Fülszöveg: Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.
Mackie-nek is van egy sötét titka. Ő egy elcserélt, tizenhat évvel ezelőtt hagyták ott egy igazi kisbaba helyett a bölcsőben. Most azonban a város alatt élő lények visszavárják, neki pedig döntenie kell arról, hogy hová akar tartozni. Egy hónappal ezelőtt még őt sem érdekelték a titkok, a normális, emberi élet reményében el is küldte volna a lényeket. Most azonban, hogy feltűnt a színen a furcsa, szép és megbántott lány, Tate, már túl sok minden forog kockán. Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, hogy miért él az emberek között, és hogy képes lesz-e valaha is arra, hogy valóban közéjük tartozzon…
A történet: A történetről túl sok mindent nem érdemes mondani, hiszen a fülszövegben már leírták a történet lényegét. Főhősünk Mackie úgy él, mint a strucc: erősen próbálja bedugni a fejét a homokba, és tudomást sem venni a körülötte zajló történésekről. Pedig elég elképesztő dolgok folynak körülötte - na és vele: a városkában gyakori, hogy meghal egy-egy kisbaba - MIÉRT? Gentry (a városka, ahol a történet játszódik) igen fejlődő város, ahol sosincsenek balesetek, bűntettek, nincs munkanélküliség - MIÉRT? Mackie "allergiás" a fémre, és nem mehet a megszentelt templom területére - holott az apja a város lelkésze - MIÉRT? Fura, mert ez így van hosszú évek óta, és senki nem kérdezi ezt meg. MIndenki úgy tesz, mintha ez így lenne természetes. Aztán eltűnik még egy kisbaba, és a nővére, Tate teszi fel először a kérdést. Mackie-nek. MIÉRT?
Sok miért van a könyvben és őszintén szólva, a végén úgy éreztem, nem kapok minden MIÉRT-re választ.
Az írónő által felvázolt világ elég zavaros, nem derült ki teljesen, hogy ki kicsoda, miért van ott, ahol stb. Egyébként könnyen olvasható, hamar végeztem vele, de nem éreztem úgy, hogy jajj, nem tudom letenni....
Karakterek: Ugye az lenne a normális, hogy Mackie, a főszereplő legyen a főhősünk, a legjobb karakter - főként, hogy az ő szemszögéből látjuk a történetet. Ennek ellenére nekem nem lett a kedvencem. Mackie nem egy hős típus, én kicsit puhánynak tartottam, nem a megtestesült férfiideál :-) igaz, csak 16 éves, de annyira határozatlan, sokszor döntésképtelen....Javára legyen írva azonban, hogy a regény végére határozott fejlődést mutat, bár bátornak még így is csak kis túlzással nevezném
Aztán ott van a szerelme, Tate. Na ő az ellentéte Mackie-nek, nem is értem, hogy mit is keresnek együtt, annyira nem összeillő pár...Tate erős egyéniség, határozott, már-már erőszakos, igazi fiús lány - én igazi rózsaszín szobás, Barbie - zós , lányos anyukaként nem igazán szeretem az ilyeneket, dehát istenem....
A kedvenc karaktereim a mellékszereplők: Roswell, Mackie legjobb barátja, aki az igazi hős típus, a barát, akire minden körülmények között számíthat. És Emma (már a neve miatt is :-) ), főhősünk nővére, aki az igazi testvéri szeretet megtestesítője. A kettejük közötti érzelmi szál a legerősebb pozitívum a regényben.
Hangulata: Borús, sötét, hátborzongató, igazi light horror. Nem éreztem jól magam tőle, hogy mindig sötét van és esik az eső.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése