Néha, amikor valaki elkezd mesélni egy viccet, maga a szituáció, a helyzet, a mesélő személyisége viccesebb és komikusabb, mint maga a vicc és a csattanó.
S néha a vicc már-már annyira nem poénos, hogy éppen azért kacagunk rajta, mert tényleges volta ellenére, hihetetlenül semmitmondó és fárasztó.
Erre tökéletes példa David Benioff nemrégiben megjelent regényének egy jelenete, melyben Kolja viccet próbál mesélni Levnek... Ma reggel a buszon olvastam, és megalapozta az egész napon hangulatát!
"- Három fiú elmegy egy paraszthoz tyúkot lopni - kezdett rá a viccmondó hangján. Ehhez mindig külön akcentust használt, bár fogalmam sem volt róla, miféle akcentus ez, és miért hiszi, hogy így mulatságosabb. - A paraszt meghallja őket, és odarohan. A fiúk beugranak három krumpliszsákba,és elrejtőznek.
- Hosszú vicc lesz?
- A paraszt belerúg az első zsákba, mire a fiú azt mondja, hogy "miaú", vagyis úgy tesz, mintha macska volna.
....
- Hol is tartottam? Ja igen, a paraszt belerúg az első zsákba, "miaú". Belerúg a második zsákba, mire a fiú azt mondja, hogy "vau", vagyis úgy tesz...
Kolja rám bökött, hogy én jövök.
- Mintha tehén volna.
- Kutya. Aztán belerúg a harmadik zsákba is, mire a fiú azt mondja, hogy "Krumpli!"
Némán lépkedtünk.
- Hát - mondta végül Kolja-, pedig a legtöbben viccesnek tartják."
(David Benioff: Tolvajok tele)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése