Roni olvas: Arne Svingen: Magas Cé és Jobbhorog

A Blogturné Klub korábban bemutatta már Nektek a Kolibri Kiadó Magasfeszültség emblémával ellátott legelső könyvét, Sally Garner: A Hold legsötétebb oldala című regényét. Ezúttal a Kiadó újabb szívfacsaró történetet jelentetett meg, Arne Svingen norvég író számos díjjal kitüntetett ifjúsági regényét, mely a Magas Cé és Jobbhorog címet viseli.

A Blogturné Klub néhány tagja is elolvasta és megszerette ezt a humorral fűszerezett, kedves, mégis megindító könyvecskét, és igyekszünk bemutatni Nektek, miért is tetszett nekünk annyira.

S hogy miért Magasfeszültség? Mert ezek a könyvek „húsba vágó”, olykor kegyetlen vagy épp szívfacsaró történeteket tárnak ifjabb olvasóink elé.

Olyan irodalmi alkotásokra kerülnek rá a speciális, kolibris Magasfeszültség emblémák, melyek kényes témákat járnak körül, izgalmas, újszerű nyelven íródtak, vagy épp a nézőpontjuk tér el a megszokottól. Ezek a könyvek úgy hatnak, akár a valóságbeli magasfeszültség, melyet a transzformátorok – jelen esetben az olvasmányélmények – kisebb feszültséggé alakítanak. Feldolgozzák, de legalább is továbbgondolásra ösztönözik az adott problémát.

A Magasfeszültség emblémával ellátott könyvek nyitott, befogadó olvasóknak szólnak, olyanoknak, akik engedik, hogy húsukba vágjon az irodalom.

Te mennyire vagy befogadó? Gyere, tégy egy próbát! Ismerd meg Bartot, a családját, az osztálytársait, és nem utolsó sorban különös hobbijait! Olvass extrákat és nyerd meg a turné során kisorsolásra kerülő könyv három példányának egyikét!!!

Arne Svingen: Magas Cé és Jobbhorog

Kiadó: Kolibri Kiadó
Oldalszám: 254 oldal
ISBN: 9786155234613
Borító: kartonált
Fordító: Petrikovics Edit

Fülszöveg:

Az Egy törött orr balladája arról szól, hogy üssünk és hogy ne üssünk. És hogy mi a helyzet akkor, ha az ember csak úgy tud énekelni, amikor senki más nem hallja. De leginkább mégiscsak Bartról szól, aki szerint az élet attól egy cseppet sem lesz jobb, ha negatívak vagyunk. Megismerjük a titoktartásra képtelen Adával és Geirrel, aki mindig olyan furcsán áll. Az olyan fontos napok históriája ez a könyv, amelyeken egyszerre történik minden, és semmi sem többé lesz olyan, mint azelőtt volt. Amelyeken egyszerre érezzük magunkat boldognak és egy kissé szomorúnak. Ahogy ez a könyv is megnevetett, miközben néha elszorítja a torkodat.

A könyvről:
Bizony a sors nem bánik mindannyiunkkal kesztyűs kézzel, s valakinek már egészen fiatalon akadályok és megpróbáltatások egész sorát kell kiállnia. Ám meggyőződésem, hogy aki leküzdi ezeket a próbákat és megküzd minden fájdalommal és gyötrelemmel, abból előbb-utóbb értékes és igen erős ember válik, olyan, aki nem ismer lehetetlent, aki meg sem áll az égig.

Csakúgy, mint Bart, Arne Svingen szívhezszólóan kedves ifjúsági regényének kissé különc főhőse.

Bart egyedül él túlsúlyos és alkoholproblémákkal küzdő édesanyjával Norvégia valamely lerobbant, elhanyagolt nyomornegyedében, egy lezüllött alakokkal teli bérház apró lakásában. Ám nevével ellentétben Bart cseppet sem hasonlít a Simpson család vagány és zűrös fiúgyermekére. Mert ez a Bart folyamatosan azért küzd, hogy ne csússzon le az iskolai hierarchia legaljára, boksz edzésekre jár, de ütni nem akar, s otthon, a fürdőbe zárkózva áriákat énekel.

S mikor Ada, a legbájosabb és legkedvesebb iskolatársnője miatt titkai lelepleződnek, Bart életének addigi menete teljesen megváltozik, s észrevétlenül mindez őt magát is változásra sarkallja.

Sokszor, számtalan alkalommal olvastam már olyan ifjúsági vagy akár felnőtt könyvet, amely gyermekek elhanyagolásáról, nehéz sorsú fiatalokról szólt, ám egyik sem vált olyan kedvessé és megmosolyogtatóvá számomra, mint amilyen Bart története lett. Mert hiába a kemény téma, a megdöbbentő és elképesztő környezet, a felelőtlen anya képe, az író mégis olyan nagyfokú gyermeki bájjal, olyan szeretni való természetességgel és egyszerűséggel töltötte meg a könyv egészét, hogy képtelenség nem a szívünkbe zárni mind a történetet, mind a főszereplő kisfiú szívmelengető alakját.

A könyv - bár egyértelmű, hogy komoly társadalmi problémák fejtegetését tűzi ki célul mint az alkoholizmus, drogproblémák, s ezek következménye vagy kiváltója, a szegénység - egy magányos, magába zárkózó kisfiú önmagára találását, saját céljainak és álmainak meglelését meséli el.

Hiszen Bart, aki mindeddig folyton azon munkálkodott, hogy beleolvadjon a tömegbe azzal, hogy megfelel mindenkinek - bokszol, hogy anyjában a "vagány fiú" képét dédelgesse, a nagymamának különböző történeteket ad elő a "hűdejó" életükről, az iskolában úgy viselkedik és azokkal beszél, ahogy az tőle elvárható -, talán Ada, talán a sorra bekövetkező történések hatására úgy dönt, ezentúl csakis igazat mond és őszinte lesz mindenkivel. Belefáradt, belefásult már a sok hamis történetbe, a sok kitalált sztoriba - ami valljuk be, nem is csoda! (Hogy is lehetne elvárni egy kiskamasztól azt, hogy folyton másnak tegyen jót, hogy folyton más érdekeit lesse, lemondva ezzel saját magáról és a saját érdekeiről?!)

S mire a könyv végére érünk, megtörténik Bart életében a legnagyobb előrelépés és a könyv legnagyobb diadala: lassan saját magával szemben is elkezd őszintévé válni, és jó lenni.

Figyelemreméltó az az árnyalatnyi, ám mégis az egész regényt végigkísérő érzelmi kötelék, amivel az író hihetetlen intenzitással érzékelteti azt, hogy mennyire erősen él egy gyermekben a szülő iránt érzett szeretet és ragaszkodás, mi mindent képes megtenni azért, hogy szeressék és ő viszontszerethessen, hogy tartozzon valahová, hogy családban nőhessen fel. Nemcsak az anya iránti elfogult és megkérdőjelezhető állandó megbocsájtás, de az apja megtalálása miatti örökös keresgélés és kitartó kutatás is ezt tükrözi.

Helyet kap még a hűség, barátság és bizalom kérdésköre is a regényben, olyan egyszerű és természetes nyelvezetben tálalva, olyan kedves, naiv humorral átszőve, amitől minden tisztának és reálisnak tűnik. A Bart és Geir között kialakuló kapcsolat a legtisztább, legmeghatóbb, legfájdalmasabb barátságok, Arne Svingen regénye pedig az egyik legmeghatóbb, legrealisztikusabb, a korabeli problémákat legtermészetesebb módon feldolgozó gyermekkönyvek egyike, amiről valaha is olvastam.

Karakterek:
Bart alakja azt hiszem, azért olyan szeretnivaló és kedves számunkra, mert ő egy igazi, tipikus jófiú, aki a legkevésbé sem ilyen sorsra érdemes. Nemcsak gondoskodó, felelősségteljes és lelkiismeretes, de kicsit szégyenlős és zavarodott is - nem véletlenül.

Ám kitartása és ereje csodálatraméltó, sorsa anyai gondoskodást kiváltó.

Iszonyatosan méregbe borít az anya alakja, aki nemcsak testileg, de lelkileg is puhány, aki egy olyan fontos dolog miatt sem képes talpra állni mint az egy szem gyermeke. Tudnék persze érveket felsorakoztatni a védelmében, beteg, zavarodott, magányos, de azt gondolom, erre a dologra igazából egyáltalán nincs mentség.

Az önmagáról már lemondó, reményvesztett, megtört Geir személyisége és megható szeretete, a nagymama csendes, tapintatos gondoskodása, Ada gyermeki, tébláboló barátsága, John Jones szeretni vágyása szívhez szóló, megható. karakterük reális és elképzelhető.

Borító:
A könyvet számos országban kiadták már a legkülönfélébb borítókkal, s azt hiszem, a mienk büszkén állhat ezek sorába. A rajzon szereplő Bart a maga nyílt és őszinte tekintetével szerintem klasszisokkal meggyőzőbb, mint bármelyik másik ábrázolása a borítóképeken, ráadásul a kissé antik, kopottas hatású háttér tökéletesen előrevetíti mind Norvégia, mind a szegénynegyed miliőjét.

Bart történetei, szállóigéi Muhammad Aliról

Bart hetente többször jár boxedzésekre, bár nem biztos, hogy ezt a sportágat neki találták ki. Edzőjének rajongása azonban Muhammad Ali iránt rá is ráragad, és számos anekdotát megismer általa a híres boxolóval kapcsolatban, melyek igazán viccesek és tanulságosak.

Íme közülük néhány:

A világhírű bokszoló, Muhammed Ali visszatérése a ringbe nagy szenzáció volt. Emiatt egy csomó újságíró látogatta meg az edzőtáborban. Áhítattal lesték minden szavát. Közbe kávét szolgáltak fel. Ali fogta a sajátját, és a csésze aljába töltötte. A vendégek - kissé csodálkozva, de illő tisztelettel -, követték a példáját. Ali cukrot és tejet is tett hozzá. A riporterek ezt is utánozták. Utána a bokszoló lehajolt, és az egészet letette a földre. A macskának...

Joe Frazier ökölvívó világbajnok volt a legendás Muhammad Ali egyetlen méltó ellenfele. Hatalmas csatákat vívtak a profiboksz ringjében. Ő mondta Aliról:

-Homlokegyenesen eltérő volt a természetünk. Ha együtt megnéztünk egy naplementét, én örültem a szép látványnak, Ali pedig biztosra vette, hogy a nap örül neki

"Egy alkalommal, amikor végre hazaérkeztünk húgommal Lailaval, apánk a szokásos módon várt bennünket. Bújkált az ajtó mögött, és arra várt, hogy ránk ijeszthessen, majd jöttek a nevetéssel teli csókok, ölelések. Csak úgy, mint minden nap. Majd apám hosszú ideig nézett bennünket. Jól szemügyre vett. (Nagyon kivágott, mélyen dekoltált ruhát viseltem.) Az ölébe ültetett, és mondott valamit, amit soha nem fogok elfelejteni! Egyenesen a szemembe nézve azt mondta: ‘Hana, mindahhoz, amit Isten értékesnek teremtett a világban, nagyon nehéz hozzá eljutni, mélyen elrejtette.Védett helyen van, mélyen a földben, vagy vízben, de mindenképpen fedett és védett helyen. Hol találsz igaz gyöngyöt Hana? Mélyen, az óceán fenekén, gyönyörű kagyló rejti. Hol találsz aranyat? Mélyen lent a bányában, vastag szikla rétegek takarják. Keményen meg kell dolgozni azért, hogy megtalálják.’ Nagyon komoly szemekkel nézett rám ezután. ‘A test szent – folytatta -, Te sokkal többet érsz, mint egy gyémánt, gyöngy, vagy arany rög. El kell fedned magad kislányom.”

(Muhammad Aliról – lánya által – írt: Több, mint egy hős c. könyvből)

Ali elismétli segédei felé jól ismert utasításait: "- Angie, először húzd ki a nadrágomat, hogy mélyet tudjak lélegezni. Aztán vedd ki a foggumimat és mosd ki. Csak akkor töröld meg az arcom, ha szükségem van rá… Még a jelzés előtt tedd vissza a foggumit… És ne hajolj túl közel, utálom, amikor az arcomba lélegzel… Amikor a gong után a sarokba megyek, csak annyit mondjatok, megnyertem-e a menetet vagy sem… Semmit se mondjatok, ami nem igaz, mert kirúglak benneteket… És Bundini, te ne ordíts olyan hangosan!..."