semmit nem tudtam róla. A fülszöveget ezúttal figyelmen kívül hagytam - s egyedül a sokatmondó cím miatt voltak sejtéseim a történetet illetően...

De a sejtések nem teljesen voltak helytállók....

A könyv első fele ugyanis nem más, mint egy könnyed, bájos, szívet melengető mese az első szerelem érzéséről, leírva és felidézve bennünk annak minden szépségét, boldogságát és csodáját. Szinte érezzük a gyomrunkban a pillangók piciny verdesését, érezzük a ránk szálló rózsaszín ködöt, mosolygásra kényszeríti az egész lelkünket. S bár mindez igen márcosnak és érzelgősnek hangzik, annyira bájosan és kedvesen tárja fel előttünk az írónő, annyira tökéletesek a szituációk és az élethelyzetek, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy mindez túl sok lenne, vagy túl szirupos. Élveztem minden sorát és Londonéval együtt telt meg a szívem  a szerelem érzésével - felidézve a saját, régi történetemet...

Bár a könyv könnyed és laza - és valóban "tini", mégis folyamatosan ott lebeg felettünk valami sötét fenyegetés, egy rémkép a jövőből, ami nem hagyja Londont nyugodni. Aztán a fenyegetés valódivá válik és a felétől éles fordulatot vesz a regény:  megmarad ugyan a  könnyed, gyermeki bája, mégis felüti a fejét a való, iskolán kívüli élet keménysége és ridegsége, a felnőttlét nehézségei, a világot uraló bűnök sötét árnyai.

A váltás és a rejtély lelepleződése igazán sokkoló - Londonnak és nekünk is. Egyrészt azért, mert teljesen a meglepetés erejével hat: olyan dolgok derülnek ki, amikre egyáltalán nem gondoltunk volna, másrészt rémisztő belegondolni, mennyi, de mennyi veszélyforrás les ránk és a szeretteinkre nap mint nap, és mennyi rémes dolgot képes elkövetni egy ember...

Londonnak, aki eddig az édesanya és az iskola biztonságos védelmében, egy majdhogynem zárt világban élt, most szembesülnie kell mindezzel: a múlt és a jövő borzalmaival. Szerencsére szerető édesanyja és barátja, Luke mindenben a segítségére vannak és hamarosan nyomozni kezd az életében fellelhető rejtélyek után...

Furcsa kettősség ez: a rózsaszín világ, a szívmelengető szerelem, a soha véget nem érő barátság és a könnyed stílus szembekerül egy kegyetlen, gyűlöletes gaztettel, az emberi gyarlósággal és esendőséggel, és a kérdéssel: vajon előre megvan-e írva a sorsunk, vagy valóban a tetteink határozzák meg a jövőnket? Olyan kérdések ezek, melyek sokunkat foglalkoztatnak, melyek túlnőnek a gyermeki világ bűvkörén...Ezek már a felnőttek problémái és dilemmái a világról.

A könyv egyébként nagyon könnyen olvasható, hiszen a fogalmazásmód egyszerű, érthető, a cselekmény lendületes, fordulatokkal teli, egy cseppet sem unalmas.

Örültem, hogy London nem mindennapi képességeire mennyire pompás és sokkoló magyarázatot kapunk (még arra is, hogy miért abban az időpontban felejti el a dolgokat, amikor) Egyedül azt hiányoltam, hogy valamiért az kimaradt, hogy vajon miért a jövő képeit látja a múltbeli emlékek helyett. Erre egyáltalán nem kapunk magyarázatot, fel sem merült, hogy ezt valaki megkérdőjelezheti. Pedig igen! Persze hogy! És azt hiszem, hogy azoknak, akik erre kíváncsiak voltunk, elég lett volna csupán annyi, hogy: összekuszálódtak az agyi idegpályák - vagy valami hasonló egyszerű indok. Beértük volna ezzel is...

Mint ahogy tökéletesen beértük és megértettük azt is, hogy hogyan képes London tanulni, iskolába járni, dolgozatokat írni: a tapasztalati emlékezés más helyen raktározódik az agyunkban, mint a többi dolog, és London agyának csupán ezen része sérült....(Ezt azért emelem ki, mert sokan ezt róják fel a könyv legnagyobb hibájának - holott világos magyarázat van benne erre a furcsa képességre - vagy inkább e képesség hiányára....)

Engem ennél sokkal jobban zavart a befejezés...

A sok fordulat, rejtély és izgalom mindvégig fogva tartja a figyelmünket, a feszültség mindvégig bennünk lakozik, szép lassan fokozódik, nő bennünk és várjuk, várjuk a könyv végi nagy lecsapódást, a katarzist, amikor robban a történet...Aztán mégsem robban...inkább szép lassan lecsillapodik és elhal. Mintha levágták volna a könyv végét. Mint amikor ülsz a hullámvasúton, mész felfelé az emelkedőn, érzed, hogy lassan felérsz a csúcsra és jön a zuhanás, de a várva várt zúgó száguldás helyett csupán egy enyhe lejtő következik... És kissé csalódottnak érzed magad...Én is. Mert az egész könyv nagyon-nagyon jó és élvezetes. Az a fajta könyv, amit bármikor elő tudnék venni és újraolvasni, de ez a hirtelen vég picit elvesz az értékéből... kár...

Karakterek: 

Megkönnyebbülés végre olyan ifjúsági könyvet olvasni, ahol tényleg ifjak a karakterek. Nemcsak életkorukat tekintve, hanem viselkedésüket, reakciójukat, cselekedeteiket tekintve is. Nem tesznek úgy, mintha óriási felelősségtudattal rendelkeznének, mintha mindenáron fel kellene áldozniuk magukat valakiért, mintha tökéletes és érett felnőttek lennének.  Igazi tizenévesek ők, néha már a felnőtteket sújtó gondokkal és problémákkal kell szembenézniük, de a lelkük mélyén még mindig ártatlan, naiv gyerekek, akik megrémülnek a világ hatalmasságától.

London karaktere - minden esetlenségével és tökéletlenségével is kedves volt és bájos. Mert volt tartása, büszkesége, volt humora és saját egyénisége.

Luke pedig .. Luke egyszerűen annyira édes volt és leleményes,  bűbájos és romantikus ... olyan fiú, akit a lányaimnak kívánok, ha tizenévesek lesznek! És azt hiszem, ezzel mindent elmondtam róla, ennél nagyobb dicséretet nem kaphat tőlem.

Borító: 

Különös, hogy a könyv borítója a legkülönbözőbb gondolatokat juttatja eszembe. A két ellentétes irányba tekintő lány - a múlt és a jövő...Alakjuk különálló, mégis sejtjük, hogy igazából egyetlen alakról van szó...

Ráadásul ahogy hirtelen ránézek a képre, a Rorschach-teszt elmosódott, alaktalan figurái jutnak eszembe róla  És az, hogy a pszichológiának valóban köze is lehet a könyvhöz - az már  csak hab a tortán...

Lássuk mások milyen borítóval adták ki a könyvet...

Érdekességek:

Cat Patrick, a regény írója Cheyenne-ben, Wyoming fővárosában született. Újságíró szakra járt az egyetemen, majd PR szakon szerzett mesteri fokozatot.

 Első kisnovelláját 7 évesen írta Dollyról, a lila pettyes delfinről és a könyvet természetesen illusztrálta is. A család azóta is nagy becsben tartja  a lelaminált füzetecskét, és bőszen támogatják Catet az írásban.

Férjét San Francisco-ban ismerte meg. Rövid ismeretség után összeházasodtak, és Cat ikreknek adott életet. Egy reggel, mikor hulla fáradtan a konyhában végezte mindennapi teendőit, egyszer csak elfelejtette, hogy mit is csinált éppen, miért is indult, minek is akart nekikezdeni. Ekkor született meg a Forgotten ötlete. :)

Azóta a könyvesboltokba került második kötete is, a Revived, és előkészületben van a The Originals.

Első könyve még meg sem jelent, mikor a könyv filmesítési jogait megvásárolta a Paramount Pictures, és Hailee Steinfeldet választották London Lane szerepére. Az írónő honlapja szerint közben megvannak a producerek is, valamint a film forgatókönyv írója, aki nem más, mint Oren Uziel.  

Szóval ismét van egy film, aminek az elkészültét hosszú ideig várhatjuk...

Addig is íme, a könyv trailere:

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!